Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.
Ülésnapok - 1910-326
326. országos ülés 1912 január 16-án, kedden. 141 milliókat és milliókat költöttek el ilyen szerencsétlen bányavételekre. Mindezt, t. képviselőház, csak annak az illusztrálására hoztam fel, hogy abból a tényből, hogy Wekerle Sándor 5, 6, 7 vásárlása között véletlenül akadt egy olyan is, a melynél az elért eredmény a várt számításokkal szemben nem vált be, az egész akczió jóságára vagy rosszaságára semmiféle hímet varrni nem lehet. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Hiszen ha a t. pénzügyminister ur azt mondaná, hogy én magát az egész akcziót helyesnek tartom és azt a törekvést, a melyet e téren Wekerle pénzügyminister maga elé tűzött, én is igyekszem megvalósítani, de én, minthogy a bozovicsi bánya rossz, a helyett fogok vásárolni egy jót, (Mozgás.) mert hiszen a pénzügyminister ur e tekintetben nem nyilatkozott, de a kormányhoz közelálló sajtó hangoztatta ezt . . . Hantos Elemér: Tényleg rossz! Mezőssy Béla: Én is azt mondottam, előre is bocsátottam, hogy ez megeshetett, de ez abszolúte nem jelent semmit, a többi jó. Mondom, ha a t. pénzügyminister ur azt mondaná, hogy e helyett egy sokkal jobb bányát fog venni, de azt a czélt és törekvést, a melyet Wekerle maga elé tűzött, szintén meg akarja valósítani, akkor én neki nem fogok kontradikálni és legyen teljesen nyugodt a t. pénzügyminister ur e tekintetben, hogy ebben az irányban teljes mértékű támogatásunkra számithat. Hogy ez nem is olyan kérdés, a melyet quasi egy kormánybukás házi inczidenseként kellene kezelni, hanem hogy ez egy nagyfontosságú, mélyreható közgazdasági kérdés, arra nézve méltóztassék megengedni, hogy, daczára annak, hogy én számolni kívánok a t. ház türelmével, (Halljuk! Sálijuk! a baloldalon.) mégis egy pár külföldi példára hivatkozzam. (Halljuk ! Halljuk! a baloldalon.) Angliában — most olvashatjuk a lapokban — épen most szavaztak a szénmunkások arra vonatkozólag, hogy tavaszszal az összes angol szénbánya-társaságoknak a munkásai sztrájkba lépjenek-e, igen vagy sem. Hogy ennek a sztrájknak, ha esetleg bekövetkezik, milyen mélyre kiható következményei lesznek, azt igazolja azon körülmény, hogy már most jelennek meg angol lapok, a melyek figyelmeztetik az angol közvéleményt és kormányt arra, hogy ez a veszteség felérhet egy elvesztett háború költségeivel is, mert Nemetország a maga széntermelésének hatalmas fölényével e sztrájk következtében olyan ipari fellendülést fog elérni és olyan piaczokat fog elhódítani, a melyek később az angol kereskedelem és közgazdaság részére vissza nem szerezhetők. Olaszországban az ipari fejlődés egyik gyengéjének azt tartják, hogy Olaszországban abszolúte nincs szénbánya ós az olasz ipar és közgazdasági élet ebben a tekintetben teljesen ki van szolgáltatva a külföldi konkurrens államoknak, az angolnak és a németnek, ugy hogyha — természetesen ezt a közgazdasági életben feltételezni felette nehéz — bekövetkeznék egy olyan eshetőség, hogy a szenet nem ugy kezelnék mint vámmentes árut, hanem akár Anglia, akár Németország a maga széntermelését kiviteli vámokkal megnehezítené vagy esetleg lehetetlenné tenné, ez annyit jelentene, hogy az az állam még talán hadihajóit se tudná befűteni. Tehát nem pusztán ipari és közgazdasági szempontból, de hadi szempontból is nagyfontosságú érdek fűződik ahhoz, hogy minden egyes állam a maga közgazdasági és ipari életét idegen államok széntermelésétől függetlenítse. E kérdés nagy fontosságát nagyon érdekesen illusztrálja az, hogy ezt elsősorban Poroszországban érzik. Az akkori poroszországi kereskedelemügyi minister — nagyon érdekes az az adat is, hogy az illető nem volt bürokrata, hanem az üzleti élet világából került közvetlenül a ministeri padokba — igen fényes és nagykonczepczióju programmot dolgozott ki. Poroszországban már azelőtt is voltak állami szénbányák Felső-Sziléziában és a Saar vidékén, de az általain közölt poroszországi évi széntermelésnek csak nagyon kis mennyiségét, körülbelül 3°/o-át termelték ki ezek az állami bányák. Akkor Möller kereskedelemügyi ministernek az a gondolata támadt — német lapokban különben akkor az a hir is járta, a melyet később megczáfoltak, hogy a császár parancsára az általam jelzett fontos közgazdasági és hadügyi érdekekből kezdte meg ez a kereskedelemügyi minister ezt .az akcziót — hogy egy roppant ügyes és ha szabad ezt a kifejezést használnom, üzleti fogással egy hatalmas kőszénrészvénytársaságnak, a Hiherniának részvényeit megvásárolja. Es b bank, a mely ezt az akcziót keresztülvitte, a Dresdener Bank, e vásárlás folyama alatt a Hibernia-részvényeket 190-es árfolyamról 246-os árfolyamig hajtotta fel, a mi ezen immenzis nagy tömegnél milliókra rugó áldozatot jelentett, senkinek eszébe sem jutott, hogy ezért az akczióért azt a ministert megtámadja; holott oly nevetséges esetek is voltak, hogy a Dresdener Bank a maga részvényeit kosztba épen az ellenséges bankoknál helyezte el. Később, mikor más okokból a kereskedelmi ministerium vezetésénél változás történt, a szénkérdést a porosz parlamentben per longum et latum tárgyalták és bekövetkezett az a sajátságos tünet, — igazán szokatlan még a porosz parlamentben is, nem. a németben — hogy az összes politikai pártok nevében felszólalt szónokok teljesen egyetértettek a szénkérdés tárgyalásánál. T. i. a konzervativek részéről gróf Kanitz szólalt fel, a szocziálisták részéről Molkenbuhr, a Freisinnige Partei részéről már nem jut eszembe kicsoda. Szóval minden egyes párt részéről felszólalt egy-egy szónok és konstatálta azt, hogy Németországban — nem akarom a t. házat statiszta-