Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.
Ülésnapok - 1910-332
29é 332. országos ülés i\)12 január 23-án, kedden. kart képez ki a hadsereg szolgálatában, vagy pedig a tovább szolgálatra visszatartott altiszteket megfelelő kárpótlásban részesiti. (Helyeslés balfelől.) A többség és annak szócsővei állandóan panaszkodnak, hogy a parlamentben a kisebbség terrorizál, és hogy a minoritás erőszakosságával lehetetlenné teszi a törvényhozás munkáját, (Ugy van! jobbfelöl.) Ez teljesen alaptalan vád és üres ráfogás, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mert ma már az ellenzéknek egyetlenegy pártja sem követel a most folyó harczban olyant, a mit annak idején, mikor a munkapárt megalakult és a munkapárti kormány a parlamentbe bejött, saját programmjába fel ne vett volna. Az általános választói jognak és a véderőjavaslatnak nemzeti irányban való javítása — a kilenczes bizottság programmját értem — a munkapártnak saját programmja volt, a mikor tehát az ellenzék ennek végrehajtását követeli, bár szokatlan eszközökkel, de a kormány saját programmjának megvalósítását követeli. Ha egy kisebbség rendkívüli és szokatlan erélylyel szorítja a kormányt saját programmjának megvalósítására, ez nem nevezhető parlamenti anarchiának, ez harcz a többség elvtelensége és meddősége ellen. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A kormány félhivatalosai annak idején sokat okolták a ház volt elnökségét a parlament munkaképtelensége miatt. Hiszen a parlament munkaképességének gondozása nem a ház elnökségének feladata, hanem a kormányelnök politikájáé. A parlamentarizmus lényegéből folyik, hogy a munkaképességet csak az által lehet biztosítani, ha bizonyos kiegyenlítődés történik ama nagy ütköző országos érdekek szempontjából, a melyek a parlamentben a különböző pártok által megtestesítve jelentkeznek. Ha ez a kiegyenlítődés meg nem történik, ha ez ellen gátat vetnek, akkor nem parlamentarizmus, hanem pártabszolutizmus van. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Eddig a nemzeti akaratnak a véderő terén való érvényesülése ellen felülről gördítettek mesterséges akadályokat. Es itt nemcsak a koalicziós rezsimnek végső hónapjaiban lefolyt eseményeket értem, hanem arra gondolok, hogy a választáson megnyilatkozott atrocritások és visszaélések mind odairányultak, hogy olyan kormányzati többség kerüljön a parlamentbe, a mely épen a nemzettel szemben álló követeléseknek szolgálatára hajlandó. A parlamentnek a mai erélyes ellenállása a véderőj avaslatokkal szemben tehát tulaj donképen csak a legutolsó választásokon történteknek természetes reakcziója. (Ugy van ! balfelől.) De ez a kormány és ez a többség nemcsak a véderő terén zárkózik el a nemzeti követelések teljesítése elől, hanem a legfontosabb népszükségleteket sem teljesiti. A munkapárt szocziálpolitikája nem elégíthet ki senkit, a ki ebben az országban a népnek, a kisembernek, a dolgozó néposztályok nak előmenetelét, előhaladását, boldogulását óhajtja. A liberalizmus alapján álló többség és kormány erők szabad játékának nyit utat és módot, de nem gondoskodik törvényes intézkedésekről, a melyek a tőke és a munka, a nagyvállalatok és a kisemberek harczában a gyengébb fél védelmére volnának. Egymás után pusztul a kisiparos, a kisgazdaosztály . . . (Ellenmondások és felkiáltások a jobboldalon >• A kisgazda ? Ellenkezőleg !) ... igen, de ez nem a munkapárt érdeme (Felkiáltások jóbbfelől: Talán a néppárté ?), nem is a néppárté, hanem a jó időjárásé, és az önök politikájának a hibái majd akkor fognak kiderülni, ha két-három rossz gazdasági esztendő következik el a kisgazdákra. * Sehol sem látjuk a kormány és a többség részéről a védelemre szorult néposztályok szocziális gondozását. Láttuk, milyen érzéketlen a többség a szocziáüs követelésekkel szemben a tanítók fizetésrendezésének kérdésében, hogy képesek voltak az iskolát magát a legféktelenebb agitácziónak kiszolgáltatni, a helyett, hogy a tanítóknak, különösen a hitvallásos iskolákban működő tanítóknak, minimális kívánságát, hogy a fizetés és elbánás dolgában az állami tanítókkal teljesen egyformán minősíttessenek, teljesítették volna. A kormány szocziális politikájának hiányait látjuk az iparpolitika terén is. Számtalanszor sürgettük már az ipartörvény revízióját, mert az elavult törvény teljesen képtelen a modern ipar igényeit kielégíteni. És ennek az ipartörvénynek a revízióját állandóan halasztják tovább és tovább, sőt azzal, hogy a törvény előkészítését egy olyan férfiura bizták, a ki a régi és rossz ipartörvény egyik szerkesztőtársa volt, — ez által még az utolsó reményét is elvették annak, hogy Magyarország egy olyan ipartörvényre tehessen szert, a mely a kisiparnak a megmentésére alkalmas. A mi a kisiparnak sürgős állami támogatását illeti, az sem megy a munkapárt korszakában oly méretekben és arányban előre, a mint azt a kisiparosok érdekében szükségesnek tartanok. Feltétlenül történt fejlődés a szakoktatás terén, ez azonban még nem elegendő, és azért kérjük ée követeljük, hogy e téren a kisiparosság igényeivel számoljon a kormány, és semmiféle áldozatoktól ne riadjon vissza, mert a kisiparnak a versenyképességét csak az fokozhatja, hogy ha az iparoktatásnak minél magasabb fokra való fejlesztésével erre alkalmassá teszszük. A kisiparnak törvényes érdekképviselete sincsen kellőképen megállapítva ; a szervezetek melyek vannak, azok is össze vannak kombinálva kereskedőkkel és ezek nem szolgálják direkt a kisiparnak az érdekét. Mi olyan törvényes érdekképviseletre gondolunk, a melyben csak a kisipar vesz részt, és ezt az érdekképviseletet ruházza fel az állam azon törvényes eszközökkel és hatalommal, a melyek alkalmasak arra, hogy annak a magyar kisiparnak az érdekeit kellőleg szolgálhassák ée megvédhessék. A közszállitásoknál sem veszik figyelembe olyképen a kisiparnak érdekeit, a mint az szűk-