Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-332

302 332. országos ülés 1912 január 23-án, kedden. kezese az. hogy bizony megtörténik, hogy a ki jobban győzi, az nyeri meg a pert. Mindezek az okok szitják a bizalmatlanságot, és azért ezeken változtatni kell. Az ilyen igazságügyi eljárás mellett történhetik, mint a hogy megtörtént napjainkban, — a mit jellemzés nélkül akarok felhozni, — hogy a mikor egyik esetben felmentenek olyanokat, a kik magánházban lelövik a ház tulajdonosát, a másik esetben elitélnek évekre olyanokat, a kik az istállóba vagy a házba betört rablót lelövik ; (Mozgás.) a harmadik esetben megtörténik, hogy elitélnek hosszú évekre embereket, kik fáczánt lopni mentek az erdőbe, az erdősök az egyiket agyonlőtték, de azért az erdősöket felmentik, és az életbenmaradók kapnak három évet és nyolez hónapot. Nem akarom én védeni a bűntetteseket, sem az orvvadászokat, de rámutatok arra, hogy ily óriási különbségeket tevő esetek felmerülnek igazságszolgáltatásunkban és ezek mind nagyon alkalmasak arra, hogy a népben a bizalmatlanságot szitsák a magasabb osztályok és intéző körök ellen. Tisztelt képviselőház ! A pénzügyi kormányzatnak is igen sok hibája van. A pénzügyi kormányzatban a bortermelésnél, szesztermelésnél, illeték-kirovásoknál száz és százféle módja van a pénzügyi kormány közegeinek arra, hogy a népet ezen a téren zaklassák. Ezek a zaklatások mindig gyűlölséget keltenek és az osztályok közti ellentéteket kiélesitik. Megtörténnek az illetékkiszabásnál olyan esetek is, hogy mikor négy testvér közül három az egyiknek ad valamit, mert elmeháborodott és magát eltartani nem képes, akkor is azok kénytelenek fizetni helyette illetéket, azokra szabják ki. az illetékek jókora összegét, és ha nem tudnak jól védekezni, a mi gyakori, mert nem állnak rendelkezésükre a védekezés eszközei, behajtják rajtuk az igazságtalan illetékeket. A pénzügyi téren is meg kellene védeni népünket az igazságtalan zaklatásoktól, (Helyeslés balfelől.) és igazán kötelessége volna a kormánynak és ennek az erős kormánypártnak, hogy ilyen kérdésekkel is foglalkozzék, ha a nép szimpátiáját meg akarja nyerni. A közigazgatás terén sem fogadhatom bizalommal a t. kormánynak azt az előre bejelentett szándékát, hogy a közigazgatást államosítani akarja. Azt tapasztaljuk a közigazgatás államosításánál és egyéb kérdéseknél is, ujabban még a választói jognál is, hogy azért kell bizonyos hatalmat adni az intelligencziának vagy a hivatalban ülőknek, hogy esetleg a magyar állam ellenségeit vagy azokat, kik ilyenféle törekvést táplálnak, módjukban legyen visszaszorítani, és a t. kormány nem talál erre más módot, mint hogy ezekkel a törekvésekkel magát a magyar népnek egyetemét is leszorítsa minden térről. Most, mikor választási rendszeren alapul a közigazgatás és egyes-egyedül a főispán a kinevezett képviselője a kormánynak, ma is tapasztalható az egész országban, hogy mikor a múlt cziklusban koalicziós kormány állt az ügyek élén és 48-as főispánok voltak lenn a megyékben, a 48-as eszmék dicsőitése, a 48-as törekvések hangoztatása és magasztalása hallatszott a törvényhatósági bizottsági tagok többsége részéről minden gyűlésen. Az egész vármegyei bizottságnak, még a virilistáknak két harmadrésze is, mind 48-as volt, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) és hirdették a 48-as elveket, dicsőitették a 48-as vezéreket. Alig egy év után változás történt; jön a munkapárti régi többség 67-es alapon, és most nézzük meg a vármegyék képét. (Igaz ! ügy van I balfelől.) Azok az egyének, kik ujjongtak a 48-ért és lelkesedtek érte, ma mind visszahúzódnak és hallani sem akarnak a 48-ról; de ha katonai javaslatokat keU megszavazni, ha a munkapárti főispán kivánja, készek azt megszavazni. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Ha egyetlen egy, felülről kinevezett főispán változásának ilyen eredménye van a vármegyékben, akkor milyen eredménye lesz annak, ha a t. kormány terve szerint a közigazgatás államosittatik és minden tisztviselőt a községi jegyzőig a központ nevez Id ? Ez olyan központi hatalom lenne, a melyet én igazán nem tartok szerencsésnek. Ha Magyarország teljesen önálló állam volna, ha nemzeti dinasztiával birna, én is azt mondom, akkor ez helyén volna. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De a mi sajátságos közjogi viszonyaink között, a mikor nincs kizárva az az eset sem, hogy a nemzet akarata ellenére odaállitott kormány szerez magának többséget, a magyar nemzetnek nem szabad a vármegyében megőrzött szabadságbiztositékait a mindenkori központi kormánynak kezébe juttatnia. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Már a főszolgabirónak az a joga is, hogy jegyzőt és birót kandidálhat, már maga ez a kicsinek látszó jog is az egész községi közigazgatást teljesen a főszolgabiró kezére juttatja. Ezt tapasztalatból mondhatom. A községi segédjegyző tudja, hogy ha nem jár kedvében a közigazgatási hatóságnak, belőle jegyző sohasem lesz, mert egyszerűen nem kandidálják, vagy ha kandidálják, ugy készítik elő a talajt, hogy meg nem választják. Ha azután bekerül a községi jegyző az ő hivatalába, tisztában van vele, hogy a közönség, a mely közvetett utón ugyan, de megválasztotta, ellene nem tehet semmit, hogy ő attól a közönségtől nem függ, ellenben a főszolgabiró az, a ki mindennap kitekerheti a nyakát. Ennek következése az, hogy a jegyző nem annyira a község és a nép érdekeit igyekszik védelmezni és szolgálni, — tisztelet a kivételes eseteknek, ilyenek is vannak — hanem annak a főszolgabirónak jár kedvében, a ki lehet tisztességes, becsületes ember, de a kinek igen sajátságos fogalmai vannak a népakarat tiszteletéről és a nép védelméről. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Miután a főbírónak nemcsak a jegyző, hanem a községi biróválasztásnál is megvan a kandidálási joga, ebből következik, hogy községi biró nem lehet más, mint a Mt a községi jegyző akar. Nincs rá