Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.
Ülésnapok - 1910-333
333. országos ülés 1912 január 24-én, szerdán. 323 a közelmúltban nem lehetett, igaz, hogy máról holnapra nem lehet, de ennek az oka nem abban rejlik, mintha a valóságban csakugyan nem lehetne, hanem rejlik a nemzetnek abban a gyengeségében, a mely a miatt állott elő, hogy a többségi párt, a tisztelt túloldal lesiklott a 67-es alapról és hűtlenné lett Deák Ferencz tradiczióihoz. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hiszen Deák Ferencz a maga alkotását sohasem tartotta örök alkotásnak. Akárhány beszédében benne van az a gondolat, hogy »ez idő szerint ezt tartottuk a legmegfelelőbbnek, de jöhet idő, jöhetnek viszonyok és körülmények, a mikor ezt a nemzet magára nézve nem fogja olyan kedvezőnek találni, mint találtuk mi most, majd a nemzeten fog állani, hogy a mi munkánkon javítson, hogy a mi munkánkat tökéletesítse 8 . T. ház! Deák Ferencz munkája azóta nem javult, nem tökéletesedett, mert Deák méltatlan utódai az ő alkotásán csak rontottak, csak tökéletlenebbé tették azt. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Hát azt mondom, hogy ha maga Deák Ferencz nem tartotta saját művét örök időkre szóló alkotásnak, akkor hogy tarthassa azt a nemzet annak? Elvégre nemzedékek jönnek, nemzedékek mennek. Lehet, hogy lesz egy olyan erőteljes, hatalmas nemzedéke ennek az országnak, a melynek meglesz a hite és ereje a maga jogainak megvalósítására. Hogy lehessen a 67-es kiegyezésnek othodoxiáját hirdetni ? Ha lesz a nemzetnek elhatározó képessége és ereje ahhoz, hogy ezeket megváltoztathassa, hát meg is fogja változtatni rendes, törvényes utón, vagy ha rendes törvényes utón nem tudja, hát megváltoztatja forradalom utján. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Nem lehetetlen, t. ház, hogy ez be fog következni, mert nem bizonyos, hogy az országegész néjie odáig romlik, hogy a saját sorsa iránt teljesen kihal a lelkéből minden érdeklődés és vakon, vak engedelmességgel veti magát azok karjaiba, a kik azt mondják, hogy megváltoztatni nem lehet azt az alapot. Hát fel lehet rúgni akkor, a mikor azt a nemzet magára nézve alkalmatlannak találja, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Mi egyelőre beérnők azzal, hogy ha a 67-es kiegyezéshez a t. túloldal akképen ragaszkodnék, a mint azt annak nagy, tiszteletreméltó megalkoltói képzelték. (Zaj a jobboldalon.) Igen szívesen honorálnám a közbeszólást, de nem hallottam. (Halljuk! Halljuk ! balfelől.) Elnök: Csendet kérek! Benedek János: Nem Kicsinyeljük mi le a 67-es alkotást; hogy az nagy, korszakalkotó munka volt, az kétségtelen dolog, és hogy ennek dicsősége Deák Ferencz nevéhez fűződik, az is kétségtelen dolog. Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ahhoz, hogy a nemzet a maga erőhatalmának legalább ennyiben is érvényt tudott szerezni 1867-ben, az a nagy evoluczió volt szükséges, a melyet a nemzet a világtörténelem előtt 1848-ban megvívott. Akkor mutatta meg a maga nagy erőhatalmát, a maga ellentálló képességét a magyar nemzet, Névtelen félisteneink és a nemzet, a melyet körülvett annyi ellenség — saját kebelében saját nemzetiségei lázadtak fel ellene — mégis ki tudta volna vívni a maga jogait, ha a felülről jövő idegen invázió el nem tiporta volna. Ez volt az a uagy vívmány, a melyet hűn volt feladni Kossuth Lajos szerint, és ez a nagy vívmány értékesült és érvényesült a 67-es kiegyezés létrehozatalakor is. Ingyen ajándékok osztogatásával nem szoktak foglalkozni ott, a hol a nemzet jogait csak ennyire is elismerték, mint az a 67-es kiegyezésben történt. Hanem igenis a 48-iki nagy evoluczió tett tanúbizonyságot arról, hogy a magyar nemzet olyan tényező, a melylyel számolni kell, a melynek jogos követeléseit ki kell elégíteni, mert csakis a kielégített Magyarország lehet szilárd támasza a trónnak, a dinasztiának, a ki nem elégített, elégületlen Magyarország pedig mindig ki van téve a forrongásnak és a történelemben már egyszer előfordult eseménj r ek megismétlődésének. Hát, t. képviselőház, Tisza István képviselő ur különösen azért magasztalta Deák Ferencz nagy művét, mert, mint mondja, a 67-es kiegyezés urává tette a nemzetet a maga sorsának, íme, így fogták fel annak idején a 67-es alajjot megalkotói, hogy ezáltal csakugyan az abszolutizmus karjaiból kikerült a nemzet és saját sorsának intézése ezentúl saját kezeibe hárul ismét vissza, tehát hogy olyan önálló tényezővé vált, a mely maga fogja előkészíteni a maga jövőjét, így fogták fel annak idején ezt a régi ]óhiszemü Deák-pártiak. De így van-e ez ma? Vájjon ma a saját sorsa felől intézkedhetik-e szabadon és függetlenül az ország, vájjon saját sorsának intézése saját kezébe van-e ezidőszerint letéve? Egészen nyugodtan rámondhatjuk, hogy nem. Hisz ma már a kéj)viselőház elvesztette még kezdeményezési jogát is, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) a törvényhozás faktorai között megvolt egyensúly annyira meg van zavarva, sőt a rájuk háruló feladatok is annyira konfundáltatnak, hogy ma már az egyik hatáskörébe tartozó feladatot is a másik ragadta magához. Pedig kétségtelen dolog, — alkotmányos országban nem is lehet máskép — hogy a törvényalkotás kezdeményezése kizárólag a népképviselet, nálunk a képviselőház kezében kell, hogy letéve legyen, második fokon kerül a felsőház, nálunk a főrendiház elé, felülbírálás és hozzájárulás végett, és csak végeredményében, utolsó fokon a koronához, a mikor az vétójogával élve, vagy szentesíti azt a javaslatot, vagy megtagadja tőle a szentesítést. Ma már konfundálva vannak ezek a hatáskörök és ezek a feladatok is, mert ma már a 41*
