Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-326

hé. országos ülés Í912 január Í6-án, kedden. lÉ élet hozza magával és az illető közegek feladata arról gondoskodni. Abban azonban mindenesetre egy igen fontos jog állapittatik meg, hogy a rendelkezésre álló jövedelmi források a kormány által igénybe vehetők. Már most erre vonatkozólag a delegácziós határozat természetesen nem bir fontossággal, mert a fedezet tulaj donképen akkor állapittatik meg, a mikor az a magyar költségvetési törvénybe beállittatik. Tehát az indemnitás fogalmát arra a megállapításra vonatkoztatni és ráerőszakolni, a mi a delegáezió utján történt, azt hiszem, nem helyes, mert más a hatásköre a delegácziónak és más a hatásköre egy teljes szuverenitással felruházott törvényhozó testületnek. A kiadásoknak és bevételeknek egymásra való vonatkoztatása : ez a költségvetési törvénynek a feladata. (Ugy van ! Ugy van ! balfelől.) De én azt hiszem, hogy felesleges is, nincs is szükség erre a közösiigyi indemnitásra, mert a közösügyi indemnitást feleslegessé teszi az, ha az állami költségvetésre vonatkozó indemnitás a t. kormánynak megadatik. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mert milyen hátrány származik abból, hogy a közösügyi indemnitás nem adatik meg, de megadatik az indemnitás az egész államháztartásra vonatkozólag, a mely indemnitás mindig az előbbi költségvetési törvényre vonatkozik, a mely előbbi költségvetési törvényben pedig benne van a közösügyes költségvetés is ? Én azt hiszem, hogy tulaj donképen semmi hátrány nem jár azzal, ha a közösügyi indemnitás külön megállapítva, külön megszavazva vagy határozottan kimondva nem lesz, mert ha nincs közösügyi indemnitás, de van az állami költségvetésre, s az államháztartásra vonatkozó indemnitási törvény, a melyben ezek a tételek megvannak, akkor, azt hiszem, ép ugy ki lehet elégíteni a közös háztartás szükségleteit, mint ha ez külön indemnitásban mondatnék ki. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. ház! Nézetem szerint sokkal helyesebb volna egészen eltekinteni attól, hogy ennek az eljárásnak az a következménye, hogy nagyobb terrénum nyujtátik a delegáezió működésének, mint az talán Magyarország érdekében áll. Es mert teljesen felesleges dolog is, azt hiszem, a költségvetési jog érdekében csakugyan czélszerű volna ettől a jövőben eltekinteni. (Helyeslés a szélsőbáloldalon.) Már most, t. ház, engedelmet kérek arra, hogy felszólalásom másik témájára térjek át, a mely különösen az állami bevételi forrásokra vonatkozik. (Halljuk! Halljuk ! a jobb- és a baloldalon.) A mi az állami bevételi forrásokat illeti, itt, bármennyire akarjuk is a költségvetés vitáját gyorsítani •— mert magam is azt tartom, hogy nem szükséges azt nagyon kitolnunk, nem kell annak befejezését halasztanunk — egynéhány fontos kérdést mégis tisztába kell hozni, különös tekintettel arra, hogy az általános vita óta egyes mozzanatok merültek fel, a melyek érdemesek arra, hogy most röviden megemlittessenek. (Halljuk! Halljuk!) iEÉPYH. NAPLÓ. 1910—1915. XIV. KÖTET. T. ház ! Nagyon jól tudjuk, hogy ma az állam bevételi forrásai között igen nagy szerepet játszanak az üzemek. Én mindig vagy legalább is hoszszabb idő óta azon az állásponton voltam, hogy az adóforrásokat ma már túlságosan igénybe venni nem lehet, és ha az államnak más jövedelmi források is rendelkezésére állanak, a melyek nem idéznek elő az állampolgárok és az állam között súrlódást, — a mi végre mégis az adóbeszedésnek egyik sajnálatos következménye — ha, mondom, ezt el lehet kerülni, akkor teljesen indokolt, sőt azt lehet mondani: a modern állam természetében fekszik ez, mert az állam nagyon kiterjeszti a maga tevékenységét minden irányban, tehát kiterjeszti gazdasági irányban is, igaz, nem tisztán nyerészkedés czéljából, hanem az állam helyesen felfogott érdekeinek kielégítésére. (Ugy van ! balfelől.) Azért mégis az üzemeknél a jövedelmezőségi szempontot okvetlenül tekintetbe kell venni. Bár a t. pénzűgyminister urnak talán nincsen ideje a mi felszólalásainkat figyelemmel kisérni, vagy talán nem tartja azokat elég fontosaknak, de azért én nagyon csodálkoztam, a mikor nekem tulajdonította beszédében azt a felfogást, hogy én az üzemsk ellen foglalok állást, vagy hogy nem ismerem fel az üzemek fontosságát. Ez legalább is tévedés, mert semmiféle olyan nyilatkozatomra a t. minister ur nem fog utalhatni, a melyben én ennek a felfogásnak hódoltam volna, sőt ellenkezőleg, abban a beszédben, a melyre a t. pénzügyminister ur reflektált, kijelentettem, hogy az üzemek nagy jelentőségéről ez alkalommal nem. akarok szólni. Mert mi volt a kérdés, t. ház ? A kérdés az volt, hogy én azt a nagy összeget, a melyet a t. kormány ugy mutatott be, hogy ime, milyen bőkezűséggel szórja a kulturális szükségletek kielégítésére &i állami jövedelmek egy bizonyos részét, ezt vizsgálat tárgyává téve, természetesen ott találtam — hiszen bizonyos szempontból nem is akarok valami erősebb kifogást tenni ellene — mindazon kiadásokat, a melyek az üzemekre fordíttattak. Már pedig én azt tartom, hogy az üzemekre nézve más álláspontra kell helyezkedni, már azon szempontból is, mert hiszen az üzemeknél többé-kevésbbé azt várjuk, hogy a megtörtént kiadáioknak megfelelő bevételek is lesznek. Ámde ha az állami budgetnél arról szólunk, hogy mely összegek fordíttatnak kulturális czélokra, rendesen nem gondolunk ezekre a kiadásokra. Azért én számításaimban az üzemektől eltekintettem ; igy tehát abszolúte nem tettem szóvá, illetőleg nem kifogásoltam az üzemeket. Itt van akkori felszólalásom szövege, a mely szerint ezt mondtam (olvassa): »Igen nagy tétellel szerepeltek az üzemek, és ennek konstatálásával mit sem akarok lovonni azok jelentőségébők. Sőt ellenkezőleg, épen azok közé tartozom, a kik régóta hirdetik, hogy az üzemeket lehetőleg aknázzuk M, használjuk ki arra, hogy ne kelljen az adócsavart a túlságig megerőltetni. Ha tehát a t. minister ur felszólalásában ve17