Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-322

322. országos ülés 1912 január 11-én, csütörtökön. 11 azoknak lehetőleg bő indokolását előtérj eszszem. (Halljuk ! Halljttíc! a szélsőbaloldalon.) Nem hallgathatom el, t. ház, hogy igazságügyünkre nézve bizonyos mértékig hátrányosaknak találjuk azt a nem ritkán keUemetlen szerepet, a melyet részben a körülmények, részben talán a kabinet a t, igazságügyminister urnak olykorolykor szántak. A szeniori kirándulások eredménytelensége (Derültség balfelől. Mozgás.) semmiesetre sem alkalmas annak a nagy és igazán szükséges tekintélynek emelésére, a melyre az igazságügyi tárcza, az igazságügy vezetőjének a jelenlegi igazán szomorú helyzetben szüksége lenne arra, hogy e tározát mind a kabinetben befelé, mind a kabineten kivül, kifelé kellő sulylyal képviselje. Ne méltóztassék talán túlságos erős kritikának tekinteni, ha kifejezem, hogy annak a bizonyos nagy konczepcziónak, a széleskörű áttekintésnek, az ügyek minden irányban való teljes ismeretének hiányát erősen érezzük. A t. igazságügyminister urnak egész működése, hogy ugy mondjam, kimerült az adminisztrácziónak jól vagy rosszul való teljesítésében. Ezt olykor-olykor kis politika variálja. Hozzátartozik ez a mostani kormányrendszer jellegzetességéhez. A mit azonban leginkább rossz néven veszünk a tárcza jelenlegi képviselőjétől, az az, hogy hiányzik a t. minister úrban a birósági személyzet iránt az a mérhetetlen, olthatatlan nagy rokonszenv, a mely nem nyugszik addig, a mig kielégitésre nem viszi ügyeiket. A folytonos Ígéretek az egész vonalon nem alkalmasak arra, hogy e tárcza bajait azokkal orvosolják. Nem alkalmasak arra, hogy az igazságügy különböző faktorait megnyugtassák, több munkára, jobb munkára lelkesítsék. Mindenesetre alkalmas azonban ez a szerep és magatartás arra, hogy a magas helyről vett Ígéretekbe vetett hitet meglehetősen alacsony fokra szállítsák. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nem is törekedhetnek egyébre, mint arra, hogy a sokszor megbírált és helytelenített és ezúttal is helytelenített statisztikának legalább a külső képe legyen meg, de természetes dolog : ha ezek a viszonyok tovább tartanak, félő, hogy igazi munkakedvet hasztalanul keresünk. Pedig talán nem mondok uj dolgot, ha^azt mondom, hogy nagy alkotásokra, nagy konczepcziók keresztülvitelére talán soha alkalmasabb idő nem volt, mint épen a mostani, a mikor konstatálni lehet, hogy az igazságügygyei foglalkozó különböző tényezők hosszú viszálykodások és veszekedések után végre egymásra találnak. Együtt látjuk az igazságügy érdekében küzdeni a bírákat, ügyvédeket, közjegyzőket és mindazokat, kiknek ehhez a tárczához vagy e fogalmakhoz és ügykörökhöz igényük vagy közük van. Nem hiányzik tehát semmi más, mint az a bizonyos nagy, vezérlő egyéniség, a ki a maga súlyával, tekintélyével, tudásával irányt szabjon ezeknek a törekvéseknek. Ez azonban hiányzik. A képviselőház ezt a feltámadt közszellemet nagy szimpátiával kiséri, és ezzel szemben, legalább az én szerény felfogás' szerint, valósággal megdöbbentő az a hidegség, ridegség, a véleményeknek az az össze-vissza forgatása, az állandóságnak az a hiánya, az álláspontok labilitása, melyet az igazságügyminister ur részéről tapasztalunk. Nem látunk semmi egyebet, mint azt a bizonyos törekvést, hogy a már eddig elkészített törvényj avaslatok az igazságügyminister ur nevével forrjanak össze megvalósításuk alkalmával. Minden gyakorlati ember, a ki az életet ismeri, érzi, tudja és látja, hogy az elégedetlenség és kedwesztettség úrrá lett már az egész vonalon mindenütt és ha nem segítünk sürgősen és intéz menyesen ezeken a bajokon, előbb-utóbb be fog következni az, a mit már régen jósolnak hozzáértő emberek, hogy a csődöt az igazságügy terén feltartóztatni lehetetlen. Telerakhatjuk azután törvénytárunkat szebbnél-szebb, ragyogóbbnálragyogóbb törvényekkel, de ha ezen nem segítünk, meg fogjuk érni, hogy az igazságügy szolgáiból ki fog veszni a hit és lelkesedés a munka iránt, ki fog veszni az az önfeláldozás, melyet eddig tiszteletreméltóan önfeláldozással gyakoroltak az igazságügy szolgálatában és bekövtekezik az, a mit jövendöltek. Pedig a ki ismeri a magyar történelmet, nagyon jól tudja, hogy a magyar népnek, a magyar nemzetnek szivéhez talán semmi jobban nem fűződött és forrott, mint az igazságnak a gondolata, az igazságra való törekvés. (Igaz / Ugy van! balfelől.) Új dolgot mondok-e azzal, hogy itt van Mátyás király emléke, az ő tudása, a fekete hadseregnek dicső tényei és mindazon nagy szolgálatok, melyeket az országnak tett ? Es mégis, a magyar nép Mátyásban csak az igazságost látja, ennek emlékét őrzi. T. képviselőház ! Ha az igazságügyről van szó, akkor a magyar nemzet áldozatkészségében kételkedni sohasem volt módja e háznak, joga sem volt kételkedni senkinek, mert a magyar nemzet, ha az igazságügy érdekében kértek tőle áldozatokat, ezeket mindig a legnagyobb készséggel meghozta. Mi ma az igazságügynek — hogy ugy mondjam — külső képe ? Legtöbbnyire — kevés kivétellel — rozoga, valósággal megszégyenítő házakban és odúkban, sőt hogy a t. igazságügyminister urnak a legutóbbi költségvetés tárgyalása alkalmával tartott beszédéből idézzek, nem ritkán konyhákból átalakított helyiségekben . . Sümegi Vilmos: Erre nincs pénzük, csak a véderőre van ! (Zaj jobbjelől.) Székely Ferencz igazságügyminister: De van ! (Felkiáltások jobbjelől: Van !) Ráth Endre: ... fojtó levegőben görnyed egy vagy több ember, az u. n. biró vagy bíróság, az u. n. magyar birói helyiségekben, és vivja önmagával is lelki tusáját, hogy éhbérért az örök szegénységnek fogadalmával lelkében függetlenül és hozzáférhetlenül Ítélkezzék az igazság érdekében. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Nem megszégyenitő-e, a mi itt történik ? nap után százezrek és milliók 2* forognak