Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-336

m 336*. országos ülés 1912 január 27-én, szombaton. elv. Ez a szükséges kivezető ut, de a többségi elv a parlamentarizmus eszköze, a parlamenta­rizmus pedig a nemzeti akarat megnyilvánulá­sának az eszköze. (Élénk helyeslés a szélsőbal­oldalon.) Elvi eltérések e tekintetben nem lehetnek. A t. pénzügyminister ur többször nyilatkozott e kérdésre vonatkozólag, és kijelentette, hogy óhajtandónak tartja oly állapotok létesítését, a mikor az ország különböző pártjai uj elhelyez­kedést nyernek. Olyan parlamenti állapotok elő­idézését óhajtja, a mikor a többségi elv föltét­lenül érvényesül. (Zaj. Halljuk! Halljuk! El­nök csenget.) És itt lyukadok ki tulajdonképeni gondola­tomnak a sarkpontjához. Igenis mindannyian óhajtjuk, hogy a többségi elv érvényesüljön, óhajtjuk, hogy a parlamentarizmus bajai szanál­tassanak. De olyan orvoslást akarunk, a mely nem a szimj>tomákat nyomja el, hanem a bajok gyökeréig hatol le, és ugy orvosolja azokat (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A. t. pénzügyminister ur azt mondja, elimi­náljuk a katonai kérdéseket és ezzel eljött az alkalom, hogy a pártok, elvi meggyőződés alap­ján, uj elhelyezkedést foglaljanak el. Eliminálni csak olyat lehet, a mit meggyőződésünkkel meg ­egyezőleg eliminalhatunk. Az eliminálás idő: pontja csak akkor jött el, hogyha azon ténye­zők között, a kik között e kérdésben elvi diffe­rencziák forogtak fenn, megegyezés jön létre. És a t. minister ur bármennyire kicsinybe veszi az eltérést az offenziv és a deffenziv obstrukcziók között, én bátor leszek rámutatni, hogy a kettő között óriási különbség van. Az eddigi obstrukcziók a múltban és speczialiter a katonai kérdésben, egy alaphibában szenvedtek, a mennyiben a saját programmjukat akarták a többségre ráerőszakolni. Ez minden parlamen­táris elvvel, sőt mondjuk: magának a parlamen­tarizmusnak az alapjaival is ellenkezik, a melyek azt parancsolják, hogy a kisebbség agitaczionális utón emelje magát többségre és a saját elveit mint többség valósítsa meg azután. A mostani obstrukczióban miről van szó? Elsősorban a kilenczes-bizottság programmjának a megvaló­sításáról. Én figyelemmel olvastam a minister­elnök urnak, ha jól emlékszem, 1910 február 20-án a munkapárt megalakulásakor elmondott beszédét. E beszédben a t. ministerelnök ur teljes határozottsággal állást foglalt a kilenczes­bizottság programmjának a végrehajtása mellett. Ez a kérdésnek az egyik része. Nem akar­juk a magunk programmját önökre oktrojálni, mert hisz azt önök a saját erkölcsi megalázta­tásuk és a parlamentarizmus sérelme nélkül nem is fogadhatnák el. Egy követelésünk van: elimi­náltassék ez a kérdés a közéletből. Eliminál­tassék ugy, hogy az a megegyezés, a mely az akkori többség és a korona között létrejött, a mely megegyezés alapján áll a mostani többség is, végrehajtassák. Belenyugszunk ezen a téren, hogy érvényesüljön a többségi elv. (Ugy van! a baloldalon.) A többi, a mit követelünk, igen t. pénz­ügyminister ur, az az 1867 : XII. t.-czikk rendel­kezéseinek épségbentartása, röviden igy fe­jezem ki magamat. Hogy mik azok a ren­delkezések, én azokat taxatíve hiába sorolnám fel, fel se tudnám most mind sorolni, de a kor­mány és a pártok vezérei egy kis jóakarattal, ha komolyan akarják a békét, perczek alatt megállapíthatják azt, hogy mi az, a mire nézve jóhiszemű, komoly politikusok között eltérés nem foroghat fenn, hogy tulajdonképen megfelel-e az 1867: XII. t-ez. rendelkezéseinek, igen vagy nem? (Ugy van! a baloldalon.) Ez a kérdés tulajdonképen, t. pénzügy­minister ur és ezért állítom, hogy az obstrukezió­nak ez a neme nemcsak azáltal, hogy lokalizálva van a baj, mert egyetlen tárgyra van szorítva, de közeledik abban is a parlamentáris felfogás­hoz, hogy nem kívánja a kisebbség elveit erő­szakolni a többségre, elismeri a többségi elvet, csak követeli a többségi elv folyományának az érvényesítését, követeli, hogy a többség megvaló­sítsa a maga programmját. (Igás! Ugy van! Élénk helyeslés a báloldalon.) És most, t. képviselőház, hozzányúlok egy kérdéshez, a melynek az érintése eddig, mondjuk meg őszintén, nem nagy szolgálatot tett a bé­kének. Ez az a kérdés, hogy mint áll tulajdon­képen a kormány helyzete a tekintetben, kivel kell neki békét kötni. (Halljuk! Halljuk!) Én azt hiszem, hogy hadakozó felek sohase kérdezik, kivel kell békét kötni. A harczolókkal kell békét kötni. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal­és a szélsőbaloldalon.) Ebben a tekintetben, engedjen meg a t. pénzügyminister ur, a mikor a harezolók egyik jjártja felállította katonai programmját, mint a harcz végczélját és a másik párt más feltétele­ket tűzött ki, a kormánynak nemcsak az egyik, de a másik párttal is kell tárgyalnia. Engedjen meg a t. pénzügyminister ur, hogyan képzeli a megoldást, ha szóba sem áll a pártok közül egyikkel és pedig jelen esetben ép azzal, a mely a legtevékenyebb részt vette ebből a harczból, ha meg sem kísérli vele a kormány egy becsü­letes béke megkötését ? Képzelheti-e akkor a ministerelnök ur, hogy ugyanannak az erkölcsi integritásnak a megóvása mellett, a mit meg akar óvni — és helyesen teszi, ha meg akarja óvni — saját maga és a többség részére, a kisebbség egyik pártja cserben hagyná a küz­delemben bajtársát? (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem, t. pénzügyminister ur, a kérdés tel­jesen világos. A kormánynak, ha komolyan akarja a békét, meg kell kísérelnie a küzdő ellenzék minden pártjával a tárgyalást. Szmrecsányi György: Izolálni akarnak! Désy Zoltán: Ha pedig aztán a küzdő ellenzék akármelyik pártja elfogadható feltétele-

Next

/
Oldalképek
Tartalom