Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-332

332. országos ülés Í912 január 23-án, kedden. 309 országra nézve jónak vél. (Helyeslés a szélsöbahldalon.) Azt akarjuk, hogy legyen bélié nemzet és király között, csupán ezen béke niinemüségében térnek el a nézetek, mert hiszen a temető csendje is, az állatias letargia is békés, de mi az eleven élet békéjét akarjuk; (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) azt akarjuk, hogy ha a béke a nemzet és a király között létrejött, a nemzetnek ne kelljen esüggedetten, szárnyszegetten lemondani vágyairól, hanem tudja és érezze azt, hogy több évezredes hűségének és a világtörténelemben páratlanul álló lojalitásának megvan végre a jutalma: elérkezett a kölcsönös megértés és a jogok kölcsönös respektálásának igéretföldjére. (Helyeslés a szélsöbaloldahn.) Azt akarjuk, hogy legyen rend és szabadság, de mindkettő az igaz, hamisítatlanul megnyilatkozó népakarat emlőjén fejlődjék. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mi az előterjesztett vederőj avaslatok ellen a legerősebb harezot indítottuk. Kein azért tettük ezt, mintha nem tudnók, mivel tartozunk az állam biztonságának. Tiszta, tudatában vagyunk annak, hogy minden állam növeli a maga haderejét és a technika vívmányait igyekszik felhasználni, de tiszta tudatában vagyunk annak is, hogy a szakképzettség, ügyesség, hazaüság, lelkesedés, egyszóval az erkölcsi erők vannak oly hatalmas tényezői a győzelemnek, mint a nagyszámú hadsereg és az elsőrendű felszerelés. Mi azt akarjuk, hogy ez a hadsereg vitessék közelebb a nemzet lelkéhez, töltessék meg nemzeti tartalommal, töltse el a háborúba induló katona szivét az a tudat, hogy szabadságát, alkotmányát, hozzátartozóit védelmezi és nem idegen érdekeket. (Helyeslés és taps a szélsobaloläalon) Ha beleviszszük a hadseregbe ezt a szellemet, akkor eltűnik a történetírók azon csúfos mondása a történelemből, hogy az osztrák generálisoknak mindig az volt a sorsuk, hogy megverik őket. A míg azonban ezt a szellemet a hadseregbe bevinni nem tudjuk, addig hiába emelik a létszámot, mert azzal eredményeket elérni nem lehet. (TJgy van! balfelöl.) De, t. ház, elleneznünk kell a véderőjavaslatot azért is, mert azok a terhek, melyek az uj véderőtörvény elfogadása esetére az ország nyakába zúdulnának, a teherbíró képességgel egyáltalán nem állanak arányban. Elleneznünk kell a véderőjavaslatok elfogadását, mert hiszen az előterjesztett törvényjavaslat valósággal hemzseg a közjogi sérelmektől. Elleneznünk kell, hogy a véderőtörvényjavaslat elfogadtassák, mert hiszen ez a már tett ígéreteket sem váltja be. Ebben az országban — az én igen szerény véleményem szerint elég szomorúan — kétszer jött létre paktum nemzet és király között. Először létrejött egy j)aktum a szabadelvüpárt által felállított kilenczes bizottsági programm alapján és másodszor létrejött egy paktum, a mely azt tartalmazta, hogy a véderőjavaslatokat nem terjesztik egy olyan ház elé, a mely nem a nemzet igazi akaratának a megnyilvánulása, hanem először rendezik az általános választói jogot és az ennek alapján összeülő igazi népparlament döntsön a véderőjavaslatok felett. A nemzet ragaszkodott a megkötött paktumhoz, becsülettel teljesítette a maga kötelezettségét, teljes joggal követelhetjük, hogy a másik oldalon elvállalt kötelezettségeket is teljesítsék. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldahn.) A mi kormányunk, t. ház, ugy látszik, máskép gondolkozik. A mi kormányunk nyári időben, a rendes nyári szünet idejét felhasználva be akart törvénytárunkba, csempészni egy uj törvényjavaslatot, és ebben kizárt minden junktimot, még azt is kimondotta, hogy a kilenczes bizottsági programm alapján nyugvó követelések ezzel egyszerre le nem tárgyalhatók, illetve evvel össze nem kapcsolhatók. Mi a kilenczes bizottság programmjáért bizony nem rajongunk. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Van ennek egy olyan pontja is, a mint azt Apponyi Albert t. képviselőtársam már kifejtette és azért én erre most szót sem vesztegetek, a mely részünkről teljesen elfogadhatatlan. De különben is a kilenczes bizottság j>rogrammja minket nem elégit ki. Azonban ezt a programmot a kormány adta. A választások alatt, méltóztassék megnézni akármelyik munkapárti képviselő programinbeszédjét, mindenki hirdette ezt a programmot. Hallottam igen tekintélyes munkapárti embertől, hogy a kilenczes bizottsági programúihoz becsületünk van hozzá kötve. Hát akkor miért nem valósítja meg a t. munkapárt legalább ezt a sovány jjrogrammot? Én nem tudom elképzelni, hogy ez elháríthatatlan akadályokba ütköznék. Nem tudom pedig elképzelni azért, mert ezt 1903-ban kötelező kormánynyilatkozatba foglalták és feltehető, hogy ahhoz az uralkodó is hozzájárult. Bakonyi Samu: A kormányvállalás feltétele volt! Valentsik Ferencz: Lányi volt igazságügyminister (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ügyvivő!) könyvében olvasom, hogy 1905-ben Pitreich és a tengerészeti főnök Budapestre jöttek és a hadügyi követeléseket jelentékenyen lemérsékelték. A mikor a Fejérváry-kormányt kinevezték, a királyi leirat a következőket tartalmazta: »A beikormányzat és közgazdasági reformok terén szívesen fogom látni a képviselőház többségének javaslatait s a mi a katonai kérdésekben kifejezett kívánalmakat illeti, ezekhez az idők folyamán s legutóbb a kormány 1903-ban tett kötelező nyilatkozatában a lehetőséghez képest már is hozzájárultam.« 1905 június 1-én báró Fejérváry Géza kijelentette, hogy a király már hozzájárult ahhoz, hogy a katonai igazságszolgáltatásban a magyar állam hivatalos nyelve érvényesüljön. íme tehát, t. ház, a törvényhozásnak minden befolyást gyakorolható faktora beígérte az országnak a kilenczes bizottsági programm megvalósítását és íme, most