Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-322

322. országos ülés 1912 január tl-én, csütörtökön. 31 juk azt, és csak az teheti, hogy aláir jegyzőkönyveket, főbenjáró dolgokban, kriminális dolgokban, a vagyont veszélyeztető ügyekben, a nélkül, hogy értené. Épen azért a bírósági jegyzőkönyvekben legalább is oszloposán írják meg a fél számára az illető hazai nyelven is a dolgokat. De nemcsak az ítéletről van itt szó, hanem az idézésekről is és egyéb Írásokról. Mindezeknek az illetők nyelvén kellene törtémriök. Hiszen ha praktikus szempontból nézzük a dolgot, akkor is láthatjuk az eredményt. Nem is hibás a jegyző, vagy nem tudom kicsoda. Hiszen pl. ha az én községemet nézem, igen kedves, jóravaló, tisztességes ember a jegyző, a kisbíró még jobb, még kedvesebb, mégis, hogy történik a dolog? Á jegyző a szomszéd faluban lakik. Nálunk van 2000 lakos. Minden héten háromszor-négyszer nagy csomó Írással, bizonylattal, idézéssel, határozottal, extabuláezióval, intabuláezióval jönnek és a kisbirónak mindazt kézbesítenie kell, befutkossa a falut, és mechaniczé jegyzi meg magának a dolgokat. Hányszor fordulhat elő, hogy összezavarja, hogy az egyiknek az extabulácziós végzést adja az idézés helyett! Csermák Ernő: Ha tótul volna is, megtörténnék. Juriga Nándor: Megmagyarázza ugyan a dolgokat, de összevissza, annyi futkosásnak van kitéve a nép, hogy sokszor elmakacsolják épen azért, mert nem értették a végzést. Egyszerűen nem érti, hogy mikor van a tárgyalás, nem érti, hogy délután van, mert hozzá van szokva, hogy délelőtt kilencz órára van bírósághoz czitálva. Példát is tudok mondani. Idézést kap az az illető ember. Találkozom vele a vasúton, kérdem: hova megy ? A bírósághoz. Mutassa meg. Hiszen maga nem a városba van czitálva, hanem a községházához délután három órára! Kérdi: hol van az írva? Itt van az idézésben, hogy délután. Nem tehet róla az illető, ha meg nem tanult és meg nem tanították rá; ezzel egyszerűen számolni kell az igazság kedvéért, magának az anyagi igazságnak kedvéért és a nép anyagi érdekeiért, mert rémsok pénzbe kerül ám annak a szegény népnek, hogy megtudhassa, mi az igazság. A bíróság elküldi neki a végzést magyarul s az elkerül a faluba. Ott elmegy először megkérdezni a jegyző urat, hogy mi ez ? Hány jegyző ur fogja neki szórói-szóra fordítani, hogy mi az ? Rövidesen megmondják, neki, hogy el van ítélve, fizet ennyit és ennyit; de ha esetleg ebédelni kell, egyszerűen elzavarja, hogy menjen máshova. Akkor megy a tanítóhoz, esetleg a paphoz. Névszerint tudnék példát felhozni, hogy a jegyző is, a pap is, a tanító is máskép magyarázta és mondta meg neki, pedig arról az egyszerű dologról volt szó, hogy ki fizessen. A bíróval veszett össze az illető és megkapja a végzést. Kérdi a jegyzőtől, ki a bíróval jó viszonyban van, ez azt mondja, hogy el van ítélve, fizesse a költséget. Nem hitt a jegyzőnek, elment a plébánoshoz, ki megmondta neki, hogy majd a biró fizeti, semmi baja nincs magának. Két ellentétes vélemény lévén, meg akar győződni, hogy többségi szavazata legyen, a bíróság ítélete felől, ezért elment a postamesterhez. A postamester megint jó viszonyban volt a bíróval és jegyzővel, egy vadászterületet béreltek, a jegyzőről tudta, hogy mit mondott neki, és ő is azt mondta, hogy el van ítélve. Mégsem tudván megnyugodni — keresztapám fia lévén, — eljött hozzám, mivel ketten így mondták, egy meg amúgy mondta. Mondtam, hogy maga nem fizet, hanem el van ítélve a biró, de a mikor ezt megmondtam, már meg is fizette, pedig igen szép összegről volt szó. Az ilyen magyarázatokat először is ritkán szokták lelkiismeretesen megadni a népnek, hanem csak ugy futtában, s ha megadják, ritkán adják ingyen, s bizony annak a jegyző urnak, postamester urnak, vagy pedig tanító urnak, ha rendesen szokott fordítással foglalkozni, — valóban ráillik az a mondás — zugtolmácsolással, bizony azért jár valami. Tojást, néha csirkét hoznak, néha megfizetik, a miből uj költség és uj bizonytalanság támad. Pedig az embernek joga van az államtól az igazságot a tenyerére kérni és az ő tenyere az ő értelme. Épen azért értelmébe adassék az neki, nem periig a tolmács kezébe. Ezáltal uj és uj terhek nehezednek a nép vállaira saját hibáján kívül. Mert mondhassa bár valaki, hogy miért nem tanult magyarul, ám lehet hazafias felfortyanás, de semmi esetre sem értelmes és megokolt követelés. Nem tanulhatott. Nem kötelessége. Még ma sem tanulhat meg sok helyen az iskolák hanyagsága túltömöttsége, a tanítók túlterheltsége stb., a kulturális hátrányok miatt. Szeretném én látni, hogy megtanit-e a magyar nyelvre még a leglelkiismeretesebb tanító is mindenkit, a mikor egy-egy iskolában 100—120 gyerek van egy tanitó keze alatt. Valahol Gyétván. Felnő a gyerek, nem tud magyarul, a saját hibáján kívül és azért a pénzért, a melyet keservesen fizet az államnak adó alakjában, még az igazságot sem kapja meg anyanyelvén, jóllehet joga van hozzá. A tárgyilagos igazság mint egy Isten, követelőén léphet fel és lép is fel az államban és az igazságszolgáltatásban: ne öljetek engem semmiféle irányzatokkal, semmiféle eszmékkel, soviniszmus, ne gyilkold az igazságot, hanem add meg mindenkinek. Az én szerény felfogásom szerint a magyar nemzeti állameszme nem lehet más, mint az az ideális törekvés, hogy az országnak valamennyi törvényét minden polgár betartsa. Ez és semmi más. Ha a törvényeket mindenki lelkiismeretesen betartja, elérnénk ahhoz az ideális állapothoz.