Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.
Ülésnapok - 1910-328
204 32S. országos ülés 1912 január 18-án, csütörtökön. Az osztrák javaslat, a mely az osztrák parlamenti viszonyok folytán még nem kerülhetett tárgyalás alá, kötelező betegsegélyezést hoz be nemcsak az ipari, hanem a mezőgazdasági munkásokra is, olyképen, hogy 2,100.000 mezőgazdasági munkás kerül a kötelező betegsegélyezés alá és ezen betegsegélyezés költségeinek egy harmadát a munkaadó viseli. A balesetbiztosításban szintén körülbelül 300.000 mezőgazdasági munkás részesül, és ennek terhét teljes mértékben a munkaadók viselik. A rokkantsági és aggkori ellátásban körülbelül öt millió mezőgazdasági munkás részesül és ezen költségek felét szintén a munkaadók viselik. Es hogy ezen költségek mily nagyok, az kitűnik abból, hogy heti 12 fillértől 70 fillérig terjed a hozzájárulás összege, tehát ezen heti hozzájárulásnak felét ott a gazdatársadalom viseli. Ezenkívül az állam hozzájárulása sem olyan mostoha, mint ezen törvényjavaslatban, a hol összesen 700.000 K-val járul hozzá az állam évenként, mert ott az állam minden járadékhoz külön 90 K-val járul hozzá. Németországban hasonlóképen megvan a mezőgazdasági munkások kötelező betegsegélyezése, kötelező balesetbiztosítása és kötelező aggkori ellátása, és az állam évenkint csak az aggkori ellátáshoz 103 millió koronával járul hozzá. Angliában évenként körülbelül 400 millióval járul hozzá az állam a biztosítás költségeihez, és Francziaországban szintén igen n&gy összeggel, a mely biztositások a külföldön nemcsak az ipari, de a mezőgazdasági munkásokra is egyformán kiterjednek. (Zaj a jobboldalon. HaUjuk! Halljuk! bal jdől.) Mindezeket csak azért kívántam egész röviden érinteni, mert remélem, hogy talán sikerült felébreszteni a lelkiismeretét annak a társadalomnak, a mely igen éberen és élénken őrködik a saját érdekei felett mindig, és teljes fegyverzettel és harczi készséggel száll síkra azokért, de mindig elfelejtjük erre a társadalomra azon igazságos terheket reárakni, a mely igazságos terhek viselése nélkül lehetetlen komoly és életrevaló szocziális alkotásokat létesíteni. A midőn ezeket röviden bátor voltam előadni, ismétlem, hogy mivel a jóakarat jelét látom ezen törvényjavaslatban, daczára az emiitett fogyatkozásoknak és azon meggyőződésemnek, hogy önkéntes biztosítással és az illető társadalom igazságos megterhelése és komoly állami hozzájárulás nélkül életrevaló szocziális alkotásokat létesíteni nem lehet, mégis, azon reményben, hogy ez a törvényjavaslat csakugyan alapja és kiindulási pontja egészségesebb és helyesebb szocziális reformoknak, általánosságban elfogadom a törvényjavaslatot. Elnök : Szólásra következik ? Mihályi Péter jegyző: Huszár Károly (sárvári)! Huszár Károly (sárvári) : T. ház ! Több ízben volt szerencsém itt a házban eTről a kérdésről és ennek a törvén3 r nek, a mely most revízió alá vétetik, némely hiányosságáról és a mezőgazdasági cselédpénztárnak állapotáról szólni, Nem akarom most ugyanazon statisztikai adatokat, a melyeket akkor felsoroltam annak bizonyítására, hogy ez a pénztár a várakozásoknak nem felelt meg, felújítani, mert hiszen abból, hog}^ a földmivelésügyi minister ur ezt a törvényt revízió alá vette, önként következik, hogy ezen hiányoknak lénj'egét ismerte maga a földmivelésügyi minister ur is és némiképen számolt is azon követelésekkel, a melyek ezen a téren nemcsak itt a házban, hanem künn a közvéleményben is felmerültek. A mezőgazdasági munkás- és cselédsegélyzőpénztárról meg kell állapitanunk azt, hogy annak kezelési költsége olyan horribilis, hogy az semmiféle más munka sbiztositási pénztár kezelési költségével arányban nincs, daczára annak, hogy az államnak különböző közegei vétetnek segítségül ezen mezőgazdasági munkásbiztositás lebonyolítására. A tagok számának szaporodásában nemcsak hogy egy bizonyos fejlődést nem láttunk, hanem bizonyos esztendőkben olyan szemmellátható csökkenés volt, a mely arra enged következtetni, hogy maga a nép nem érezte és nem ismerte meg eléggé azokat az előnyöket, a melyeket ez a törvény neki nyújt, vagy pedig a kilátásba helyezett előnyöket nem tartotta a maga konzervatív szokásainál fogva elegendőknek arra, hogy ezen munkásbiztositás előnyeit a maga számára biztosítani igyekezzék. Az, a mit a mezőgazdasági munkás- és cselédsegélyzőpénztár nyújt a mezőgazdasági munkásnak, tulaj donképen olyan csekély, a melyről el lehet mondani azt, hogy az tulajdonképen végeredményben nem szocziális kötelességtelj esités, a melyet az állam és a munkaadó a mezőgazdasági munkással szemben végez, hanem tulajdonképen csak egy alamizsnajellegü csekély összeg. Mert ha arról beszélünk, hogy egy mezőgazdasági munkás 60 K évi járadékot kap, és hogv annak az évi járadéknak maximuma 74 K, s ha ezen két összeggel összehasonlítjuk a mai megélhetési viszonyokat, hogy esetleg egy embernek ebből a pénzből kell eltartania magát, kell létfentartásáról gondoskodni, — ez oly csekély összeg, hogy ki van zárva, hogy abból azt meg lehessen tenni. A törvényjavaslatnak a megszavazása és életbentartása csak arra jó, hogy a közvéleményt visszatartsa attól, hogy elementáris erővel egy radikális munkásbiztositást követeljen az agrár munkásokra vonatkozólag is. Minden államban a munkásosztálynak teljesen jogos és indokolt követelése, hogy biztosítás szempontjából ne disztingváljanak ipari és gazdasági munkások közt. Mert én azt hiszem, hogy semmiféle jogos és belátható indok nincs arra nézve, hogy az állam az ő termelő munkájában résztvevő munkásrétegeket osztályozza, és az ipari munkást olyannak tekintse, a kire nézve kötelező biztosítást hoz be és nagy szubvenczióval járul hozzá, a mezőgazdasági munkásra nézve pedig egy minimumot ad, sokkal kevesebbet, mint a mennyit az ipari munkásoknak nyújt. A mezőgazdasági cselédsegélyző pénztárnál előfordul az az eset, hogy míg a munkások és a cseléd-
