Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-326

140 326. országos ülés 1912 január 16-án, kedden. irányú informácziót nem Tettem és nem kértem, és pusztán és kizárólag a saját tanulmányaim alapján vonom le következtetéseimet. Wekerle Sándor az állami szénbányák vételét és az állami szénbányáknak állami kezelésbe vételét először is azzal indokolta, hogy kétségtelenül nagyfontosságú szoeziális érdek fűződik ahhoz, hogy egy olyan általános közfogyasztási czikk, mint a szén, lehetőleg ne legyen kartellizálható, és ne lehessen zsákmánya esetleg monopolisztikus törekvéseknek. Hiszen ha veszszük azt az óriási nagy hirlapi hajszát, melyet túlról Ausztriában ellenünk, magyar gazdák ellen a husdrágaság kérdésében indítottak, különösen most látszik, hogy mennyire igazságtalanul, a mikor a húsárak, nemcsak az állatok árai, hanem maguk a detail fogyasztási árak is pl. Bécsben már két izben lényegesen és tetemesen csökkentek, akkor önkéntelenül gondolkozóba kell esnie az embernek a felett, vájjon mi a magyarázata annak, hogy sem Ausztriában, sem Magyarországon legalább én őszinte sajnálatomra nem olvastam egyetlen egy olyan felszólalást vagy hírlapi közleményt, a mely a szénárak horribilis emelkedésének okát kutatta volna (TJgy van! bal felől.) és kereste volna esetleg annak az ellenszerét, hogy ez a további rohamos szénárfejlődés megállíttassák. (Ugy van! balfelöl.) Pedig már erre igazán nem lehet azt mondani, hogy ez a gazdagoknak, a jóllakottaknak a kérdése. Szó sincs róla; ez a legszélsőbb néptömegeknek úgyszólván exisztencziális kérdése. (Ugy van! balfelöl.) Minden egyes fillér emelkedés, a mely a szénfogyasztásnál bekövetkezik, a legszegényebb fővárosi vagy vidéki háztartásnak vitelére is a legnagyobb mértékben kihat. Ez volt tehát első szoeziális szempont, a mely Wekerle Sándor volt ministerelnök urat az állami szénbányák vételénél vezérelte. A másik kérdés az állami üzemekkel volt kapcsolatos. A lapokból olvastam, de egy olyan jól szerkesztett közgazdasági újságból, hogy azt hiszem, jogom van annak adatát valószínűnek elfogadnom, — mondom, olvastam, hogy csak Budapest főváros gázgyárainál a kőszénárak emelkedése a régi szerződéshez képest a mostani szerződés alapján évente körülbelül két millió korona uj megterheltetést jelent. Tehát csak egy fővárosi üzem vitelénél a szénárak emelkedése, — ha,ez az adat helyes — körülbelül két millióra rug. És ha az embernek rendelkezésére állanának azok a szerződések, hogy kiszámíthassuk, minő összegre rug a szénárak emelkedése az államvasutaknál, a t. pénzügyminister ur kezelése alatt álló bányavállalatoknál, azoknál a számos hivatali testületeknél, a melyek a kőszén beszerzésére — habár nyilvános árlejtés formájában is — kényszerítve vannak, azt hiszem meggyőződnék róla, hogy milliókra ós milliókra rúgnak azok a megterheltetések, a melyek a szénáraknak az utóbbi években bekövetkezett emelkedéséből az államkincstárra, a fővárosra vagy más testületekre háramolnak. Én tehát a magam részéről e tárgyilagos indokokból kifolyólag teljesen logikusnak, egészen helyesnek, nagyarányúnak és nagyszabásúnak tartom most már, miután e kérdéssel foglalkoztam, Wekerle volt pénzügyminister urnak azt a törekvését, hogy a szénárak szabályozhatása szempontjából szénbányákat vásárolt és a szénbányák termékei révén akart mérsóklőleg hatni a szénárak alakulására. (Helyeslés balfelöl.) Tartom a volt pénzügyminister urat olyan legénynek, hogy abszolúte nem szorult arra, hogy én az ő közgazdasági ideáit megvédelmezzem. De egy volt magyar ministerelnök, a ki utoljára is a magyar financziák fejlődése és a magyar politikai élet terén valaha vezető szerepet játszott, mégis csak megérdemel annyit akár a közvéleménytől, akár pedig utódaitól, hogy bukása után — és ez különösen a jellemző — se a hírlapok, se pedig utódainak egyes nyilatkozatai ne állítsák őt oda olyan világításban, (Élénk helyeslés balfelöl.) a mely világítás esetleg ferde és reá olyan fényt is vet, a melyet ő semmi körülmények közt meg nem érdemel. (TJgy van! balfelöl.) De bocsánatot kérek, azzal a tárgyilagossággal, a melylyel ezt a kérdést kezelni kívánom, én, a hogy az ő szénbányavásárlásait kritizáltam, ez az én saját véleményem. Egy bányának a leszámításával, a melynek a vételét én sem tartottam jónak, a többi bányavételeket egészen helyesnek és pénzügyileg is indokoltaknak tartom. Lehet-e, t. képviselőház, most abból hímet varrni, ha egy pénzügyminister véletlenül egy olyan bányát is vesz, a melynek kitermelése és felhasználása gazdaságilag nem előnyös ? (Ugy van! balfelöl) Méltóztassék nekem megengedni, t. képviselőház, hogy erre vonatkozólag a magánbányák vásárlásairól mondjak el egy pár adatot. Ott van pl. a Magyar Altalános Kőszénbánya-részvénytársaság, egy fényesen vezetett és igen jól jövedelmező részvénytársaság, ez megvett Putnokon, G-ömör megyében egy bányát, nagy befektetéseket eszközölt, nagy vételárat adott érette és a bánya egy fillért sem hozott. Vagy egy másik, szintén kiváló, szakemberek által vezetett részvénytársaság, az Északmagyarországi Kőszénbánya Vállalat Ujtokodon vásárolt egy bányát és a bányából még egy métermázsa szenet sem tudott kitermelni. És ott van egy harmadik részvénytársaság, talán a legjobb a Salgótarjáni Kőszénbánya-Bészvénytársaság, megvette három millióért a kisterennei kőszéntelepet, odaszállította összes bányaberendezését, aknákat vájatott és szintén egyetlenegy métermázsa szenet sem tudott kitermelni, daczára annak, hogy ott volt az összes szükséglet a mi a bányaműveléshez kell. És így van az egész sora a magánvállalatoknak. Elsőrangúan és kitűnően vezetett részvénytársaságok, a hol