Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.
Ülésnapok - 1910-305
64 M)5. országos ütés í9it deczember k-m, hét fon. zásokat ne az összes adófizetőktől szedje be, hanem azoknak egy részét a vasutat igénybevevők vállaira hárítsa át. Ezt elvben jogosultnak tartom és ezért járultam hozzá annak idején Kossuth Ferencz kereskedelemügyi ministersége alatt ahhoz, hogy a vasúti tarifák némileg fölemeltessenek. A mostani tarifaemelési tervre azonban két észrevételem van. Ha áll az, hogy a mit a sajtóból tudunk, hogy a minister ur a perczentuális felemelés álláspontján áll, akkor kérem a minister urat a tizenkettedik órában, hogy álljon el attól, mert a perczentuális emelés tulaj donképen háromszoros, sőt négyszeres drágulást okoz. A perczentuális emeléssel felemeljük a nyersterménynek az ipartelephez való szállitási költségeit, tehát a nyerstermény előálütási költségét, drágítjuk a készárunak a rendeltetési helyre való szállitási költségeit s fokozzuk az iparban oly nagyjelentőségű, és amúgy is drága tüzelőanyag szállitási költségeit. És ha még hozzáveszszük a személy-díjszabásnak emelését: így azok, a kik a kereskedelem és ipar szolgálatában utaznak, itt még egy negyedik módon, habár kisebb mértékben terheltetnek meg, természetesen mindig az ipar és kereskedelem rovására. Ezért én a perczentuális felemelés ellen in principio állást foglalok, és megvallom, helyesebbnek tartanám, ha a szakférfiakkal, az érdekeltekkel folytatott alapos, beható tárgyalások alapján méltóztatnék a tarifaemelés kérdését más alapokon megoldani, figyelembe véve a distancziákat, figyelembe véve az egyes czikkek belső értékét, megterheltetési képességét, és ekként méltóztatnék kidolgozni a tarifareformot. Ezt annál inkább megteheti a minister ur, mert engedelmet kérek, a midőn az egész vonalon panaszkodunk, és joggal panaszkodunk, az általános drágaságról, akkor épen e pillanatban a tarifáknak egy általános perczentuális emelésével fokozni még. a drágaságot: ezt én igen veszedelmes exj>ediensnek tartom. (Helyeslés balfelől.) Egészen mellesleg ajánlom egyébként a minister urnak figyelmébe az école agricole intézményének behoztalát, a mely hogy mennyire vált be Francziaországban, mutatja, hogy legutóbb a húsz kilogrammos csomagokat hatvan kilogrammra emelték fel, a mely intézmény, mint jól méltóztatik tudni, különösen a közélelmezést könnyíti meg óriási mértékben azon az alapon, hogy a termelő közvetlenül a fogyasztónak szállíthat. Végül még néhány szocziális kérdéssel kívánok foglalkozni. Es itt legyen szabad kiemelnem különösen egy tényt, mely a mi helyzetünket olyan igazán szomorúan világítja meg. (Halljuk! balfelől.) Az előttem szólott t. képviselő ur is kifogásolta, persze az ő politikai bizalma alapján talán kissé költőibb és szebb formák között, hogy a kereskedelmi költségvetésben, a mely az állam költségvetésének nem egészen, de körülbelől egyharmadrészét foglalja magában, a legnagyobb szocziális problémára: a munkáskérdésre olyan kis összegek vannak felvéve. 1,266.000 K van felvéve a munkásbiztosításra és azonkívül 250.000 K a munkásügyekre. A midőn én ezt a két tételt olvasom, mindig eszembe jut az én állandó fohászom : általános, titkos választói jog, jöjjön el a te országod ! Mert addig, a míg el nem jön, e parlamentben a munkáskérdések, a szocziális kérdések felvirágozni, a maguk teljes mértékében respektáltatni nem fognak, (ügy van ! ügy van! a baloldalon.) Különben én a népparlamenttől várom a munkásproblémák egész sorozatának és elsősorban az aggkori biztosítás kérdésének megoldását. Addig is azonban, a mig idáig eljutunk, ajánlom a t. minister ur figyelmébe egy meglévő, ilyen aggkori biztosítással foglalkozó intézményünket, a melynek hivatalos közlönyéből csak a következő adatokat bátorkodom felolvasni. Fennáll Magyarországon egy magyarországi munkások rokkant és nyugdijegylete. Ennek az egyletnek 140.000 tagja van. Aggkori nyugdíjjal lát el munkaképtelenné vált munkásokat, segélyezi a munkások özvegyeit és árváit. Ez az egyesület tisztán önerejéből odáig vitte, hogy ma már, a deczember 1-i kimutatás szerint, 8 millió megtakarított vagyona van. Ez az egyesület, a mely a legszegényebb emberek szervezete, 1903 márczius óta 1,600.000 koronát fizetett ki tagjainak rokkantsegély, nyugdíj, özvegyi segély és árvák segélyezése czimén. Es ez az egyesület, t. képviselőház, nem tudom, paródiából vagy naivitásból-e, lriirja lapja élére,. hogy »állami támogatás évi 5000 korona«. Hát, bocsánatot kérek, a mikor egy ilyen nagyobbszabásu intézménynek, a mely 140.000 tagot számlál és a melynek Magyarországon 420 vidéki fiókja van, és a mely igazán a képzelhető legkorrektebbül vezettetik, szocziális működését a magyar állam csak annyira értékeli, hogy évi 5000, mondd ötezer koronával támogatja azt az intézményt, akkor ne méltóztassék tőlem rossz néven venni, ha — bár nem vagyok nemzetközi szocziáldemokrata — mégis azt mondom, hogy igazán elérkezett a legvégső ideje annak, hogy e parlament helyett alkossunk egy olyan parlamentet, a mely a néptömegeknek, a mezőgazdasági és ipari munkásoknak, szóval a kisexisztencziáknak javával 5000 koronánál egy kissé nagyobb mértékben fog törődni. (Ugy van I balfelől.) Végül, t. képviselőház, kénytelen vagyok e tárczánál, mivel épen a kereskedelemügyi minister ur alatt állanak legnagyobb számban az állami alkalmazottak, az úgynevezett drágasági és családi pótlék kérdésével is röviden foglalkozni. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Mindenekelőtt megállapítom azt a tényt, hogy a pénzügyminister ur itt a házban és a bizottságban is, a ministerelnök ur pedig egy küldöttség előtt vállalta azt, hogy be fogják hozni az állami tisztviselők egyesülete által évek óta kérelmezett családi pótlékot és meg fogják adni a drágasági pótlékot is. Ilyértelmű nyilatkozatok történtek s most ezekkel szemben megvalósítják ugyan a családi pótlékot, de a drágasági pótlékot, miként egy félhivatalos kommünikéből. tudjuk,