Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-306

76 306. országos ülés 191Í deczetnber 5 én, kedden. timból. tudok, azt a mmister urnak és az államtitkár Urnak is tudnia kell. Ezek a vasúti kérdések feníorognak Kolozs megyében, íorda-Aranyosban, Alsófehérben, Szilágyban, Mármarosban, egész Erdély számos vármegyéjében, feníorognak Krassó-Szörény vármegyében, I'ogarasban, mindenütt az egész erdélyi hegyvidéken és ha Magyarországon panaszkodunk arról, hogy a nemzetiségi kérdést nem tudjuk megoldani, hát kérem, hiszen ősállapot az, ott a magyar kultúra és a magyar forgalom nem tudott behatolni, onnan a terményeket ma sem lehet behozni, hogyan gondoljuk tehát, hogy a románok hajlandók volnának magyarosodni, a mikor mi, a magyar állam, még vasutat sem építünk azokon a vidékeken i És miért beszélünk mi az erdélyi részek közgazdasági és kulturális vérszegénységéről, a mikor a magyar állam kormányzatának — bocsánatot kérek— még tervei sincsenek, még hangulata, még hajlama sincs, hogy ezeken az állapotokon ;

segitsen ? Pedig egy tekintet a kiterített térképre megmutatja, hogy Magyarország széles részeit, mértföldekre és mértföldekre terjedő vidékeit a közgazdasági forgalomból örök időkre kikapcsolni nem szabad és nem lehet, mert ez megbőszülj a magát nemzeti épugy, mint közgazdasági vonatkozásaiban. Azt ajánlom alföldi képviselőtársaimnak, hogy kössünk egyezséget. Ne bántsuk egymást. Én nem bántom az ő utaikat, de akkor ne igyekezzenek ők a mi rovásunkra utakhoz jutni. . . Latinovits Pál: Nem is akarunk. Mi csak utakat és vasutakat akarunk. Lengyel Zoltán: . ... hanem kérjük meg a t. minister urat, hogy félretéve még a lokálpatriotizmust is, építsünk utat ott, a hol útra van szükség, vasutat pedig ott. a hol vasútra van szükség. (Élénk helyedéi jobbfelél.) és a kettőt ne engedje a ministeriumban összekeverni. Az egyik kívánság, a melyről itt szó van, az, hogy miután ezen a nagy területen, a melyet keletről nyugatra átszel a kolozsvár-nagyváradi vonal és a melynek több vonala nincs, a mely 1(52 km.-nyi vonalnak egyetlen egy viczinális ere sincsen, ez a vonal északról délre ne csak egy helyen, hanem esetleg több helyen átvágassék. A másik kívánság, a mely ezek után következik és a mely már régóta napirenden van : a tranzverzális székely-vasut kérdése. Nem vagyok otthon, ezen a vidéken és talán a székelyföldi képviselő uraknak inkább lenne helyi érdekből szükségük hangoztatni ezt a kérdést. de én esztendők óta, még pedig 1902 óta, a mikor először jártam be a Székelyföldet, magamévá tettem ezt a kérdést, megbotránkozva a magyar JJOlitikai felfogáson, a magyar politikai közönség nemtörődömségén. Mert a székelyföldi és az erdélyrészi vasutakat egyenesen ugy csinálták meg, hogy azok csak a szász vidékeken mennek keresztül és a három székely vármegye forgalmát beleömlesz•tik a szász városok forgalmába. Ezek a vasúti •vonalak nem a szászokat kapcsolják bele a magyar forgalomba, nem bántak itt egyenlő mértékkel velük és a székelvekkel, hanem' megkülönböztették az élelmes, ügye-?, összetartó és felvilágosodott szászokat a székelyekkel szemben. Hiszen rá kell nézni a térképre és meglátjuk, hogy ha az ember Szászrégen tői Paraj dig akar utazni, a villa két ágához hasonlóan kell neki másfélnapos 260 kilométeres vasúti utat megtenni, azért, hogy a légvonalban 30 kilométernyi távolságra eljuthasson. Sem Háromszék vármegye, sem Csik, sem Szilágy, sem Kolozs vármegye, sem a többi vármegyék nem bírnak odáig jutni, hogy a kereskedelemügyi kormányzat végre megszívlelje ezeket az állapotokat és elhatározza magát arra, hogy legalább terveket csináljon, hogy a világforgalmi utak irányába eső tranzverzális vasutat kiépítse és kiépítse mindazokat az erdélyi eszi vasutakat, a melyekre életbevágó szükség va '. A közgazdasági tájékozatlanság, a hanyagság, az érdeklődés hiánya, a nézetek elfogultsága állják útját e nagy vasúti kérdés megoldásának, a melyet nemcsak én sürgetek régóta, hanem minden érdekelt tényező. A kassá—debreczen—nagyvárad— temesvár—belgrádi fővonalnak is az a hibája, hogy a légvonalba eső nagy, virágzásképes városoknak ma egymás között közlekedése nincsen, és nagy mértékben helytelenítem a kereskedelemügyi kormányzatnak azt a tényét, hogy megengedte a derecske—nagyváradi vasút kiépítését, mikor ott nem viczmálisra volt szükség, hanem direkte állami fővonalra,, hiszen nem Derecskét kellett Nagyváraddal összekötni, hanem a tranzverzális nagy észak-déli áUami fővonalat kellett volna megépíteni, mely levezetné a forgalmat, megszüntetné a mai forgalmi bajokat, uj vérkeringést hozna bele városaink forgalmába és megszüntetné azt az állapotot, hogy minden bvnának, minden kőszénnek, minden állatnak, szóval az égés?: forgalomnak, akár tetszik, akár nem, Budapesten kell keresztülmennie. Ez a kérdés egész terjedelmében összefügg a vasúti politikának azzal a kérdésével, vájjon elméiét alapján esinálrnk-e vasúti politikát, vagy találomra, avagy pedig tervszerűséggel é? okossággal. Annyi bizonyos, hogy elmélet alapján csináltuk azokat a vasutakat, melyekre azt mondják, hogy miután minden ut Kómába vezet, minden vasútnak Budapestre kell jönnie, a melyik nem jön Budapestre, az nem számit. Csak ugy találomra csinálták ,a többi vasutakat is, a melyeket vagy a hangulat, vagy a protekczió, vagy egy kis sajtó-akczió, vagy valami érdekeltség hozott létre, de tervszerűséggel még soha Magyarországon vasutat nem építettek, mert ha tervszerűséggel csinálták volna meg a nagy vasúti konczepcziót, akkor legalább tudnám, hogy hol van az, csakhogy ezt én meg nem találtam, attól az egy körülménytől eltekintve, hogy a czentrális vasutak egész hálózatát jól vagy rosszul, de kiépítették; egyéb vas.rti politikáról és arról, hogy más vasutaknak is van jogosultsága, komolyan még. sohasem hallottam beszélni. Mert hogy