Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.
Ülésnapok - 1910-305
5ö5. országos ülés 1911 deczember 4-en, hétfőn. 63 denesetre nagyobb közgazdasági életre fog jutni a franczia közös birlalás révén. Nekünk idejekorán kell törekednünk arra, hogy ezen északafrikai partokon most, a midőn megkezdődik ez a gazdasági fellendülés, tért foglaljunk, hogy az elsők között legyünk, a kik ott hajóösszeköttetéseink utján kereskedelmi összeköttetéseket igyekszünk biztositani. Végül még egyet a hajózásra nézve. (Halljuk!) ÜSTem tudom, az osztrák Lloyddal hogyan állanak a tárgyalások a leyantei és távoli keleti forgalom lebonyolítására. Én magyar érdekből jobb szeretném, ha azonnal önállósithatnók ezt a keleti forgalmunkat is, ha a Lloyd által teljesített egész magyar szolgálatot azonnal átadhatnék magyar vállalatok kezébe. Tudom azonban, hogy ennek financziális nagy nehézségei vannak. Egyet azonban kénytelen vagyok felemlíteni. Amennyiben nem sikerülne a Lloyddal az ország közgazdasági érdekeit kielégítő megegyezést létrehozni, akkor, igenis, coute que coute, az önálló magyar hajózási szolgálatot az egész Levantéra rögtön és azonnal egész terjedelmében ki kell fejleszteni. (Helyeslés a baloldalon.) A vasutpolitika terén, t. képviselőház, rövid lehetek. (Halljuk! Halljuk !) Az előadó ur is, Beök Iván t. barátom is, e tekintetben igen alaposan nyilatkoztak. Szerintem ma már a kérdés in thesi tisztázva van. Az a panasz, hogy kevés a vaggon, csak részletkérdés, s nagyon tévednének azok, a kik azt hinnék, hogy a vaggon-parknak egyszerre való túlságos szaporításával segítenének a bajon. Az én nézetem szerint ha ma túlságosan szaporítanák a vaggonparkot, nemcsak hogy nem segítenénk, hanem azt az áldott állapotot idóznők elő, hogy még többször fordulna elő az a komikum, hogy az állomásfőnökök kénytelenek a vaggonokat sétára küldeni, mert nem tudják az állomáson elhelyezni. Itt. tehát egy tervszerű és parallel akcziót kell inditani az állomásépületek és a vágányhálózatok kiépítésére, a vaggonhiánynak fokozatos pótlásával; azonkívül a budapesti pályaudvar kérdésének a megoldása, a kettős vágányok szaporítása a fővonalakon, a nagyobb teherviselőképességü vágányzatok és beágazások niegéjntése: körülbelül ezek azok az inveszticzionális dolgok, a melyeket én a minister urnak ajánlhatnék. (Helyeslés a baloldalon.) Ugy látom, a minister ur is költségvetésében körülbelül ezeken az utakon halad, csak egy különbség van köztünk. Én azt hiszem, hogy a minister ur — vagy talán nem sértem meg a kereskedelemügyi minister urat, ha azt mondom : a pénzügyminister ur — rosszul számit, a midőn azt hiszi, hogy évi százmilliós rátákkal a vasúti beruházásokat elég gyorsan keresztül tudja vinni. Azt hiszem, tévednek az urak abban, ha ugy gondolkoznak, hogy ezen az utón a szanálás gyorsan fog menni. Én Szterónyi József képviselőtársammal értek ebben egyet, hogy itt egy nagyszabású, törvénynyel biztosított, tervszerű beruházási programmal kellene jönnünk, a mely igenis, kötné a minister urat és utódjait, a mely azonban szükséghez mérten a százmillión felül is nyújtana összegeket. Mert nagyon félő, hogy a »lassan jársz, tovább órsz« elméletével itt nem fogunk tovább érni, hanem hamarább érünk ahhoz a tudathoz, hogy a mit túllassan ruháztunk be, az majdnem elveszett dolog, mert a forgalom fejlődése, a viszonyok átalakulása túlélték ezt a tempót. (Ugy van! a baloldalon.) A vasúti kérdésekben még két körülményre legyen szabad a t. ház figyelmét felhívnom. Nézetem szerint a pályaudvar kérdésével szoros kapcsolatban áll az a másik kérdés, hogy t. i. az átmeneti forgalomtól mindinkább mentesítsük a budapesti pályaudvarokat. Ezt tarifális intézkedésekkel is el lehet érnünk, de vasúti hálózatunk kiépítésének utján is. Nagy haladás történt e téren a transversális vonalak létesítésével Gombos—Baja—Báttaszék, Érsekújvár— Komárom utján; történt valamelyes a gödöllő— váczi vasúttal is, e tekintetben azonban én a gödöllő—váczi vasutat inkább egy helyes, czélszerü fővárosvidéki viczinálisnak tekintem. Én a budapesti forgalom elterelésére, daczára a gödöllő—váczi vasút kiépítésének, egy aszód— gödi vasút kiépítését ajánlanám, a mely azonban ne mint viczinális, hanem mint elsőrangú vonal rendeztessék be a kelet-nyugati forgalomnak a főváros mellett való elszállítására. A bosnyák vasutakra nézve kérem a kormányt, lépjen fel a végső erélylyel; mert ha Ausztria ismét elénk kerül, ha a mikor az osztrák érdekeket kiszolgáljuk, nem biztosítjuk egyúttal a magyar forgalom érdekeit is, akkor ezt a veszteséget később háromszoros pénzzel sem tudjuk behozni. ISTekünk most sürgősen, előbb, vagy junktim az osztrák érdekű boszniai vasutak kiépítésével meg kell csinálnunk a magyar vasúti összeköttetést és erre nézve — mert méltóztatnak látni, hogy szeretek munkajjárti tollakkal ékeskedni — igen melegen ajánlanám a minister urnak Tolna vármegye legutóbbi közgyűlésének határozatát, a melyet Magyarország egyik legkiválóbb közgazdasági tudósának, Bartal Bélának javaslatára fogadott el, és a melyben Tolna vármegye igen helyesen utal arra, hogy sürgősen biztosítsuk a budapest— eszek—szarajevói elsőrangú vonal kiépítését, hogy a báttaszék—mohácsi, mohács—daruvári részek is sürgősen kiépíttessenek, továbbá, hogy Sárbogárdtól le végig elsőrangúvá alakittassók át a vonal és ezen az utón, valamint a samaczi csatlakozással létesüljön a budapest—szarajevói legrövidebb elsőrangú összeköttetés. (Helyeslés balfelöl.) A vasúti tarifákra nézve nem foglalok állást azzal szemben, hogy az államvasutak, mivel a közönség nagyobb igényekkel lép fel és nagymérvű beruházásokra van szükség, mindezeket a beruhá-