Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.
Ülésnapok - 1910-322
34 322. országos ülés 1912 január 11-én, csütörtökön. nyesülhessen és ne kerüljön összeütközésbe a törvénynyel. (Felkiáltások: Három óra van!) Bocsánat, még ki kell térnem egy dologra, a melyet mások nem hoznának fel, mert a mostani uralkodó osztályok malmára hajtja a vizet. Röviden néhány szót akarok mondani még az izgatásról szóló paragrafusokról és hálából azért a figyelemért, a melylyel az urak hallgatnak, többi mondanivalómat mellőzöm. A 170. és 172. §. szól az izgatásról. Ez a két paragrafus van a legjobban aláhuzigálva itt is ebben a törvénykönyvben, a mi mintegy mutatja, hogy itt is nagy baj van. Ennek a törvénynek érdekes tulajdonsága, hogy mióta csak megalkották, soha egy fajmagyar nem bűnözött ezzel a törvénynyel szemben; soha magyar újságírót el nem ítéltek, a román, a tót, vagy a szerb nemzetiség elleni izgatásért. Székely Ferencz: Nem izgatnak! (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. Elnök csenget.) Juriga Nándor: Legalább is gyanúval kell fogadni azt, mert ez épen olyan dolog, mint a lopás, mintha magyar embert lopásért sohasem ítéltek volna el. Ez az egy körülmény az egész eljárást kissé nem a leghizelgőbb színben tünteti fel. Miért bűnöznek mindig csak a tótok, a románok, a németek, és sohasem a magyarok? Vájjon olyan ártatlan báránykák-e a magyarok, csak a nemzetiségek vannak a farkas helyén? Én konczedálom, hogy a nemzetiségek voltak a farkasok, és a magyar újságírók és könyvírók az ártatlan bárányok. De így is felhívom a minister ur figyelmét arra, hogy ebben a törvényszakaszban a tényálladék, illetőleg a questio juris tekintetében a gyakorlat nagyon eltévelyedett és egészen hamis utón van. Meglehetős prakszisom van az izgatási j)örök terén. (Derültség a jobboldalon.) Sokszor voltam szenvedő tanuja is az ilyen tárgyalásoknak, nem sajnálom, utóvégre egy kis gyakorlatra tettem szert. De mivel argumentál az ügyész ? Mindig azzal, hogy elítélendő az illető, mert cselekménye alkalmas arra, hogy gyálöletet ébreszszen a magyar nemzetiség ellen. (Felkiáltások a jobboldalon: Nemzet!) Nemzet elleni izgatás nem létezik, tessék jobban megnézni, nemzetiség elleni izgatás van itt. így tanulták az urak is, csakhogy elfelejtették. Az ügyész ugy argumentál, hogy »alkalmas*. Most a bíróság, vagy az esküdtbíróság állapítsa meg talán, hogy mi alkalmas, és mi nem arra, hogy gyűlöletet ébreszszen? Hiszen ez végtelen tág fogalom, itt az önkénynek, a pártoknak, a napi hangulatoknak, a személyes ellenszenvnek olyan széles tér nyílik, hogy az embert a legkisebb csekélység miatt el lehet ítélni. Es mondok példát. Mikor konfliktusban voltunk — most sem vagyunk barátságos alapon a magyar néppárttal, — többek között a tót nemzetiségi lapok azt irták egy alkalommal: »a magyar néppártnak hivatalos lapja a Krestyán vallásossággal ámítja a népet és a Wekerlekormány szolgálatában áll«. Ez volt a mondat, sem több, sem kevesebb. Most azután az ügyész ur azt mondta, hogy mivel a Felvidéken a magyar néppárt választói magyar emberek és ennek folytán képezik a magyar nemzet alkotó részét, izgatni a magyar néppárt ellen alkalmas arra, hogy a tót nemzetiségben gyűlölet keletkezzék a magyar nemzetiség iránt. így megindokolva, megargumentálva és megalapozva, szép három hónapot kapott az illető ezért a mondatért, le is ülte tisztességgel és becsülettel. Nem akarom az urakat untatni, itt van az egész jiaksaméta; ha elkezdeném olvasni, ma sem végeznénk vele. Több ilyen ítélet és argumentáczió is volt. Tisztelet, becsület és hála az ország szempontjából a mostani igazságügyminister ur iránt, a ki annyira liberális, hogy tényleg az igazság nem üldöztetik ugy. Miért nincsen most annyi izgató, mint azelőtt ? Hiszen Polónyi minister ur alatt teli volt Vácz, Szeged, uj államfogházat akartak építeni Győrött, teli volt Pozsony és nem tudom még hova küldözgették az összes államfoglyokat és még uj államfogházakat is akartak építeni. A mostani minister ur alatt pedig volt idő, hogy egyáltalában senki sem volt államfogházban. Ki lett jobb ? Azt hiszem, az urak inkább elhiszik, hogy mi nem javultunk, hanem a minister ur. (Derültség.) Vagy nem akarják elhinni, csak hogy az argumentálást, az igazat ne kelljen bevenniök. Mi ép ugy irunk, dolgozunk, igaz szeretettel és tisztelettel az állam törvényei iránt, mint azelőtt és most nem ítélnek el, mert nagyobb törvénytisztelet van. Azelőtt ugyebár tele voltak az összes államfogházak. Miért? Mert igy ítélkeztek az ilyen mondatokért és az ilyen szavakért Es honnan származik ez ? Mert nincs megállapítva a törvényben a questio juris, mert a mikor argumentálnak az összes nemzetiségi sajtóperekben, az ügyész urak csak hivatkoznak arra, hogy a czikk »alkalmas« gyűlöletet ébreszteni. Bocsánat a kifejezésért, de ha én azt mondanám vagy irnám, hogy egy magyar embernek nem egészen egyenes a lába, ezt is ugy foghatná föl az ügyész ur, hogy ez alkalmas arra, hogy az egyenes lábú tót meggyűlölje a magyar nemzetet; mert ez is alkalmas lehet erre az ügyész ur szerint. (Mozgás és derültség.) De itt van a törvény. A 171. §. a következőket mondja (olvassa): »A ki valamely gyülekezeten nyilvánosan szóval, vagy a ki nyomtatvány, irat, képes ábrázolat terjesztése vagy közszemlére kiállítása által bűntett vagy vétség elkövetésére egyenesen felhi«. Tehát nem az van mondva hogy: »im alkalmas arra, hogy gyűlöletet ébreszszen egyenes felhívással*. Székely Ferencz igazságügyminíster: Az más t