Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.
Ülésnapok - 1910-322
32 322. országos ülés 1912 jar hogy ä magyar nemzeti állameszme ki volna épitve, a forma ki volna töltve, a törvény keretei meg volnának telítve élettel, cselekedetekkel, és mindenféle eszmék és irányzatok, a melyek ez igaz és reális magyar nemzeti állameszmén kivül állanak, lehetnek pártjelszavak, lehetnek faji érdekek, lehetnek kulturális törekvések, de semmi esetre sem alkothatják a magyar nemzeti állameszmének lényeges alkatrészét. Ezek szelek, de az igazság talpköve, az igazság márványszobra csakis az lehet. Ép ezért más, akár hazafiság, akár a pánszlávizmus vagy dákoromanizmus ilyen szempontból, t. i. az igazságtörvény szempontjából, frázisok, mert nincsenek meghatározva a törvényben. És sajnos, társadalmunk igen sokszor ilyen szempontokból, ilyen irányzatokból itéli meg a dolgokat, sőt magát az igazságot is, a mi kárára van azután magának a tárgyilagos igazságnak. Nemcsak az igazság keresésének érdeke, a közönség biztonsága, nemcsak az állam tisztelete és becsülése, hanem magának az igazságszolgáltatásnak könnyedsége is megkívánja azt, hogy ez csakugyan igy történjék. Mint végczélt mindenki azt hangoztatja, hogy a biró érintkezzék közvetlenül a felekkel, hogy a bürokráczia, hogy a holt betű ne ölje meg az igazságot, mert nem a paksaméták között van az igazság. A j)aksamétákban csak a paragrafusok elcsavarását próbálják meg. Az igazság inkább a tényállásban van, a közvetlen érintkezésből születik, az igazság csak akkor található fel, ha a biró közvetlenül a kezébe veszi. Nagyon helyes a modern igazságszolgáltatásnak ez az iránya. Mindenki ennek az iránynak szolgálatában vél állani és rendületlenül hangzik a szó, hogy mennél előbb, mennél korábban történjék az igazságszolgáltatás ilyen módon és ne vesszen el az igazság a paksaméták, Íróasztalok és fiókok rejtekeiben. Ebből a szenrpontból is hogyan érintkezhetik az a biró a féllel közvetlenül, mikor ő még szaporítja azt a paksamétát, a bürokracziát és az íróasztalt mindenféle fordításokkal és tolmácsolásokkal ? E szerint határozottan ellene van a modern igazságszolgáltatási irányzatnak, tehát az igazság természetes fejlődésének is az, hogy az igazság ne szolgáltattassék ki az illetőnek hazai anyanyelvén. De nemcsak ezek a természetes, észszerű és igazságszolgáltatásunk fejlődésének megfelelő argumentumok kívánják és követelik ezt, hanem maga a pozitív törvény is. Maga az 1868 :XLIV. t.-cz. 8. §-a azt mondja, hogy »az idézési végzés a megidézendő fél érdekében, ha rögtön kitudható, annak anyanyelvén fogalmazandó«. Csermák Ernő: Ezen már túlvagyunk. Juriga Nándor: Igaz, hogy újra bele van téve egy hurok: »ha rögtön kitudható«. De ez aztán az a nem egyeneslelkűség, hogy »ha a rögtön kitudhatót« — nem tudom — elcsauiár ll-én, csütörtökön* varjuk és egyáltalában az ember jussát meg nem adjuk, mert rögtön nem tudhatjuk meg róla, hogy milyen anyanyelvű? Nagyon jól tudja minden biró, hogy annak mi az anyanyelve. Ha nem tudja, akkor nem ismeri a környéket, a vidéket, a megfelelő népviszonyokat, a néprajzi viszonyokat, de akkor meg nem odavaló, mert akkor — sajnos — nem szolgáltathat igazságot. Tudnia kötelessége, mert különben nem szolgáltathat igazságot. Ezt is nagyon jól tudhatja. Hasonlókép ugyanez a törvény a 7. §-ban megadja a polgároknak azt a jogot is, hogy saját járási bírósága előtt saját községének ügykezelési nyelvét használhassa, tehát nemcsak az állam hivatalos nyelvén, hanem mindenki saját hazai anyanyelvén is intézhet beadványokat, panaszokat. Ha ezt nem teheti, nemcsak hogy újból az igazság szenved kárt, hanem uj költségei is vannak, mert a mit elvégezhet az a magyar ember saját beszédével, a mit felírhat a fajmagyar, azzal szemben az a politikai nemzeti magyar, tehát a magyar állam felfogása szerint épen olyan magyar, mint a fajmagyar, hátrányban van, a fajmagyar pedig előnyben van azért, mert neki nincs szüksége ügyvédre, nem kell ügyvédhez, nem kell tolmácshoz fordulnia, mert ő maga szépen megbeszéli a dolgot a bíróval. Ha a végzést megkapja, azt elolvashatja, megértheti, az idézést is megérti, tehát itt megint mint uj szempontot bátorkodom hangsúlyozni, hogy ez nemcsak az igazság rovására történik, hanem egy faj előnyben részesül más fajokkal szemben. Ugron Zoltán : Mi nemzet vagyunk, nem faj! Juriga Nándor: A magyar mint faj önmagában még nem nemzet, hanem csak a többiekkel együttvéve képezi a politikai magyar nemzetet. (Zaj jobbfelöl.) Tehát van magyar faj is, van német faj is Magyarországon. Ez igy van, ez a közjogi felfogás és az igazság. De hát jól van, fejezzük ki simábban, fejezzük ki ugy, hogy a ki tud magyarul, az végtelen nagy anyagi előnyben részesül a felett, a ki nem tud magyarul, (Felkiáltások jobbfelöl: Tanuljon meg!) és a ki nem tud magyarul, annak fizetnie kell tolmácsot, ügyvédet, fizetnie kell a fordításért. B. Podmaniczky Endre: Helyes. Juriga Nándor: De miért büntetik azt az embert azért, a miről ő nem tehet? Tessék megtanítani, tessék Szegeden vagy Debreczenben internátusokat felállítani, a mi földmiveseink igen szívesen oda fognak menni. (Ellenmondásolc a jobboldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek! (Folytonos zaj.) Kérek csenáet, t. ház! Juriga Nándor: Az igazságot nem szabad elferdíteni, azt nem szabad az embernek saját tendencziái szerint felfogni. Maradjunk csak meg az igazság mellett, ne üljünk fel faji, jiártpolitikai, kulturális, hazafias vagy más újságírói jelszavaknak, ne helyezkedjünk erre az álláspontra,