Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-326

134 326. országos ülés 1912 január 16-án, kedden. helése nélkül legalább egyelőre rendezni lehetett volna az államvasutak pénzügyi helyzetét. Á mi a közgazdasági részt illeti, erről szólni nem akarok. Kétséget nem szenved, hogy itt a baj sokkal nagyobb, mint a j)énzügyi részben. És én itt azt tartom igen nagy bajnak, hogy az államvasutak közgazdaságilag nem tudják kielégíteni a forgalmat. Igaz, hogy egy körülményt nem szabad elfelejteni, a mit nálunk kellő tekintetbe nem vesznek, hogy tudniillik a magyar államvasutak az úgynevezett leadó vasutakhoz tartoznak. Tudniillik sokkal nagyobb a kiviteli forgalom, mint a beviteli; ennek következtében hosszú utat •tesznek meg a kocsik, nem jönnek vissza rendes időben, és igy mesterséges koesihiány áll elő. Nem akarom én azt mondani, hogy nincsen kocsihiány, van, igenis, ilyen kocsihiány, ezt mutatja a nemzetközi statisztika is. Nem akarom az adatok felsorolásával a t. ház türelmét igénybevenni, de az kétségtelen, hogy igenis van ilyen hiány. Van hiány azonkívül a mozdonyok számában is, csakhogy meg kell jegyeznem, hogy nem volna segitve a bajon egyszerűen a kocsik beszerzése utján ; vannak itt egyéb bajok is, a melyek különösen a vágányok tekintetében mutatkoznak. Ott van például a kettősvágányok hiánya, a melyek tekintetében határozottan hátrányban vagyunk más államokkal szemben, ott vannak a hiányok az állomások, a rakodóhelyek tekintetében stb. Addig tehát a kocsik beszerzése sem segítene. Csak a raktárakat kell szem előtt tartani, már látjuk, mily nagy bajok mutatkoznak. Ha raktárak volnának, nemcsak a forgalom lebonyolítása lenne gyors, de elmaradna a raktárhiány miatt a kincstár megterheltetése. Ugyanis raktárhiány miatt a rakodómunkások nem foglalkoztathatók ; a mikor aztán jön a munka, azt derüre-borura el kell végezni, rendkívüli, drága munkaerővel, a miből igen nagy hátrányok származnak. Ám ezalatt az egész magyar gazdasági élet is szenved, mert tudjuk, hogy Magyarországnak épen az a nagy előnye a világpiaczon, hogy bizonyos terményeket pár héttel előbb tud megjelentetni ; ha ezt nem aknázza ki, elveszíti a kedvező konjunktúrát. A kérdés közgazdasági részével azonban nem akarok bővebben foglalkozni; csupán a pénzügyi részt akartam megvilágítani. Annyit azonban mégis fel kell említenem, hogy feltétlenül szükséges az állami üzemben is, hogy az illető üzem kereskedelmi szellemben vezettessék. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azt tehát nemcsak tisztán adminisztratív szempontból kell kezelni. Látjuk, hogy erre vonatkozólag külföldön is beható tanulmányokat tesznek. Annak a szervezetnek áthatva kell lennie kereskedelmi szellemmel és érintkezésben kell állnia az élő élettel, ki kell fürkésznie a kereskedelmi közönség követelményeit és lehetőség szerint ki kell azt elégítenie. (Helyeslés a szélsőbáloldalon.) Az állami bevételek sorában még csak egyről akarok röviden említést tenni ; egy fontos, közeljövőben behozni szándékolt intézkedésről: a jövedelmi adó életbeléptetésének biztosításáról. (Halljuk ! Halljuk I) Bár foglalkozásom is bizonyos theoretikus felfogás elfoglalására vezet engem, bevallom, kezdettől fogva abban a nézetben voltam, hogy a jövedelmi adónak behozatala Magyarországon kissé korai, mert ez csak ott mutat fel majd eredményt, a hol nagy jólétben élő, többnyire városi lakosság van. A hol ez nincs, a hol a közönség nem jómódú és nem városokban, hanem vidéken, falvakban, tanyákon lakik, ott a jövedelmi adót a t. pénzügyminister ur minden szalásmeretének és törekvésének daczára nem lesz képes életbe léptetni; az életbeléptetés évekig, esetleg évtizedekig el fog tartani és nagyon hiányos lesz. Annyi szakértő közeg ugyanis nem állhat rendelkezésre, — vagy a költség fel fogja emészteni a bevételt — a mennyi szükséges arra, hogy a falusi, tanyai közönségnél az adóbevallásnál szükséges felvételeket eszközölje. Hiszen ehhez egy bizonyos gazdasági műveltség is kell, mert azzal az egyszerű emberrel meg kell ismertetni azt a fogalmat, hogy mi a jövedelem, ületve, hogy az ő bevételeiből mit kell és szabad leszámítania, hogy roegállapittassék a jövedelme. Azt hiszem, e kérdésben e ház minden tagja igazat fog adni nekem. Hozzájárul ehhez még az a körülmény is, hogy igen sok háztartásban csak az illető által felhasznált termesztmények állnak rendelkezésre ; ezek értékének megállapítása majdnem a lehetetlenségek közé tartozik, mert árat csak megközelítőleg jól megállapítani csak piaczon lehet; a hol piacz nincs, hanem a termesztmény az illető háztartásban fogyasztatik el, ott annak értékét megállapítani nem lehet. De, ismétlem, a kérdés részleteibe nem akarok belebocsátkozni. Én tehát daczára theoretikus álláspontomnak, kénytelen vagyok fentartani nézetemet, hogy talán nem lesz valami nagy ártalmára az ország pénzügyeinek, ha átesünk ezen az átmeneten, a mely előbb-utóbb be fog következni, de kötelességemnek tartottam a házat figyelmeztetni arra. hogy ennek a törvénynek a papírból az életbe való átvitele nagyon nehéz, nagyon tökéletlen lesz, és esetleg az eredmények sem lesznek eléggé kedvezőek. Az az egy szól, mondom, a jövedelmi adó mellett, hogy mindenesetre a haladásnak az utján van, azt elkerülni nem lehet; a jövedelmi adó teszi lehetségessé bizonyos szocziálpolitikai igények kielégítését, a sszemélyi viszonyok tekintetbe vételét és azon kivül mindenesetre azt is, hogy talán megint egy kissé áthelyeztetik a súly az egyenes adókra. Én ugyanis ebben a tekintetben nem osztozom a tegnap felszólalt t. képviselőtársam felfogásában, — hiszen különben ő talán csak épen érintette a kérdést és a tényleges állapotot rajzolta és nem akarta ezzel azt állítani, hogy ez helyes, vagy sem. Szerintem nem volna helyes az állami bevételek súlypontját a közvetett adókra fektetni, hanem, igenis, azok az osztályok kell, hogy az államkincstárt táplálják, a melyek könnyen nélkülözhetnek, a melyeknél fel kell tételezni annyi felvilágosodottságot és belátást, hogy ők tudják, hogy az állami élet számára és az állam czéljai