Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-326

326. országos ülés 19Í2 január í6-án, kedden. 135 érdekében áldozatot kell hozniok. (Ugy van ! hal­felől.) Ebben látóra bizonyos szerepét és jövőjét a jövedelmi adónak, de mondom, kétséget nem szenved, hogy sok költségbe fog kerülni és sok igazságtalanságot fog okozni, mert a tények is mutatják a külföldi államokban, hogy a jövedel­met megragadni, fájdalom, csakis azoknál lehet, a kik állandó fizetésből'élnek és azok, pl. Ausztriá­ban, a jövedelmi adónak sokkal nagyobb száza­lékát szolgáltatják, mint a mennyi ezt az osztályt tényleg megiUeti. De a kik nem állandó fizetésből élnek, hanem tőkéből, vagy személyi tevékenysé­gükből, a kereskedőknél, iparosoknál, ügyvédek­nél, orvosoknál, stb., tudjuk nagyon jól — sen­kit nem bántunk meg azzal, ha ezt kijelentjük, másutt is igy van — nem érünk czélt, a bevallá­sok helytelenek lesznek, a mint azt már ma kon­statálni lehet, pláne, a mikor ez a szokás már átment a közönség vérébe. Hiszen hogy állunk a jövedelmi adóval ? Tudjuk nagyon jól, hogy Érancziaországban ma nincs jövedelmi adó. pe­dig 1887 óta 11 törvényjavaslatot nyújtottak be ott erről. Az utolsó törvényjavaslatot Caillaux nyújtotta be és két éven át tárgyalták. 1848 óta kísérleteznek ott ezzel, képviselők is többször nyújtottak be javaslatokat, a kormány is, mon­dom, egy csomó javaslatot tett és mégis óvakod­nak ettől, mert ők körülbelül abból a felfogás­ból indulnak ki, hogy, igenis, mi szivesen fizetjük az adót, de azt ne követelje az állam, hogy mi mondjuk meg, mennjüvel lehet minket megter­helni. Az az állam, a mely még leginkább behozhatná a jövedelmi adót, Anglia, tudjuk, tulajdonképen jórészben csak tényleges jövedelmi adót ismer, az csak a régi hozadéki adónak bizonyos módo­sított formája, de ez a jövedelmi adó, a mint az utóbbi időben az ottani pénzügyministerek több­ször kijelentették, már ki van vetve, mielőtt az illető tudná, hogy jövedelemhez jut,-mielőtt az az ő tárczájában lenne. Ott tehát bevallás nincs, már pedig ezen fordul meg az egész. Én mindenesetre nagyon fontosnak tartom azt, hogy a kormány ezzel foglalkozik és sok szerencsét is kivánok a t. kormánynak e törvény életbeléptetéséhez, de mégis bátor vagyok figyelmeztetni arra, — hiszen jött a lapokban nemrég egy kommüniké, hogy talán novella alakjában fog a ház elé kerülni —• hogy addig ennek a javaslatnak bizonyos hibáit, mond­juk : hiányait, módositani vagy kiküszöbölni kell. Ide tartozik elsősorban magának a jövedelemnek a megállapítása. Tessék elővenni a törvényt és el­olvasni, hogy mi tulaj donképen az a jövedelem. Én meg vagyok győződve, hogy még a honatyák között is nagyon kevés lesz képes megállapítani, hogy tulajdonképen már most mit k e ll neki be­vallania és mit nem és mikor követ el bűnt, ha a bevallást elmulasztja. Hogy oldották meg ezt más államokban ? Vagy egyszerűen elfogadták a tudomány által -megállapított fogalmakat, melyek között elég híressé vált a müncheni Hermannak a fogalmi meghatározása, és azt vették be a törvénybe, vagy pedig, mivel omnis definitio periculosa, a defmicziót egyátalán kihagyják, és azt mondják, hogy a kinek házból van jövedelme, vagy papírok­ból van jövedelme, és felsorolják a különböző adó­nemeket. Itt pedig egy hosszadalmas definiczió van, a melyről nincsen ember, a ki meg tudja állapítani, hogy mit kell bevallani, mert itt van­nak bizonyos ingyenesen járó jövedelmek, a hol az illető felfogásától függ, hogy pl. az az orvos, a ki újévre kap nagyobb ajándékot szivarban, azt jövedelemnek tekintse-e vagy nem. Ilyen elemei is vannak a jövedelemnek, s ez azután mindenesetre nagy zaklatásra vezethetne; erre nézve különben megjelent a közigazgatási bíróság elnökének egy czikke, a mely szintén nagyon fél attól, hogy a bíróság iszonyúan terhelve volna az dyen jogorvoslatokkal. Már most egy-két megjegyzést akarok tenni azokra a megjegyzésekre, a melyeket a pénzügy ­minister ur legutóbbi felszólalásomra tett. És, mint a hogy emiitettem, hogy nem tudtam megérteni, hogy hogyan volt ő képes felszólalásomból ki­olvasni, hogy a jövedelmi adónak nem vagyok barátja, a mely megjegyzésénél arra kellett gon­dolnom, hogy a pénzügymimster ur nemcsak az adócsavart tudja jól kezelni — ugy vagyok az: al a megjegyzésével is a melyet a törlesztési ügyre vo­natkozólag tett. ő ugy fogja fel felszólalásomat, hogy én talán arról beszélek, hogy a mellény­zsebéből törleszsze a magyar állam a maga adós­ságát, holott ez a világon sehol sincs igy. Azt hiszem, az ilyen megjegyzésnek mégis van valami súlya, a melyet itt teszünk és nem lehet olyan könnyen tárgyalni, nem lehet egy élczczel flütni. Mindenkinek ugy kenett érteni a dolgot, hogy a törlesztéses adósságok nagyon háttérbe vannak szorítva, az államnak pedig jelentékeny adósságai vannak, kellene tehát, hogy járadékadósságát is törlesztgesse. Nem ugy értem, hogy rövid idő alatt meg­szűnjék a járadékadósság, mert hiszen mindenki tudja, a ki nem ért is a dologhoz, hogy ez ma körülbelül lehetetlen, hiszen az európai államok adósságai olyan nagyok, hogy sem mi, sem más, azokat törleszteni nem tudnók. Azonban bizonyos tévedés harapózott el, annyiban, a mennyiben a járadékadóssági típus behozatala ugy ítéltetett meg, hogy, mivel a törlesztés itt egyáltalában nem kötelező, a törlesztés nem is szükséges. Már pedig az állam pénzügyeinek jól felfogott érdekében ez igenis szükséges. Arról nem lehet szó, hogy az államadósság megszűnjék, pláne rövid idő alatt, de nagy eredményeket igenis lehet elérni. Anglia államadóssága pl. az utolsó években nagyon cse­kély változást mutat, daczára annak, hogy a transzváli háború több, mint 6000 millióba került. Miért ? Mert Anglia törleszt; volt év, a mikor 800 milliót törlesztett, az átlagos törlesztés pedig 3—400 millió évenként. Tehát azok az államok, a melyek óvatos gazdasági politikát követnek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom