Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-305

58 305. országos ülés Í9ii deczember 4-én, hétfőn. fejlesztésére vonatkozó 165 milliós hitelben a magyar részesedésnek a kérdése. Méltóztattak tudni, hogy néhány évvel ezelőtt a közös hadügyministerium kapott egy 165 milliós hitelt a tüzérség fejlesztésének ezéljaira. Nagy sajnálatomra, azt ugy kontemplálták akkor, hogy ezen hitelből előállíttassanak, természetesen Ausztria területén, a honvédség részére tervezett ágyuk és szerelvények, és hogy ezen közös hitelből majd kiszolgálják a közös hadsereget, az osztrák Landwehrt és a magyar honvédséget is. Ezzel szemben az én álláspontom nem egészen az, a mely Hegedüs Lóránt t. barátomé. Neki t. i. — nem akarom a házat hosszasan feltartóztatni ezzel a kérdéssel — az az álláspontja, hogy itt kvótaszerü kalkulácziót kell csinálni, hogy, a mennyit mi kapunk a honvédség részére ezen tüzérségi anyagból, azután, a mennyit ezen közös hitelből az osztrák honvédség kap, erre vonatkozólag átszámítás történjék, ö ezt keresztül is vitte és arra konkludál, hogy nekünk még három miihóra van igényünk ezen uj berendezéseknél, hogy a magyar kvóta kiegészíttessék. Eri megengedem, hogy a kvótaszámitás alapján t. barátomnak teljesen igaza van. Én azonban más állásponton állok és állani fogok mindaddig, a mig nem ismerem a bécsi k, k. Arzenálnak és a klosterneuburgi Trainzeugsdepotnak egységárait, mert alapos gyanúm van, hogy az igen t. közös hadsereg ipari előállitmányai oly drágák lesznek, hogy itthon a magángyáripar ezeket olcsóbban állithatná elő. Eészleteket nem mondok, bár tudok erre nézve, csak általánosságban jelzem, hogy félek, hogy midőn a honvédség a közös hadseregtől vesz ilyen czikkeket, hogy akkor nem jó üzletet csinál, jó üzletet a közös hadsereg csinál. En nekem az az álláspontom ebben a, kérdésben, hogy ha már a honvédséget tüzérséggel látjuk el és óriási összegeket költünk egyszersmindenkorra a beruházások terén, azután pedig állandóan a honvédség fentartására, hogy akkor igazán nem magyar sovinizmus, hanem egy kis magyar önérzet az, ha azt óhajtom, hogy a honvédségnek ezen felszerelése Magyarországon magyar gyárban állittassék elő. Azt fogják mondani erre, hogy nincs idő, proximus ardet, sürgős szükségünk van azokra az ágyukra, ezek pedig már talán a bécsi arzenálban készen vannak. Azok a kimutatások, a melyeket kértem a t. minister úrtól, bevilágítanának ebbe a kérdésbe is, vájjon tényleg ugy áll-e a dolog, hogy annak a 165 milliónak egy része Magyarország számára dolgoztatott fel. De ettől eltekintek. En egészen tisztában vagyok azzal, hogy a mennyiben a honvéd tüzérséget fel fogják állitani, — a mi egyelőre, merem állítani, nem olyan nagyon sürgős és közelálló, mert mi a magunk részéről a mai alapon mindenesetre tovább is a végsőig fogunk ezek ellen küzdeni és hogy meg tudjuk állitani ezt a kérdést, azt hat hónapi munkánk eredménye bizonyitja — de mindezektől eltekintve, mondom, tisztában vagyok azzal, hogy azt a honvéd tüzérséget nem fogják egy éven belül felállítani, nem is állithatják fel, mert hisz abszolúte nincsen előkészítve a tüzérség felállítása, nincs személyzet, nincs kiképzett altiszti kar, nincs kiképzett tisztikar. Hogy a közös hadseregből hozzanak át annyi tüzértisztet, annyi altisztet, a mennyi az egész honvédtüzérséghez szükséges lesz, az képtelenség, mert hisz ők maguk is fejlesztik a közös tüzérséget, tehát ott is szükségük lesz emberekre. Itt több év fog elmúlni, a mig a honvéd tüzérséget fokozatosan be tudják állitani. Van tehát idő, alkalom és mód arra, hogy habár az első egy-két ezredet talán a bécsi arzenál látná is el, nemcsak ágyucsövekkel, hanem minden egyébbel, trénkocsikkal, lövegszállitó kocsikkal stb., a honvédség nagy részét már itt Magyarországon előállított czikkekből láthassuk el és szerelhessük fel, ennek fizikai lehetősége megvan, ehhez csak két dolog kell : az egyik ' a magyar kormány jóakarata, — remélem ez megvan — a másik a bécsi körök engedélye ; hogy ez megvan-e vagy nem, azt nem tudom. Végül a katonai kérdés ipari vonatkozásainak még csak egy részét kívánom itt röviden szellőztetni, kapcsolatban azzal, a mit Szterényi József t. képviselőtársain a minap itt közbevetőleg állított. Én a magam katonai iparfejlesztési programmja alapján — ha szabad magamat igy kifejeznem — mint ennek legpregnánsabb, legfontosabb részére természetesen arra helyezem a legnagyobb súlyt, hogy a magyar ágyúgyár Diósgyőrrel kapcsolatosan létesüljön. Ezt a kérdést már számtalanszor hoztam elő és különösen a pénzügyminister ur és a haditengerészet vezetője részéről örömmel tapasztaltam a legnagyobb előzékenységet, jóakaratot, sőt a cselekvés elhatározási szándékát is. Nem voltam és nem vagyok azonban tisztában azzal, hogy ezen kérdés tekintetében a közös hadügyministerium minő álláspontot foglal el. Szterényi József, a ki az előző kormány államtitkárja volt, egy közbeszólásomra azt állította, hogy Schőnaich volt hadügyministernek abszolúte közömbös volt az, vájjon Skodáékkal vagy Skodáék nélkül állittatik-e fel ez a gyár ? Nagyon szeretném, ha akár a kereskedelemügyi minister ur, akár a pénzügyminister ur Szterényinek ezt az állítását itt e házban megerősitené, mert ha megerősitené, akkor azt hiszem, nincs többé nehézség az ágyúgyár felállítására, a mennyiben egészen bizonyos, hogy a magyar ágyúgyár csak ugy fog teljesen czélt érni, hogyha az — mint mondani szoktam — Skoda-mentes, vagyis minden Skoda-befolyástól függetlenül álüttatik fel. Nem mintha én a Skoda-gyárnak képességeit, nagy tudását, nagy tapasztalatát a legkevésbbé is kétségbe akarnám vonni, de én azért hadakozom az ellen, hogy Skodáéknak bárminő befolyása is legyen erre a gyárra, mert akkor a gyár felállításával szemben felhozott indokok egy tekintélyes része elesnék. Én azt akarom, hogy, mint minden téren, ezen a téren is versenyt csináljunk, versenyt az osztrák gyáraknak, különösen pedig azoknak, a melyek oly nagy összegekben szállítanak a had-