Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-329

329. országos ülés Í912 január tí-én, péntekéit. 223 T, ház! Annak felemlítése mellett, hogy ezen két ismertetett szerződés megkötésénél Magyarország államiságának és függetlenségének teljes mértékben érvény szereztetett, eljutottam beszédem befejezéséhez. Az a két szerződés, a melyet ismertetni szerencsés voltam, a leánykereskedelem elleni küzdelem történetében meggyőződésem szerint egy uj kör szak kezdetét jelenti, (Ugy van! jobbfelóí.) annak a korszaknak kezdetét, a melyben a művelt világ államai összefognak, hogy egyesült erővel kipusztítsák, kiirtsák a nemzetközi leánykereskedelmet. Az a feladat, a melyet a szerződő feleknek ezen ismertetett szerződések végrehajtásánál meg kell oldaniok, a humanizmus és a czivilizáczió nevében, nem lesz könnyű feladat, azonban annak kimenetele, eredménye kétséges még sem lehet. Ha egyesült erővel, lankadást nem ismerő buzgalommal és kitartással keresztül lehetett vinni azt, hogy a rabszolgakereskedelem eltűnjék a föld színéről, akkor el lehet és el kell érni azt is, hogy a leánykereskedelem kipusztittassék, megszüntettessék. (Általános, élénk helyeslés.) Ebben a reményben és meggyőződésben vagyok bátor mind a két törvényjavaslatot a t. háznak elfogadásra ajánlani. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Mihályi Péter jegyző: Giesswein Sándor! Gieswein Sándor : T. képviselőház ! Az előttünk fekvő törvényjavaslat mindenesetre olyan, a mely mellett e házban mindannyian pártkülönbség nélkül találkozunk és a mely mellett határozottan állást foglalunk, mint a czivilizáczió és a humanizmus egy követelménye mellett. Már a t. előadó ur behatóan megismertette velünk ennek az egész törvényjavaslatnak történelmi fejlődését és hogy ha én ahhoz röviden hozzá kívánok szólni, teszem ezt azért, mert honorálni akarom ezt a nagyjelentőségű dolgot. Törvényhozásunk e tekintetben egy európai, általános, humanisztikus és szocziális feladatot teljesített. És hogy ha a megelőző napokon a montenegrói marha hevesebb vitát keltett fel, ugy én, nem ugyan a vita kedvéért, hanem a tárgy nagy fontosságának kedvéért, érdemesnek tartom azt, hogy ezzel a kérdéssel általánosságban is foglalkozzam. (Halljuk! Halljuk!) Foglalkozni akarok e kérdéssel abból a szempontból, a melyet a t. előadó ur is hangoztatott beszéde végén, t. i. az emberi szabadságnak a szempontjából. Ihering valamelyik munkájában ezt mondja: »Der Gedanke, dass der Mensch frei sei. ist schwieriger zu fűiden gewesen, als der, dass die Erde sich um die Sonne bewege.<< Mert a fizikai igazságnak az elvét meg lehetett találni, de annak az erkölcsi igazságnak a keresztülvitele mindenesetre nagyobb nehézségekbe ütközött, annak a köztudatba való átvitelének nagyobb nehézségekkel kellett megküzdenie és pedig azért, mert sok mindenféle emberi érdek, sőt általánosságban merem mondani, alacsony érdekek jöttek azzal ellentétbe. A tizenkilenczedik századra mindenesetre büszkék lehetünk nemcsak azért, hogy mi is abban töltöttük el életünk javarészét, hanem azért, mert kétségkívül az emberi czivilizáczió történetében ez a század egy oly fontos tényező lesz, a melyet bátran hasonlíthatunk össze Periklész, Augusztus vagy a renaissance korszakával. De bármi nagyok legyenek az elmúlt század vívmányai, azt hiszem, hogy valamennyi vívmány között a legelső helyet foglalja el az, hogy a rabszolgaság ellen minden vonalon megindította a küzdelmet. Ezzel azonban, sajnos, nem mondhatjuk még azt, hogy a mi korunk a rabszolgaságnak vagyis az emberi szabadságnak, az emberi önrendelkezésnek békóba verését csakugyan teljesen megtörte volna. Egy szép idea volt ez, a mely régi ideának is mondható és a melyet a kereszténység átvitt a népek közé, de a melyet mégis csak a múlt században sikerült a köztudatba általánosságba belevinni és bevonni. A küzdelmet azonban, a hogy elkezdődött, ép ugy mindig folytatnunk keü továbbra is. Mert nemcsak az a rabszolgakereskedés, hogyha feketék Afrikából áthurczoltatnak Amerikába, de a múlt században már a tudatára jutottak annak, hogy a feketékkel való kereskedés ellen intézkedéseket keh foganatosítani, sőt itt az angolországi fegyveres intézkedést kell megemlíteni, mely ezt meggátolta ; de egy másik utón a közlekedési eszközök tökéletesítésével megtörtént az, hogy innen Európa közepéből a művelt világ közepéből, ezerszámra vitték el azokat a rabszolgákat, a kiket minden emberi szabadság és önrendelkezésnek ellenére idegen országba, idegen világrészekbe vitték, csalással, megtévesztéssel a legtöbb esetben, hogy őket ott necsak szabadságuktól, hanem becsületüktől is megfoszszák. Ez a felfedezés rémületbe ejtette a szabadságnak és a czivilizácziónak barátait és első ízben a társadalom gondolt arra, hogy ezzel szemben védekezni kell. Nem akarom ezt szemrehányásképp mondani a törvényhozásokra nézve, mert nekem az a meggyőződésem, hogy minden törvényhozói intézkedésnek először a, társadalmi köztudatból kell kündulnia, akkor van annak igazi becse, értéke is. S váj ez volt az első állam, a hol a társadaom tudatára ébredt annak, hogy e rabszolgakereskedés ellen, a melyet traite des blanches név alatt ismernek, vagyis a fehér robszolgák, a nők kereskedése ellen állást kell foglalnia. 1871-ben alakult Genfben az Amié de la jeune fille-nek az egyesülete, a mely társadalmi utón indított ez ellen védelmi akcziót. Később megalakult a Protection des jeunes fiiles. Angliában*a Travellers Aid, mely évente 20.000 leányt vesz védelmébe a különféle kísértések ellenében. Berlinben a Fürsorge fiir die weibliche Jugend működik hasonló irányban. És a mikor ez a nemzetközi törvényjavaslat előttünk fekszik, nem szabad megfeledkeznünk e helyen arról a férfiúról, a ki igazi humánus és apostoli buzgalommal fáradozott évtizedeken keresztül ennek az eszmének a megközelítéséért, — mert megvalósi-