Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-320

320. országos ülés 1911 deczember 22-én, pénteken. 511 ban, ezzel elvonja a középiskolák felesleges csatornáját és a középiskolák felszabadulnak ezen dekoratív, liozzájuk csak mellékesen tartozó elemtől, a melynek a mi társadalmi szerkezetünkben helyet adni nem tudunk. Ugy-e, hangsúlyoztuk évtizedeken keresztül, hogy a gyakorlati irányt beleviszszük főleg a polgári iskolába és az országos porgáriskolai egyesület memorandumokban fordult a minister úrhoz, kérte e reform megkezdését. Ma már ugy vagyunk, hogy a hat osztályra kontemplált polgári iskola lement négy osztályra és a négy osztály nem hogy különálló módszer és irányzat szerint dolgoznék, hogy a középiskolától elkülönítessék és ebben is jelezze a nagy eltérést, a mely nevelési irányzatában van, teljes konkurrens iskolává lett a középiskolának, és a minister — nem a t. minister ur, hanem egy régibb elődje, már nem emlékszem, ki volt — itt egy alkalommal érdemeként emiitette, hogy iparkodott megkönnyíteni az átlépést a polgári iskolából a gimnáziumba és ezért bizonyos tantervváltozásokba is belement, sőt a latinból, a mely áthidaló tárgy, meg is könnyítette a vizsgát a polgári iskolára nézve. Nem latin vizsga kell oda, hanem tanműhelyek kellenek. (Helyeslés.) Szó fér Budapest városában a mintaiskolákhoz is, a melyeket a főváros tart fenn. Vegyük pl. a német-utczai iskolát. Hat osztály; ott tanulnak bizonyos gipszmunkát, dekorácziókat, inkább épületekre, és ebben merül ki az összes ipari hasznos foglalkozás. A budaiban viszont vannak gépek, de nem használják és nem tanítják, pedig erre kell tulaj donkép fektetni a súlyt. Tisztán gyakorlati alapon neveljenek az élet számára, neveljék a középosztályt, a mely a magasabb technikai képzésnél átvezető legyen a munkás és a technikus közt, neveljék az előmunkást, azt a erős, hatalmas, társadalmilag érett, munkálkodni nem szégyelő, de munkát tudó és ismerő középosztályt, a melyre nézve a middleschoole vagy a Mittelschule felel meg Angliában és Németországban. Mihelyt elkülönitjük tehát ily módon a polgári iskolát és életképessé teszszük, nagy szolgálatot tettünk középoktatásunk rendszerének is. A második, a mire szintén fősúlyt kell fektetni, az úgynevezett testi nevelés biztosítása a középiskolák egész vonalában. Ez tulaj donkép hygienikus kérdés, mert ha én összhangzóan akarok nevelni valakit, annak a testi és lelki épségét egyformán keU kifejlesztenem. Mit használ a magyar társadalomnak, ha én pápaszemes, hervadt, csenevész nemzedéket nevelek, mely talán a logarithmusokat meg tudja keresni, de az életben a kenyerét nem tudja megkeresni. Hiszen az élet egy nagy harcz és küzdelem, az élet nem elméleti folytatása az iskolának, az életben megállni az tud, ki testi erejét és ügyességét ebbe a nagy harczba, melyet struggle for life-nak nevezünk, bele tudja vinni és ott teljesen érvényesülni tud. Ezért én azt hiszem, hogy a hygienia ép oly fontos a gyermek nevelése szempontjából, mint az értelmi tanítás. Már előbb említettem, hogy a régi iskoláknak mi volt az előnye, Az, hogy kiforrott jellemeket, igazi egyéniségeket tudtak nevelni a múlt század közepén, kikre mi is mint mintákra tekintünk vissza. Ennek az volt az oka, hogy akkor tulajdonkép szerzetes iskolákban neveltek, hol a tanítást teljesen összekapcsolták a neveléssel és az a szerzetes tanár sem volt világi allűrökkel még annyira telve, mint ma, hanem a maga egyszerű igénytelenségében inkább vallási czélokból kiindulva iparkodott erkölcsöket fejlesztem és jellemeket neveim. Például a piaristák, ez a nagy szolgálatot tett hatalmas rend, melynek története összefügg a magyar kultúra történetével, fentartották internátusaikat, minden gyermek mellé odaállították a prefektust, ki azzal a gyermekkel együtt játszott, aludt, munkálkodott és állandóan mellette volt. Mert a nevelés nemcsak időszakos hatás, annak állandó hatásának kell lenni. A mely pillanatban a gyermektől ezt a nevelést, idomitást elvonjuk, a gyermeknek fiziológiai rossz hajlamai rögtön kifejlődnek. Nincs kérem a nevelésben különbség. A hogy neveljük azt a csemetét, mikor grillage-ra vonjuk azt a törpe fát, állandóan odakötjük és nem hetenként egyszer, hogy azután feloldva, az a fa ugy terpeszkedjék, mint neki tetszik : így vagyunk a neveléssel is. A nevelésben is kevésbbé érvek, mint inkább az érzések hatnak. Csak ha állandóan foglalkozunk a gyermekkel, — mint a hogy a napfény állandóan süti a tenyészetet, hogy annak világát és melegét magába szívja, — a gyermeki lélek csak igy nevelhető, mert különben taníthatunk, de nem nevelünk. Mikor a nevelésben a modern irány utat tört és a világi elem elfoglalta helyét a tanító iskolákban, egyszerre szétválasztották a tanítást a neveléstől. Bocsánatot kérek, ne méltóztassék félreérteni. Én nem azt kifogásolom, hogy a világi elem a középiskolákban tanít, mert ezt szükségesnek tartom, sőt nyíltan kijelentem, hogy Apponyi Albert álláspontján vagyok, és legalább a középoktatásban a teljes állami felügyeletet és vezetést még a felekezeti iskolák részére is követelem, mert egységes államot és nemzetet nem tudunk máskép nevelni. (Helyeslés.) Még az egyházi szempontokkal sem ellenkezik ez. A ki a lényeget nézi az egyház nevelő hivatásában, az nem fog a formákon megütközni. Én egyházamnak sokkal szentebb hivatását látom abban, hogy évszázadokon keresztül fokozatosan terjesztette a czivilizácziót, vagyis azokat a krisztusi eszméket, melyekben az igazság és szeretet törvényének kell érvényesülnie. Mert ez a vallás lényege, a többi csak szertartás lehet hit nélkül, a mi pedig a legdurvább bálványozás. Én tehát az egyház hivatását most is abban találom, hogy felnevelje az életre az emberiséget, magasabb eszményi czélok szolgálatában. A kereszténység őskorában, a mikor még az emberi egyenlőségnek öntudata sem fejlődött ki, ő volt az első, a ki belevitte a testvériség gondolatát az emberiség köztudatába, midőn felszabadította a