Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-328

328. országos ülés 1912 január 18-án, csütörtökön. 205 ség nem kapja meg, a mire legnagyobb szüksége van, töbszörös biztosítást kötöttek községi jegyzők és más emberek is. Azt hiszem, kogy a szubvenezió, a melyet a törvényhozás megszavazott a cselédsegélyző pénztár szubvencziójára, nem arra való, hogy egyik-másik élelmesebb falusi jegyző többszörös biztosítás révén egy második nyugdijat biztositson magának. Ez az anomália, meggyőződtem róla, tényleg előfordult. Nagyon kérem a t. földmivelésügyi minister urat, hogy találjon alkalmas intézkedést arra, hogy ily visszaélések egyáltalán elő ne forduljanak. A kereskedelemügyi minister ur volt szives nyilatkozni a cséplőgépi munkásokról és nyilatkozatának lényege az volt, hogy azokat a mezőgazdasági munkásokat, a kik a cséplőgépeknél dolgoznak, kivéve a gépészeket, ki akarja kapcsolni az ipari munkásbiztositás hatálya alól- és a mezőgazdasági munkás- és cseléd-segélyző pénztár kötelékébe akarja bevonni. Ez a mai munkásbiztositási ügyünknek határozott visszafejlődése. Méltóztassék megnézni a munkásbalesetekről szóló statisztikát : a mezőgazdaságnál baleset ellen tulaj donkéjíen kit kell biztositani ? Elsősorban azokat, a kik a cséplőgépek mellett dolgoznak, (Ugy van ! balról.) A gépész vigyáz magára és vigyázhat könnyen, mert lenn van a gépnél. Azok a munkások azonban, a kik a gépet etetik vagy a szijak körül vannak elfoglalva, sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a géjDész, a ki mellette van. Semmiféle indok nincs arra, hogy a nagyon gyakran és úgyszólván ezerszámra előforduló balesetekre nézve ne biztosítsuk a szegény mezőgazdasági munkást, hogy ő abban a nagyobb segélyben és támogatásban részesüljön, a melyet neki az ipari munkásbiztositás nyújt. Ha az ipari munkásbiztositási törvény alá esnek a cséplőgépelalél elfoglalt gazdasági munkások, akkor bevonatnak a esépeltetéssel foglalkozó géptulajdonosok is, a kik tulaj donképen nem mezőgazdasági üzemet folytatnak, hanem iparszerüleg csépelteinek és én nem tudok rácziót látni abban, hogy a helyett, hogy az összes mezőgazdasági munkásokra kiterjesztetik az egész ipari munkásbiztositás hatálya, a törvénynek már fennálló hatályát a cséplőgépi munkásokra nézve meg akarják szüntetni. (Helyeslés balról.) A mi pedig a vizi társulatoknál levő munkásoknak szintén ide való bevonását illeti, ezt is szocziális szempontból határozottan visszafejlődésnek tekintem, és meg vagyok róla győződve, hogy a mint eddig sem volt valami nagy rokonszenv az intézmény iránt, — hiszen az igazgatóság is akárhányszor látta és panaszolja ezt — a mezőgazdasági proletariátusnál, munkásosztálynál, de ha most még azt látják, hogy a hol lehetne többet adni a törvényben, még ott is kevesbítjük a munkások részére biztosított előnyöket, ez által a munkásosztály animozitása, idegessége, jogos kritikája és felháborodása e törvénynyel szemben nem hogy csökkenne, hanem a törvény rendelkezései ellen az egész vonalon olyan szélsőséges agitáczió fog megindulni, mely nem lesz hasznára sem a törvénynek, sem azon intencziónak, melyet szolgálni akart a törvény benyújtásával a földmivelésügyi minister ur. Én azon az állásponton vagyok, és nagyon szeretném, ha a földmivelésügyi minister ur és az egész kormányzat szintén áttérne arra az álláspontra, hogy az egész vonalon és minden kategóriájú munkásra nézve a kényszerbiztositás álláspontja a helyes és arra kell áttérnünk. Ha reábízzuk a mi igen nehezen mozdítható falusi népünkre, hogy akar-e magának vénségére egy csekély évi járadékot biztositani, nem fogja tudni elszánni magát reá, s nehezen fog megmozdulni. Ha ellenben kénysze ["biztosítást csinálunk az egész vonalon, a matematikai alapja az ilyen törvénynek egészen mást fog mutatni. A munkaadók bevonása és anyagi megterhelése oly csekély, hogy szinte ki kell hívnia mindenkinek a kritikáját ki a külföldi állapotokat látja. Miként joggal követelhetik az ipari munkások, hogy munkaadóik hozzájáruljanak a baleset és betegség elleni biztosítás költségeihez, mert hiszen munkásai egészségéből kapja az az ipari vállalat a maga hasznát, s annak a munkásnak munkaerejét használja ki tőkéjének kamatoztatására és gyarapítására, ép ugy joggal lehet megkívánni, hogy hasonló arányban és mértékben járuljon hozzá a mezőgazdasági munkaadó ezen biztosítás költségeihez. Ezen a ponton van Magyarországon a mezőgazdssági munkásbiztositás terén a legnagyobb hiba, mert talán a földmivelésügyi minister ur intencziójával szemben is, a gazdatársadalomban ez iránt kellő érzék nincs. (Felkiáltások bal/elől: Fizetnek!) Fizetnek, de nem annyit, mint a mennyit az ipari munkaadó fizet, (Ugy van! a középen.) Kern mondom, .hogy nem fizetnek semmit, és nem szeretném, ha túlzással vádolnának ; csupán azt kívánom, hogy ugyanazt a helyes kulcsot, melyet az ipari munkaadóval szemben a törvényhozás előirt, alkalmazzuk az egész vonalon a mezőgazdasági munkaadókra is. Ha elfogadom azt az elvet, hogy a munkások tekintetében nem szabad kivételt tennünk a betegség és baleset elleni biztosításban, ugy nem tehetünk különbséget az ipari és mezőgazdasági munkaadók közt sem. T. ház í Az előttem szólt t. képviselő ur felemlítette, hogy az ipari biztosításról szóló törvény parlamenti tárgyalása alkalmával mai formájában csak azért ment keresztül az a törvény, mert akkor a kormány részéről Ígéretek történtek arra nézve, hogy a betegség és a baleset elleni kötelező biztosítást a mezőgazdasági munkásokra nézve is meg fogják csinálni. Ez a mostani reform tulajdonkép végeredményében csak toldozás-foldozás, és elodázása azon előzetes ígéret megvalósításának, hogy a mezőgazdasági munkásokra nézve is létesüljön a kötelező biztosítás betegség és baleset ellen. Még egyet vagyok bátor kérni a t. földmivelésügyi minister úrtól. Ezt már ismételten kértem