Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-320

320. országos ülés 1911 deczember 33-én, péntekéit. 621 dolgozni, a többek között a vándortanítók intézményével, azután időszakos iskolákkal, a mikkel ugy, a hogy mégis pótolni lehet a legszükségesebbeket. De, t. minister ur, nem is ez a főhiba, mert, ha egyes helyeken lehetetlen is technikai nehézségek miatt iskolákat felállitani, a népoktatásnak intenzivitását tulaj donképen mégis az neheziti meg, hogy népiskoláink túlzsúfoltak. (Igaz! Vgy van I balfelól.) A minister ur nagyon helyesen állította fel egyszer egyik beszédében elvül azt, hogy az volna kívánsága, hogy legfeljebb 80 tanuló járjon egy iskolába. Ezzel szemben azonban a lapok megdöbbentő adatokat lepleznek le. így pl. csak a napokban olvastam az egyik lapban azt a panaszt, hogy az egri egyházmegye területén vannak népiskolák, a hol 250 tanulót kell egy tanítónak tanitani. (Zaj balfelól.) Felsorolta a lap, hogy ott legalább tiz olyan iskola van, a hol a tanulók létszámának minimuma kétszázon felül van. Ha még megosztott iskolai tanrendszerrel dolgozik is az a tanító, s egész lelkét, életét beleviszi a tanításba, akkor is lehetetlen bármilyen eredményt is elérnie, (Igaz ! Ugy van ! balfelól.) mert kétszáz gyermeket irni-olvasni megtanítani, azonkívül az elemi ismeretek világosságát azokba a fiatal lelkekbe belevinni, egy ember részéről lehetetlen vállalkozás. (Igaz ! Vgy van !) Az ilyen ember csakugyan elmondhatja magáról, hogy quem dii oderc, paedagogum fecere. mert ennek élete semmi más, mint levegőesapkodás ; aerem verberant, csapkodják a levegőt a nélkül, hogy tulaj donképen eredményeket tudnának elérni, pedig én azt hiszem, hogy egy komoly emberre nézve az a legkínosabb szituáczió, mikor egy egész élet hivatását és működését csak elpazarolja és nincsen szemmellátható és kézzelfogható eredménye fáradozásainak. (Igaz ! Vgy van ! balfelól.) De, t. ház, ezek tulaj donképen a népiskolák hiányai. Nagyon megnehezíti azonban a mi népektatásunk intenzivitását a tanítók szerencsétlen helyzete is, a mely a mai gazdasági viszonyokkal egyáltalában nem áll arányban. Én nem akarom ezt a szomorú helyzetet kiaknázni pártpolitikai czélokból és eszemágában sincs a tanítók nyugtalan lelkiállapotát még inkább felizgatni, mert hiszen visszafojtott lélekzettel várta az egész tanítóság, hogy talán a törvényhozás az ő sorsának intézésébe is belenyúl s a gazdasági viszonyokhoz aránylagosa.n javítja a tanítói fizetéseket. Ebben a reményükben azonban, a mint látjuk, csalatkoztak (Igaz / Vgy van! balfelól.) és én csak rámutatok arra, hogy még a megjavított tanítói fizetések mellett is a mai viszonyok között képtelenség abból az alapfizetésből megélni. Az 1868 : XXXVIII. törvényezikkben, tehát már 43 évvel ezelőtt a törvény 142. szakasza megállapítja a tanítók minimáhs javadalmazását és azt mondja, hogy 300 forint fizetést, egy negyed hold kerti illetményt, azonkívül pedig lakást ad a tanítónak, a segédtanítónak pedig 200 forintot ad. Ezt azután az 1893 : XXVI. törvényezikk ki- I EÉPVH. NAPLÓ 1910 1915. XIII. KÖTET. terjesztette a felekezeti tanítókra is, míg végül az Apponyi-éra, a mely alkotásokban tanügyi téren igazán nevezetes eredményeket mutatott fel, az 1907 : XXVI. törvényezikk 4. szakaszában szabályozta a tanítók illetményét általában. Akkor az volt a tanítók kívánsága, hogy 700 forint minimumot vegyenek fel fizetésképen, de a pénzügyi viszonyok folytán nem tudták életbeléptetni rögtön az ennek a kívánságnak megfelelő fizetést, hanem csak fokozatosan akarták a tanítók fizetését javítani s ezért felvettek 500 forint törzsfizetést első fokon, azután 600 és 700 forintos fizetéseket, ugy-e, a lakbérviszonyokhoz mérve. Azon városokban, hol pl. első- és másodosztályú lakbérilletmények vannak, a tanítónak 700 forint, a harmadik lakbérsorozatban 600 forint, ezen alul 500 forint jár. Ehhez járul még az az állandó gyámolitás, a melylyel a tanítót, a mikor családja szaj>orodik, folyton-folyton akarták valamivel támogatni, és felvették a törvényben a régi korpótlék intézményét olyanformán . . ., (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Elnök : Csendet kérek! Hock János: . . . hogy 100—100 forinttal emeljék a tanítóknak a járandóságát. Itt azonban megtörtént különböztetés, a melyet ma sem tudok helyesnek elfogadni, hogy az ugyanazon szolgálatot teljesítő felekezeti tanítónak nem adják meg pótlékban ugyanazt, a mit az államinak megadnak, mert a harmadik és negyedik korpótlék a felekezeti tanítóknál nem 100 forint, hanem csak 50 forint, 100 korona. Ez az oka azután annak, hogy a végső fizetések ugy alakulnak, hogy pl. az állami tanítóknak van 2400, 2500 és 2600 K végső fizetésük, holott a felekezetieknek van 2000, 2100, 2200 K. A mint méltóztatik látni, a differenczia 400 K. Ez az összeg faluhelyen, a hol a fizetés is csekély, nem olyan arányban számítható, mint ott, a hol ezrekre rugó nagyobb törzsfizetések vannak, mert ott 400—500 korona clifferencziát könnyű eltüntetni, de a hol a 600—700 forint nem elég a megélhetésre és 2400 K a végöszszeg, a mit a tanitó 40 évi szolgálat után kap, ott ez abszolúte nem nyújt megélhetési alapot, és ott a 400 K különbözet is számba jön. (Ugy van! balról.) Az életből hozok fel egy adatot, a melyet egy érdekelt tanitó küldött be és ezek az adatok olyan megdönthetetlenek, hogy csakugyan nem lehet itt okoskodni. Azt mondja: három gyermekein van, két családfő van a családban és egy kisebb cselédleányunk. Most tessék a mai életviszonyok szerint a legmérsékeltebb igények mellett egy tanítónak megélni. Reggelire személyenként számit 8 krajezárt, ez kitesz egy koronát, ebédre 25 krajezárt személyenként, a mi a mai viszonyok között igazán koldusétkezés, erre számit tehát 3 K-t, vacsorára 18 krajezárt, vagyis 2 K-t, ez naponkint kitesz 6 személyre I 5—6 K-t, évenként kitesz 2190 K-t. Most 66