Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-333

324 333. országos ülés 1912 január 2b-én, szerdán. kezdeményezés jogát is jóformán, teljesen az uralkodói hatalom ragadta magához, mert ma már nem lehet tárgyalni olyan törvényjavaslatot, a kormány nem terjeszthet be olyan javaslatot, a melyhez előzetes hozzájárulását 0 felsége a király meg nem adta. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez azt mutatja, t. képviselőház, hogy az alkotmányos felfogás lazult és pedig a nemzet hátrányára és a korona előnyére. Ez már azt mutatja, hogy a nemzet a maga sorsának intézésében nem bir többé azzal a teljes hatáskörrel, a melylyel birt akkor, a mikor a 67-es törvények jóhiszemű megalkotói a nemzet sorsát biztosithatónak és sorsának intézésére vonatkozó hatalmát alkotmányszerüleg biztosítottnak gondolták. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) T. képviselőház ! Igaza volt gróf Tisza István képviselő urnak a tekintetben is, mikor azt mondotta, hogy az elnyomott, a szabad fejlődésében meggátolt, a jogai szabad gyakorlatától megfosztott magyar nemzet nem hatalom, nem erő, hanem gyengeségek és veszélyek forrása, ugy a nemzetre, mint a dinsztiára nézve. Tökéletesen igaza van ebben s ezt aláírhatjuk minden szavában. Dehát, kérdezem, vájjon jogainak teljes birtokában van-e most a nemzet ? Vájjon szabad fejlődésében biztositva van-e előmenetele ? Vájjon nincs-e meggátolva és jogai szabad gyakorlatától megfosztva, avagy jogai szabad gyakorlatának teljes birtokában van-e ? Ezekre a kérdésekre igen egyszerű a felelet. A 67-es törvényekben fenn volt tartva a magyar hadsereg. Kérdezem most, 67 után 45 esztendővel, tehát csaknem egy fél század multán : vájjon esik-e szó egyáltalában magyar hadseregről, vájjon volt-e szó akkor arról, hogy a magyar hadsereghez való jogáról a nemzet lemond, vagy pedig, hogy a közös hadseregben, vagy véderejében ne az állam nyelve, ne a nemzeti nyelv legyen az uralkodó, a hivatalos nyelv, hanem egy idegen nyelv ? Kérdezem, vájjon a nemzet birtokában van-e jogainak és hogy jogkiterjesztés történt-e 67 óta vagy sem ? Hiszen látjuk, t. képviselőház, ezért lázong az utcza, ezért kiabálnak az emberek, ez harsog mindenfelülről ide ebbe a ozifra jialotába, a melynek kapui, mint valami siket fülek, zárkóznak el az elől, hogy a nemzet kapja meg a maga jogait és hogy a nép is a maga jogában előbbre menjen. Az a nép, a mely nincs kielégítve, az a nemzet, a mely jogainak nincs birtokában, sőt meg van fosztva azok szabad gyakorlatától, az a nemzet csakugyan nem lehet megfelelő erőtényező; az sem a maga sorsának intézője, sem a dinasztiának biztositéka és támasza nem lehet. (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Végül, hogy foglalkozzam még gróf Tisza István képviselő urnak ezzel a különben szónoki szépségekben gazdag és sok igazságot tartalmazó beszédével, ő azzal fejezte be beszédét, hogy (olvassa) : »Haladjunk Deák Ferencz szellemében és . . . valósuljon meg mindnyájunk közös ideálja, a szabadságon, a felvilágosodottságon, az egyéni erők szabad kifejlődésén és érvényesülésén és az egyénben rejlő szellemi és erkölcsi érték megbecsülésén felépülő magyar nemzeti demokráczia.« (Mozgás a szélsőbaloldalon.) A milyen szép ez szólamnak, épen olyan szép volna, ha azt látnók, hogy a tisztelt többségi párt vezére intézményesen akarja biztosítani a magyar nemzeti demokrácziát; ha azt látnók, hogy olyan törekvései vannak, a melyek csakugyan egyfelől erősitik, másfelől előbbre viszik a nemzetet a boldogulás egyedüli utján, a demokráczia utján. (Ugy van! ugy van! a szélsőbaloldalon. Mozgás balfelől.) Azonban azt látjuk, t. ház, hogy a magyar nemzeti demokráczia felé akképen haladnak a t. túloldalon, hogy ott idestova mindenki báró lesz. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Röpködnek a kitüntetések ; osztogatják az udvari, tanácsosságot; egymást érik a bárósitások és nemesítések. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Szóval, ezer meg ezer jelenségét látjuk a reakeziónak és mindannak, a mi a demokráeziának leghatározottabb ellensége. (Mozgás a jobboldalon.) Nem vonom kétségbe, hogy a kitüntetett férfiak között a közélet igen érdemes munkásai is vannak ; a világért sem akarok saját személyében senkit sem bántani; csak azt az irányzatot akarom jellemezni, hogy midőn hangoztatják a magyar nemzeti demokráczia felé való haladást, ugyanakkor egyre-másra gyúrják az uj báróságokat és osztogatják a nemességeket. Sümegi VHmos : Azt, azt! (ügy van ! Mozgás a jobboldalon.) Benedek János : De még ha valóban érdemes, a közélet terén, a tudomány, a gazdasági élet terén szerejjlő jeles férfiaknak osztogatják e kitüntetéseket, akkor azt mondjuk, hogy hiszen a korszellem, vagy a kor kóros, beteges felfogása hozta ezt magával, (Mozgás. Elnök csenget.) a mint azt annak idejében Széll Kálmán mondotta ministereinök korában, hogy olyan gyengeség, olyan apró-cseprő hiúság ez, a melynek kielégítése elől jószivü kormányoknak elzárkózniok nem lehet. Mondom, a mikor ilyen érdemes munkásoknak adják a kitüntetéseket, akkor bele is nyugszunk. (Mozgás balfelől.) Azonban ezen kitüntetések legalább nagyrészének árnyoldala, — nem e ház tagjait, hanem a közgazdasági tevékenységért kitüntetett egyéneket értem — bogy ezekért bizonyos dijak szedetnek. Hogy Id által és ki részére, azt nem tudjuk, csak gondoljuk, hogy talán így szokták megteremteni a pártkasszát, és ezeknek a dijaknak az a ezéljuk, hogy egy-egy uj bárósitás, rangemelés vagy rangosztás révén ujabb ezrekhez vagy százezrekhez jusson a kormány, a mely pénzzel azután részint a közvélemény szócsöveit, a lapokat igyekszik lekenyerezni, részint pedig megtartja ezeket az összegeket választási czélokra és lelkeket vásárol rajtuk, (ügy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.)