Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-333

328 333. országos ülés 1912 csekély jövedelmükkel; de mindezt nem sajnálnék, ha legalább szellemi téren kapnánk vissza valamit azokért az áldozatokért, a melyeket a hadsereg érdekében hozunk. De ezen a téren sem kaphatunk Lsemmit sem. Minden nemzet védereje annak nemcsak reménye és oltalma, de jóformán büszkesége is ; csak mi nem mondhatjuk el ezt a miénk ről. Minden nemzet véderejében a tisztikar a nemzet intelligencziájának egyik hatalmas részét képviseli. Vannak köztük irók, tudósok, vannak szakemberek és költők, a Iák béke idején legalább szellemi téren hozzájárulnak a nemzet szellemi kincstárának gazdagításához és legalább ily utón térül meg valami, sőt lehet mondani, hogy bőséges kamatokkal térülnek meg a rá fordított áldozatok a nemzet javára. És kérdem én, hogy mit tesz e tekintetben a mi tisztikarunk ? Várhatunk mi, vagy látunk mi valamit a szellemi téren a katonaságtól, a mi a nemzeti géniuszt bármely tekintetben is gyarapitaná és gazdagítaná ? Alig egy-két katonai irót ismerünk, a kik tisztán katonai szakkérdésekkel foglalkoznak, a mi különben természetes is, mert az az ő szakmájuk, hiszen jóformán ez a kenyerük. Az egy Bónai-Horváth Jenő tábornokon kivül, a ki hadtörténelmi tanulmányokat ad ki, a melyekért a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé is választotta ; Bárd Miklóson kivül, a ki talpraesett, szép verseket ir, az egyetlen Papp Kálmán tábornokról tudom, hogy hadnagykorában dolgozott az irodalom terén. De egyébként az irodalom, tudomány és művészet ápolásától a katonai tisztikar jóformán teljesen távol áll és semmivel sem járul hozzá a nemzeti géniusz gyarapításához, ellentétben azzal a gyönyörű példával, a mely pedig előttünk állhatna, a mikor Mária Terézia idejében a magyar testőrség tisztjei voltak azok, a kik az idegei) szellemnek, a franczia szellemnek a produktumait felszedték, elültették a maguk nemzeti géniuszának termőtalajában és szellemi közkincsünkké tették azt. Ott volt Bessenyei, a kiről megírta a költő : »Messze idegenben éli a világotjij Asszonyok szemében délczeg dalia, Útjára mosolygnak gyönyörű virágok, Könnyű volna köztük szakítania. Mennyi büszke delnő lesi Egy mosolyát, nyájas szavát, Ö csak egyet szeret lázas szerelemmel, Ezt az elhagyatott bús magyar hazát.« Ezektől tanulhatná meg a magyar géniusz ápolását, szeretetét. Ellenben azt látjuk, hogy a mi tisztikarunk mostani összeállításában erre nem alkalmas, mert onnan a nemzeti géniusz a maga szomjas Szaharájára még csak egyetlen egy üditőcseppet is hiába remél. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mellőzve ezúttal egyéb szempontokat, csak arra mutatok rá, hogy miért nem akarjuk mi a véderőt a jelen összetételében gyarajutani. Mi nem január M-én, szerdán. ezt a véderőt vagyunk hajlandók fejleszteni, hanem azt, a melyben a nemzet a maga nemzeti czéljainak előmozdítására biztos segédkezet talál, biztos fegyvertársat, a mely őt a szorongattatások napjai között megvédje ; de mikor azt látjuk, hogy ez a véderő a hatalom túlkapásai alkalmával, a parlamentnek törvénytelen időben való feloszlatása idejében és más alkalmakkor mindig asszisztál a hatalomnak és teljesen ellentétben áll nemzeti szellemünkkel, nemzeti érdekeinkkel, akkor ennek a haderőnek fejlesztését hiába várják tőlünk! (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Szólott a t. előadó ur arról a vonatkozásról is, a melyben a költségvetési törvényjavaslat a választói reformmal áll. A választói reformra vonatkozólag már a múltban voltak megállapodások. Maga Ö felsége állította fel azt a tételt, hogy a majdan megalkotandó választói törvény alapján választandó uj népparlament lesz hivatva a demokratikus követelmények alapján, de mégis a nemzeti szempontok megóvása mellett dönteni a korona ós nemzet között felmerülő vitás kérdésben, vagyis a véderő fejlesztése kérdésében. Ehhez hozzájárult a nemzet, ez adta meg a koaliezió létalapját, a melynek czélja volt a törvényes rendet helyreállítani és megalkotni a demokratikus parlamenti reformot. Sajnos, ez nem jöhetett létre, de azért átment a nép millióinak köztudatába. A nép már igenis ragaszkodik ahhoz a jogos követeléséhez, hogy korona és nemzet váltsák be egyaránt tett Ígéretüket. Különben a t. előadó ur is rámutat arra, hogy az uj adótörvény következtében, a mely az általános kereseti adót állapítja meg, körülbelül 400.000 választó fosztatnék meg váfasztói jogosultságától és gondoskodni kell, hogy ezek kártalanittassanak vagy más jogezimen juthassanak be a választók listájába. Ennek következtében is égető a választói reform megteremtése, mégis a t. kormány részéről eddigelé még nem hallottunk egyetlen elfogadható tárgyilagos nyilatkozatot sem, a melyben a választói reformra vonatkozólag valami pozitívumot mondottak volna és így gondolkodóba eshetünk, hogy a t. túloldalnak minő felfogása van a választói reformot illetőleg, mikor azt látjuk, hogy egyik tagja csakis nemzeti biztosítékokkal körülbástyázva akarja, a másik az adóczenzus alapján kívánja azt és van egy pár szabadabban gondolkozó publiczistáj a is a t. túloldalnak, a kik a választói reformot olyannak akarják, a milyennek demokratikus alapokon lennie kell. Én azonban a választói jogot nem is annyira a jog, mint a kötelesség szempontjából tekintem. Mint a hogy a családnak minden arra érett és arra képes tagja kötelezve van, noha ez a kötelezettség nem irott kódexben, hanem a lelkiismeret sugallatában levő erkölcsi kötelezettség, hogy annak a családnak a fentartásáról gondoskodjék, a családfentartás gondjaiban részt vegyen, ép ugy a családok kiterjedt nagy családjának, a nemzetnek minden tagja kell, hogy a saját nem-