Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-319

319. országos ülés 1911 deczember 21-én, csütörtökön. .475 Ezt tehát semmikép sem tartom kifogásolhatónak. Valljuk be őszintén, hogy a mi közjogi kapcsolatunk mellett, a mi szerencsétlen országunk közjogi önállósága úgyszólván sehol sem jut kifejezésre, csak a testnevelés terén. Épen a múlt héten elment a magyar labdarugó-csapat Münchenbe. Ott volt München városának szine-java, ott volt Alfonz bajor királyi herczeg, ott volt a város és az állam képviselete, nem ugy, mint nálunk, hol néhány képviselőtársam kivételével az u. n. felsőbb osztály vagy azok, kik bizonyos tekintélylyel és sulylyal rendelkeznek, sohasem jelennek meg ilyen alkalommal. Más országban maga az udvar, az állam és a hatóság is képviselteti magát. Mondom, múlt vasárnap a mi labdarugó-csapatunk elment Bajorország fővárosába és ott az udvari méltóságok és állami képviselők jelenlétében győzelmet arattak és becsületet szereztek a magyar névnek. Mikor felhúzták ott a müncheni versenytérnek kapufélfájára a magyar trikolort, büszkeséggel tölthetett el minden magyar keblet, mert ott megjelent a magyar köziogi önáüóság, mig külügyi hivatalainknál ezt sohasem látjuk. Hock János: Többet használ, mint diploinácziánk! Sümegi Vilmos: T. képviselőház! A testnevelés ügyét általában legmelegebben ajánlom a mélyen t. minister ur figyelmébe, és nagyon kérem őt, hogy mikor talán ő is szives volt hozzájárulni ahhoz az inditványhoz, melyet Polónyi Géza t. képviselőtársam tett a földmivelésügyi tárczánál, hogy t. i. a totalizatőr- és bookmaker-dijakból testnevelési - alap fejlesztessék, legyen kegyes végre teljesíteni a testneveléssel foglalkozó egyesületek azon kívánságát is, hogy az országos testnevelési tanácsot, melyet őszre kegyes is volt megígérni, végre létesítse is. Hiszen kész törvényjavaslatot adott át Berzeviczy Albert, kinek hervadhatatlan érdemei vannak e téren, és mi úgyszólván csak követjük az ő dicső példáját. Az ő elnöklete alatt évekig dolgoztak hozzáértő szakférfiak és ő, ismétlem, kész tervezetet adott át a minister urnak. Az ősz is elmúlt, a tél napjait éljük, de az országos testnevelési tanács dolga sehogy sem halad előre. A másik kérdés a tornaügygyei kapcsolatban —• a mit szintén Dahinten t. képviselőtársam hozott már szóba — a tornatanitók és tornatanárok dolga. Valóban szégyenletes dolog, hogy 33 év után nem haladtunk semmit, mert hiszen, ha jól emlékszem, 1868-ban iktatták törvénybe a tornatanitás dolgát az iskolákban. Akkor nem lévén az államnak sem költsége, sem szerve ahhoz, hogy a tornatanitókat és tanárokat kiképezze, egy nagyon tiszteletreméltó egyesület hatáskörébe utalták ezt az ügyet, a mely talán mai napig is teljesiti hivatását. Mindenesetre csak dicsérni lehet ezért a nemzeti tornaegyletet, de mégis szégyenletes egy 20 rnilliós lakosságú országra, a melynek közel két milliárdos budgetja van, hogy tornatanárképző tanfolyamot nem tud felállítani. Hiszen még Balkánállam sincs olyan, a hol ne volna ily tanfolyam. En nagyon kérem a t. minister urat, hogy ezt a szégyenletes állapotot szüntesse meg, és a magyar állam tekintélyének megfelelően és az ügy igazán nagy horderejéhez képest méltányolja ezt a kívánságot, és állítson a magyar állam is tornatanárképző intézetet. MllZSa Gyula: Majd a 800.000 koronából, a totalizatőr-illeték 3%-os emeléséből. Sümegi Vilmos : Ha abból nem, hát egy csatahajó árából. Honnan veszik a pénzt, azt a minister ur jobban tudja, ebbe nem ártom magam ; csak meglegyen, mert szégyene az országnak, hogy nincs meg. A magyar ifjak külföldi szereplése rendjén át kell térnem egy másik kérdésre, a mely, ha nem is függ össze a testnevelés kérdésével, de rendkívül fontos szerepet volna hivatva betölteni a magyar néplélek művelésében. Kenedi Géza t. képviselőtársam a múltkor beszélt kabarékról, pornográfiákról és sok érdekeset mondott; de a mikor az ilyen nemzetrontó, nyelvrontó és erkölcsrontó dolgokról beszélünk, nem hagyhatjuk ki azokat a dalokat és kuplékat sem, a melyek közt — nem tudom, idegen nyelvből forditják-e, vagy pedig akad oly hitvány magyar, a ki ilyenek írására vállalkozik — akárhány nem olyan, hogy a magyar államot, mindazt, a mi becsületes, a nemzet históriája és tradicziója szerint tiszteletreméltó, kigúnyolja, gúnyolja az erkölcsöt, hitet és minden egyebet legyaláz. Ezekkel szemben a magam részéről nagyon fontosnak tartom, hogy a népdal dolgát, a népzenének dolgát is a t. minister ur nagyobb figyelemre méltassa. Ugy tudom, e téren a vidéki szegény dalárdákra van bizva minden, a melyek a maguk költségén vagy adakozás utján vagy bálok, hangversenyek, tánczmulatságok révén szerzett jövedelemből tesznek valamit, de közpénzből alig történt valami. Pár évvel ezelőtt, talán öt év előtt, alakult az egyetemi énekkar és a műegyetemi énekkar, a mely igazán tiszteletreméltó munkásságot fejt ki. És ez az egyetemi énekkar néhány hét előtt Berlinbe ment, megnyerte a német sziveket a magyar dalnak. (Helyeslés.) A mikor igy ünneplik a magyar dalt és zenét, kellene, hogy ez meghassa az önök szivét is. (Mozgás a jobboldalon.) Bizony kellene és a nemzeti becsület ily kiváló képviselete érdekében kívánatos volna, hogy a t. minister ur is nyissa ki azt a bizonyos állami bugyellárist és a népdal-körök és egyetemi énekkarok támogatására adjon valamit. Az egyik, a mely mellett szót emeltem, a testnevelés ügye, a másik az egyetemi énekkar ügye. Mindkettőt fejleszteni és támogatni kell. mert egyik a magyar testet, a másik a magyar lelket akarja neveim. Ez nem pártkérdés, (Ugy van !) és kérve kérem önöket, karolják fel ezeket, mert e téren becsületes, igazi nemzeti munkát lehet folytatni. (Helyeslés.) 60*