Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-332

332. országos ülés 1912 január 23-án, kedden. 303 eset, legalább nagyon ritka az eset, hogy a főszolgabíró a saját fejéből kandidáljon községi birót, hanem megkérdezi a községi jegyzőt. Már most, ha a községben vannak egyének, a kik a birói tisztre pályáznak, — hisz ez a legnagyobb tisztség a községben — tisztában vannak vele, hogy ha a jegyzőnek nem járnak kedvében, nem lesz belőlük biró soha. Ennek következése az, hogy még azok sem mernek szót emelni a közigazgatás túlkapásaival szemben, a kik elsősorban volnának hivatva a község népét megvédelmezni, hanem a jegyzőnek és a főszolgabirónak járnak a kedvében, így azután sem a községben, sem a vármegyeházán nincs megvédelmezve a népnek legelemibb érdeke. Barta Ödön : Ott van a legnagyobb korrupczió ! Szabó István (nagyatádi) : Azért mondom én, a ki ismerem a viszonyokat épen a legalacsonyabb régiókban ; a ki tudom, hogy a kandidálási jog folytán a korlátlan hatalom a községben a járási főszolgabiró és a községi jegyző kezében van : hogy hova fognak fejlődni ilyen körülmények között a viszonyok, ha majd a mindenkori kormány nevezi ki a vármegyei tisztviselőket ? (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A nálam hivatottabbak találjanak rá módot, — én hiszem, hogy tudnak találni — hogy a magyar nemzet érdekei ellen törőkét tudják visszaszorítani, de ne ezen a czimen, ne ezeknek a jelszavaknak hangoztatásával szorítsák vissza a nemzetet jogainak érvényesítésétől. Mert így sohasem sikerül elérni azt, hogy a magyar alsórendű nép a felsőbb osztályokkal bizalmasan együttműködjék a magyar nemzet javára, ha intézkedéseinkkel ellentéteket támasztunk a kicsinyek és a nagyok között. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Én e tekintetben nem a közigazgatási tisztviselők kinevezését tartom helyes megoldásnak, hanem minden áron a főszolgabiró kandidálási jogát akarom elvenni. Tisztában vagyok azzal, t. ház, hogy a magyar nép sohasem élt vissza a maga hatalmával. Igazolja ezt az 1848-iki idő, a mely a magyar földmivesnép kezébe jogot adott, mert minden negyedtelkes gazdának megvolt a szavazati joga ; minthogy pedig minden gazdának egy negyedtelke volt, az összes kisbirtokosságnak volt szavazati joga, a többség joga tehát a kezében volt és mégse élt vele vissza sohasem. Épen azért, ha népünknek az önkormányzatban, a közigazgatásban teljesen szabad kezet engedünk, hogy a saját kedve szerint választhassa meg a bíráját és a jegyzőjét, ezáltal egyrészt nagy szolgálatot teszünk a népnek, mert módjában lesz, hogy ügyeit saját maga intézze és védelmezze meg, másfelől előmunkálunk azon, hogy az alsóbbrendű nép és az intelligenczia egymást jobban megértse és egymáshoz való bizodalma jobban kifejlődjék. (Helyeslés a szélsőbáloldalon.) A mi álláspontunk szempontjából ezeket kívántam röviden hangoztatni az ország belügyeire nézve. De én még a külügyeinkre nézve is meg akarom jegyezni, — ennek a bírálatába nem akarok belebocsátkozni, nem az én hivatásom, nem is értek ugy hozzá, mint a nagy politikusok és én a magam részéről a nagy politikát befolyásolni nem is akarom — csak mint általánosságban szemlélő azt jegyzem meg, hogy kormányunk a magyar nemzetnek, Magyarországnak tekintélyét még a birodalom határain belül sem képes megvédelmezni, (ügy van ! Igaz ! a széfcőbaloldalon.) E tekintetben csak Horvátország példájára hivatkozom. Én itt a házban már kétszer interpelláltam Horvátországba leszármazott magyar testvéreink üldözése tárgyában. Egy múltkori beszédemben felhívtam a kormány figyelmét arra, hogy a magyarok, a kik ott birtokokat vettek és 20—30—40 éve laknak ott, a saját pénzükön építettek templomot, és nem engedik meg nekik egy hónapban még egyszer sem, hogy abban magyarul imádkozzanak. Egyáltalában sohasem engedik meg. Én ismerem az ottani viszonyokat és mondhatom, hogy százával kapok leveleket arról, hogy a magyarokat a közigazgatási hatóságok a közigazgatási, a községi és megyei életben, különösen a birtokügyekben teljesen mellőzik, visszaszorítják, (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) és ugy bánnak velük, mint valami veszedelmes népelemmel, akár csak mint a kóborczigányokkal a magyar korona területén, magyar emberekkel. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mondom, már kétszer interpelláltam e tekintetben a képviselőházban, de választ terpellácziómra nem kaptam. Beszédben is felhoztam ezeket a dolgokat, de ez a dolgon nem változtatott és Horvátországban folytatják a magyarüldözést, ugy, ahogy az nekik jólesik. (Zaj. Elnök csenget.) A magyar kormány pedig — nem akarom róla feltételezni, hogy nem akarja — ugy látszik, nem tudja ott a magyar érdekeket megvédelmezni. Sajnálatos dolognak tartom ezt, inert ha van itt egy óriási többség, ha van itt egy kormány, akkor azt szeretném és azt óhajtanám, hogy ez a magyar kormány a magyarság érdekeit legalább a magyar korona országainak területén meg tudja védelmezni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mondom, e téren sem tudok bizalommal viseltetni a kormány iránt, inert azt látom, hogy a kormány nem tudja teljesíteni hivatását és azt, a mi kötelessége volna a magyarság szempontjából. Látjuk Horvátországban, hogy hivatalos egyének összefogva az osztrák császári helytartókkal készítik elő a trializmust Magyarország megcsonkítására, a jelenlegi dualizmus megdöntésére, de nem veszszük észre a magyar kormány befolyását, hogy ezeket a dolgokat Horvátországban megszüntetni tudná, pedig ezt elvárnók a jelenlegi kormánytól és a többségtől. (Igaz! Ugy van! Zaj a szélsőbaloldalon.) Már most rátérek a jelenlegi politikai helyzet kulcsára, a katonai javaslatokra. (Halljnk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Én azt tartom, hogy magától a bécsi központi hatalomtól is vakmerőség volt a katonai javaslatokat ily alakban