Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-320

514 320. Országos ülés 1911 deózember 22-én, péntekéit. Engedje meg végül a t. ház, hogy röviden ráutaljak, hogy nincsen meg a középiskolák és az élet között is a kellő összefüggés és hogy a gyermek csak bizonyos zökkenéssel tud az életbe beleilleszkedni, mert a kettő között összekötő kapocs nincsen. Mert végül is, t. ház, minden középiskolának mi a lényeges feladata ? Először is készítsen elő egy magasabb tanulmányra, ez az első. Másodszor, adjon egy általános műveltséget, adja meg legalább az elemeit ennek a műveltségnek, de legyen bevégzett körű, vagyis az a műveltség adjon egy világképet, egy Weltbild-et, egy világnézetet, melylyel a gyermek magát érvényesíteni tudja és harmadszor kapcsoljon össze a gyakorlati élettel, hogy ott az a gyermek érvényesülni tudjon. Nálunk az iskolában ez a szempont, t. i. az élettel való kapcsolat, kellőképen méltányolva nincsen. És én itt teljesen egyetértek az én barátommal, Holló Lajosnak múltkori felszólalásával, a ki hangsúlyozta, hogy a humanisztikus tárgyak között például a latinnak ne juttassunk olyan szerepet, hogy minden munkánkat, minden gondunkat úgyszólván a latin nyelvnek egyszerű betanítására fordítsuk. És a mi egységes iskolai szervezetünkben legalább a négy alsó osztályban adjunk egységes nevelést, tegyünk ott bizonyos irányzatot kötelező tárgygyá, (Helyeslés.) mert érett észszel, pár évvel később, sokkal többet tanul az illető a nyelvből négy év alatt, mint nyolcz éven keresztül, ha akkor kezdi a gyermek a nyelvtanulást, a mikor agya még tulaj donképen kiművelve nincsen és a nyelvtant, a syntaxist és szabályokat elméletileg elsajátítani nem tudja. Ezért harczol ez ellen a modern pedagógia, a mikor a deduktív rendszert, a mely az elméleti képzettséget iparkodott a gyermekben fejleszteni, az induktív rendszerrel akarja helyettesíteni. És én mosolyogva hallgattam szeretetreméltó dilettantizmusát Simonyi-Semadam Sándor t. barátomnak, a ki maga is beismerte, hogy nem szakember, midőn azt mondotta, hogy induktív tanítás kell az iskolában, de már a harmadik osztályban elkezdeni a Liber Sextit, az már nem helyes. Az induktív rendszernek épen az az alapgondolata, hogy szöveggel kezdi. Hiszen ezen alapszik az egész indukczió, az a mit Toussaint Langenscheidt-féle rendszer néven ismerünk, s a mely abban áll, hogy először a szöveget kell betanulni, és csak mikor azt a növendék betanulta, abból vonja le a szabályokat. Középiskoláink egységét megteremthetjük olyan alapon, ha a négy alsó osztályban előkészítő, világos, tiszta ismeretekkel dolgozunk; azután bekövetkezhetik a bifurkáczió vagy trifurkáczió. És, hogy a gyakorlati élettel is összekapcsoljuk az iskolákat, méltóztassék nagyobb teret engedni a kézimunkának, mert méltóztassék meghinni, szabad nemzet szolgaságba csak ott sülyedhet, a hol a munka tisztelete meg van gyalázva; erőssé pedig nemzet csak akkor lehet, ha él benne a munka szeretete, a munka ösztöne. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Hiszen a mi végzett gimnáziumi vagy reáliskolai növendékeinket nem tudjuk sem ipari, sem kereskedelmi, sem vállalkozói pályákon elhelyezni. Ezek nyújtják azt a bizonyos túlprodukcziót, a melyet csak ugy tudunk elhelyezni, hogy a bürokratikus kereteket állandóan tágítjuk. Neményi Ambrusnak ezelőtt 15—20 évvel megjelent egy nagyon értékes röpirata, a melyben a bürokráczia túltengését mutatta be Magyarországon. Kimutatta, hogy a mi intézményeinkben a személyi járandóságok milyen magasak, hogy nincsen a világon olyan állam, a mely annyit fordítana bürokrácziára, rideg keretekre, mint Magyarország. Mi annyira bőkezűek vagyunk, hogy még a ministeri székekben is túlhaladjuk a nagy nemzeteket, legalább számbelileg, és ennek a túltermelésnek a következménye az, hogy állandóan elégedetlenséggel találkozunk, nem tudjnk elhelyezni a végzett növendékeket, ujabb és ujabb terheket rakunk a misera plebs vállaira, hogy ezeknek kenyérkeresetet és megélhetést biztosítsunk. Japán, mikor átvette a nyugati kultúrát és rövid negyven év alatt asszimilálta a nyugat középoktatási rendszerét, mit csinált ? Kiválogatta a legtehetségesebb gyermekeket, tekintet nélkül arra, hogy azok micsoda berezegi családhoz tartoztak és azokat a gyermekeket kiküldötte Németországba, Erancziaországba, Angliába és alárendeltebb állásokban bementek ezek a gyermekek gyárakba, kereskedelmi helyekre és hazavitték magukkal a szakértelmet, azt a hatalmas gyakorlati érzéket. a mely nemcsak a nemzeti kultúrának, hanem a nemzet vagyoni megerősödésének is egyetlen biztesitéka. Sajnos, nálunk a középiskolák nem kapcsolódnak bele az életbe, mert nem adják meg azokat a hasznos eszközöket, a melyek az élet számára alapot nyújtanak. Ha mi teljes nevelést akarunk, akkor a középiskolákban legalább két idegen nyelvet kell annak a gyermeknek megtanulni. (Ügy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Sokkal nehezebb a helyzetünk, mint Németországnak, a hol egy európai nyelvet, mint anyanyelvet már beszél az a gyermek, és legfeljebb ha francziául és angolul keU még megtanulni. Nálunk az első az, hogy a német nyelvet megtanuljuk. És ennek kereskedelmi és ipari, gazdasági előnyét — azt hiszem — nem is kell itt fejtegetnem. De méltóztassék ne csupán szövegfordítással taníttatni azt a németet és francziát, hanem teljesen gyakorlati módon, induktív rendszerrel ; (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) beszéljenek az iskolában és a mikor két év alatt megtanulják az iskolában ezeket a nyelveket, akkor vonják le azután a szabályokat. (Helyeslés a jobbés a baloldalon.) Farkas Pál: Helyes ! Nem ugy, mint a latint! Hock János: T. ház! En belátom azt, hogy közoktatási rendszerünkben, pláne a középiskolák