Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-320

512 320. országos ülés 1911 deczember 22-én, pénteken. rabszolgát. Sőt tovább ment az a pap, éj) ugy leborotváltatta a fejét, mint a rabszolga, bogy a tekintélyt, a melyet neki a papi állás a társadalomban nyújt, bele vigye látbató jelekkel is a rabszolgaság felszabadításába, és az a keresztény ne találjon különbséget ember és ember között, a lenézett ember és a megbecsült ember között, a rabszolga és a pap között. Mikor bevégezte ezt a munkáját, átadta kulturkincsét az emberiségnek : neveld magadat tovább. Mikor az emberiség a germán korszakokban és a bevándorlás korszakában az iskolákról abszolúte nem tudott még semmit, mikor a társadalomnak egyedül kifejlett szerkezete az egyház volt, ő vette kezébe a nevelés ügyét. Mit cselekedett ? Felnevelte az emberiséget, képesítette arra, hogy azután folytathassa a papságnak megkezdett munkáját és bevégezze a nevelésben a maga részét. Hát nem így sajátították ki a világiak az orvosi tudományt ? Hiszen évszázadokon keresztül csak a papság volt orvos, és a mikor felnevelte rá az emberiséget, átadta neki ezt a kincset. Évszázadokon keresztül az egyház volt az egyedüli biró, a ki végezte a törvénykezést, és a mikor felnevelődött rá az emberiség, átadta azt neki. Ez a természetes fejlődés. Melyik anya az, a ki örökké igényeli magának gyermekét, hogy állandóan táplálja azt ? Kétéves korában az a gyermek felnevelődött, az anya szabad lábára bocsátja és szeretettel támogatja azt a lábrakapott egyéni erőt. Az egyház is ilyen nevelő anyja az emberiségnek, nem a maga részére akarja lefoglalni a kulturkincseket: ez hatalmi politika, nem az egyház szelleme. Az egyház szelleme világosságot terjeszteni, és ha az emberiség megérett rá, azt a világosságot közölni és átadni: fejlődj tovább a magad utján. (Taps a baloldalon és a középen.) Ez vezet engem a nevelés kérdésében is, mert kétségtelen, hogy a mai időben a középiskolákban a tanítást a neveléstől elkülönítették. Ezek a családos világi tanítók rábízták, hogy minden család nevelje a maga gyermekét otthon, ő pedig tulaj donképen csak a nevelés kiegészítő részét, az értelmi világosságot, viszi bele az agyba. Azt kérdem én, melyik családnak van módja és alkalma gyermekével állandóan foglalkozni ? Hiszen ha még állandóan nevelné is, ha a gyermek folyton felügyelete alatt volna is, az atyának, a ki befolyna az ő lelki idomitására, még akkor sem, a legjobb akarat mellett sem tudja nagyon sokszor helyesen nevelni azt a gyermeket; a szülőknek olyan természeti képességeket adott az Isten, a melyek a családi életnek biztosítékai, az a szeretet, melylyel a faj ösztönénél fogva ragaszkodik gyermekéhez, a legtöbb szülőt elfogulttá teszi, a nevelésben nem tud helyes elvek alapján eljárni; az egyikben a gyermekszeretet elmegy a túlzásig, a másik talán ridegebb, talán szive nincsen, hiszen a hány ember, annyiféle jellem. Egyöntetű nevelést csak akkor tudunk adni, ha egy nagyobb középiskolai tömeget a tanár a maga egyéniségével, de önfeláldozással nevel. (Ugy van ! Ugy van !) Mert méltóztassék elhinni, a társadalmi élet fejlesztésének legfőbb kelléke a tanár önfeláldozása, sőt tovább megyek, e nélkül az önfeláldozó munka nélkül semmi hasznosat nem tudunk a társadalom érdekében cselekedni. (Ugy van! a jobb- és a báloldalon.) önfeláldozó munkát végez az a pap, midőn magát átadja híveinek, és teljesen iparkodik ott az erkölcsi élet terén, önzésének megfékezésével, anyagias érzületeinek leküzdésével hasznosan működni. De kezdve attól a legutolsó katonától vagy hivatalszolgától, fel egészen a ministerig, csak akkor tud valaki a társadalom terén hasznosan működni, ha megfékezi önmagában a legirtózatosabb szörnyeteget, a melylyel mindegyikünknek meg kell az életben küzdenünk, a saját önzésünket, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) a mely kiszakit bennünket a társadalmi közczélokból és az életet magánczéllá teszi, mely felaprózza a társadalmat, szembeállítva érdeket érdekkel, és megkezdődik a bellum omnium contra omnes, az a harcz, a mikor mindnyájan szembeszállunk egymással, és nincsenek közczélok, csak magánczélok. Tessék megnézni, minden század akkor volt nagy, mikor az emberek közczélokat ismertek, azokért az eszményi czélokért az egyéni érdekeket, ha kellett: életük feláldozásával is odadobták ; mikor pedig részekre kezdett bomlani a társadalom, magánszempontok és magánczélok vezették, ez megcsinálta a társadalomban az úgynevezett klikkrendszert, a magánczélokat, a melyek mellett a nagy általános érdekeket fellendíteni, felvirágoztatni lehetetlenség. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ismételve hangsúlyozom, az iskolában a tanítás talán modern, kifogástalan, de nevelés nincs. A nevelés a fővárosi iskolákban azért is nehéz, mert ott az élet lépten-nyomon akadályokat gördít a gyermek erkölcsi kifejlődése elé. Holló Lajos: Az utcza ! Hock János : Budapesten van egy igazi mintagimnázium, hol a tanárok ma már megértették, hogy az iskolában magában kell a gyermeknek a tananyagot elsajátítania, és oly módszert használni, hogy azt megerőltetés nélkül könnyen és szeretettel tanulja a gyermek. Ott talán a legnagyobb tekintettel vannak még a nevelés szempontjaira, de a mit a tanár az iskolában végez, méltóztassék elhinni, az utcza lerontja. Az a gyermek állandó szülei felügyelet alatt nincs, kimegy és mit talál ? Nem akarok rámutatni, nem is való a parlament tárgyalásaiba, de tessék meghinni, lépten-nyomon alkalma van annak a gyermeknek erkölcsi tekintetben elbukni. Modern rákfenéje a mi nevelésünknek a mozik budapesti elszaporodása. Ennek oly rossz nevelő hatása van, a melyet nem lehet kiirtani a gyermekből. Csodálatos, a gyermekre inkább hatnak az érzékileg történt benyomások, azok, a melyek érzékszervei közvetítésével lesznek az ő ismereteivé. Az úgynevezett empirísztikus dolgok jobban hatnak rá, mint az elméleti utón