Képviselőházi napló, 1910. XIV. kötet • 1912. január 11–február 7.

Ülésnapok - 1910-325

3%5. országos ülés 1912 január 15-én, hétfőn. 12a Ha ennél a kérdésnél, tudniillik az egyenes adók kérdésénél állapodom meg mégis legelőször, daczára annak, hogy a t. pénzügyminister ur expozéjában és az előadó ur is az általános vita során nyilatkoztak már az adótörvényeknek 1913. évben való életbeléptetéséről, ennek oka egyszerűen az, bogy szeretném, ha a t. pénzügyminister úrtól felvilágosítást nyerhetnék arra vonatkozólag, bogy a végre nem hajtott egyenesadóügyi törvényeken eszközlendő változtatások olyanok-e, a melyek törvényhozási intézkedést igényelnek, vagy pedig egyszerűen olyanok, a melyek adminisztratív utón, végrehajtási utasítással elintézbetők. Mert újból kénytelen vagyok rámutatni, mily rendkívüli fontossággal bir ezeknek a javaslatoknak végrehajtása az adóügyi politika által megkívánt igazságosság szempontjából. (Igás! TJgy van! a baloldalon.) Mert ha ezek az adójavaslatok nem is betetőzései egy modern adórendszernek, mégis 1875-től kezdve mindenesetre az első nagy lépést jelentik a haladás terén, s azonkívül fontossággal birnak különösen még azoknak a legszegényebb néposztályoknak érdekéből is, a kik — mint már jeleztem az általános vita során — a fogyasztási adóknál és a jövedékeknél aránytalanul túl vannak terhelve közvetett adókkal, (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) és igy rájuk nézve életbevágó fontossággal bir, hogy az I., II. és III. osztályú kereseti adóknak az uj adótörvényben megszüntetni kivánt tételei az 1913. év folyamán tényleg meg is szüntettessenek. (Igaz ! TJgy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) De én azt hiszem, — és nem mondok újságot vele — hogy azoknak a javaslatoknak kidolgozásában t. pénzügyminister urnak igen jelentékeny része volt. Hiszen azt az anyagot az akkori pénzügyminister, a kit a kezdeményezés dicsősége megillet, mert hiszen 1892-ben nyújtották be az első javaslatot, — mondom — az akkori pénzügyminister az anyagot utódjára hagyta, és az utód tíz éven át, a mint erről alkalmam volt meggyőződni, részletes, alapos munkát végzett. Ezeknek a javaslatoknak főbb irányelveit és főbb tételeit nem tekintheti olyanoknak, a melyek ellen a jelenben is alapos kifogásokat lehetne támasztani, bár elismerem, mint a múltban is elismertem, hogy apró-cseprő, kisebb helyreigazításokra szorulhatnak a javaslatok, s lehetnek tételek, a melyeken változtatni kell. A mi a fogyasztási adókat illeti, ezekre vonatkozólag részletesebben ez alkalommal nem térek ki, mert eleget kívánok tenni annak az óhajnak, a melyet az előadó ur nemcsak ékes szóval, de saját példájával is olyan gyönyörűen bebizonyított, hogy t. i. legyünk tekintettel az idő rövidségének szempontjára. Mégis rá kell mutatnom egy tételre, a melyet ismer az ország és ismer a közvélemény s a mit hivatali működésem alatt is sajnálattal kellett tapasztalnom. (Sálijuk! Halljuk!) Az a helyzet, a melyben az 1867-iki törvénynek a közös egyetértéssel elintézendő ügyekre vonatkozó intézkedései folytán van Magyarország, óriási terhet ró a mindenkori magyar pénzügyministerre. Hiszen a pénzügyminister ur ismeri azokat a küzdelmeket, a melyeket épen a fogyasztási adók visszatérítése terén a mindenkori magyar pénzügyministereknek az osztrák pénzügyministerrel vívnia kellett, azért, hogy az az alapelv, a mely az 1867 : XII. t.-czikkben világosan ki volt mondva, bogy t. i. a czél az, hogy a fogyasztási adó a fogyasztó területnek juttattassék, érvényesülhessen. A küzdelmeknek egész sorozatát kellett a magyar pénzügyi kormányzatoknak folytatniuk, a míg aztán végrevalahára az átutalási eljárás megvalósult. És én most csak rámutatni bátorkodom arra, hogy mindazok a pénzügyi körök, a melyek Ausztriában nehézséget támasztanak a fogyasztási adók egyik vagy másik ágának az ország érdekei által megkívánt alapos és jövedelmező kihasználása elé, azok tulajdonképen megérlelik azt a bennünk régen meglevő meggyőződést, hogy ezt a rendszert, ugy a hogy, ha másképen nem lehet, hát közbeeső vámvonalak felállításával, meg kell szüntetni. Mert nem egyformák a két államfél viszonyai; (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) és nem lehet Magyarországot kényszerzubbonyba bujtatni, mert már Magyarország megérett arra és hála Istennek, kormányai is elég erősek és elég tudatával birnak a pénzügyi helyzetnek, hogy ugy rendezzék be pénzügyi életüket, a mint azt a magyar állam szükséglete megkívánja; annak a folytonos akadályoztatásnak, azoknak a folytonos bosszantásoknak, a melyeket a szomszéd államfélnek kormányaitól e téren ki kell állani, azt hiszem, bogy a legnagyobb 67-es türelem sem fog ellenállani, — és el kell érnünk azt az állapotot, hogy ezen a téren a szabad kihasználásnak és rendelkezésnek joga biztosittassék. (Helyeslés balról.) Egy tétel van még, t. ház, a melyről részletesebben kívánok szólni, egy nagyon csekély tétel, a kőszénbányászat kérdése. Hirek merültek fel, melyek hivatkozva arra, hogy az előző kormány által megindított kőszénbányászati akczió pénzügyi szempontból nem jövedelmező és ezen akcziónak megszüntetéséről vagy legalább is a kőszénbányák bérbeadásáról tettek említést. Ebben a tekintetben teljes nyíltsággal beszélhetek, mert semmi közöm nem volt ahhoz az én szerintem igen hasznos, igen üdvös bányaakczióhoz. Ismerem azonban annak a pénzügyi államférfiunak nézeteit, azokat a gondolatokat, a melyek őt ezen akczió megteremtésénél vezették, 'és azt hiszem, hogy ezeket a részleteket ismerve, nem lehet magyar államférfiú, a ki ezen akcziót lekicsinyelje, a ki ennek megszüntetését óhajtsa. 16*