Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-309

3ü9. otsságos ülés 19lí decéémbet 9-én, szombálm. m ienmaradásának, nemzeti létének egyik hatalmas tényezője és biztositéka. Már most, hogy kellőkép az legyen, erre kell hadsereg és a véderőreform, bár nem ilyen túlzott' mérvű, a mely teherviselési képességünkkel nincsen arányban. De az csak akkor fog e czélra szolgálhatni, ha hadsereg-szervezet akképen alakittatik, hogy abban Magyarország teljes megnyugvással látja nemcsak a nagyhatalmi állásnak, de nemzeti létének, a magyar nemzeti államnak is lelkes és erős védelmezőjét. Épen azért lehetetlen mellőzni a nemzeti törvényes követelésekhez való közeledést, legalább is egy lépéssel való előrehaladást akkor, midőn a véderőreform keresztülvitele czéloztatik. Teljesen indokolatlan, hogy a magyar nemzeti törvényen alapuló követelményekkel szemben semmi közeledést sem tesznek, még olyat sem adnak meg, ami tényleg fennállott nem ma, hanem az abszolút korszakban is. 1861-ből mondhatok el erre egy példát. Kezdő jogászember voltam, egy nagybátyám huszárkapitány volt. Ez történt az 1861-iki országgyűlés feloszlatása után, a j^rovizórium idején. A mikor hozzá bejött az az őrmester vagy káplár valamit jelenteni, sohasem kezdte ugy, hogy melde gehorsamst, nem is tudta volna ezt kimondani, hanem rendesen szalutálva tette jelentését ekképen: vitéz kapitány uram, jelentem alássan. Simon Elemér: Ma is ugy van! Sághy Gyula: Igen, igy van tényleg ma is, s még sem engedik ezt törvénybe iktatni, törvényesíteni, teljesen indokolatlan bizalmatlanságból a magyar nemzet irányában, mert Magyarországnak nemzeti szuverenitásához, nemzeti létéhez való ragaszkodását félremagyarázzák, szeparatisztikus törekvésnek minősitik. Pedig ez az állam, ez a magyar nemzet egyedül áll magában, nem gravitál kifelé, mint annyi más nemzetisége e kettős monarchiának. Ez a nemzet csak erre a terrénumra van szorítva, ez a nemzet azért ragaszkodik is dinasztiájához. A szabadságkarczuk sohasem a dinasztia ellen voltak irányítva, és ha túlcsaptak a mértéken, mindig a nemzet irányában gyakorolt elnyomás eredményezte ezt; mindig szabadságáért, nemzeti szuverenitásáért küzdött, valahányszor szabadságharczot vivni volt kénytelen. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Arra lenne hivatva egy igazi államférfiú, hogy az irányadó köröket felvilágosítsa a nemzettel szemben való ez indokolatlan bizalmatlanságnak veszélyességéről. Mert mit tapasztalt eddig ez a magyar nemzet? Hogy jóléte, állami függetlenségének legalább bizonyos mérvű elismerése csak akkor, jutott előtérbe, ha a hadsereget megverték. (Ugy van! baloldalról.) Valahányszor a nemzet lelkesedése győzelemhez segítette a hadsereget, mindannyiszor a nemzet adta meg annak a győzelemnek az árát, mert mindannyiszor bekövetkezett a nemzeti elnyomatás, a magyar állam szuverenitásának csorbítása. (Ugy van! Helyeslés balfelöl.) Sümegi Vilmos: Ez a Habsburg-politika! Sághy Gyula: Hiszen jól mondta néhány nappal ezelőtt Bizony Ákos barátom, hogy még Mária Terézia is, a kiért a nemzet lelkesedett, a ki jóindulattal volt a nemzet iránt, a kinek a trónját megmentette, még az is annyira félreértette a nemzeti különállásnak, függetlenségnek szükségét, mely pedig a dinasztiának egyik főerőssóge lett volna, hogy még ő alatta is későbbi időben a nemzet elsatnyulása kezdett bekövetkezni. Utána pedig utóda alatt, József császár alatt a teljes nemzeti elnyomatás korszaka következett be. Es mit tapasztalunk a legutóbbi időben ? Midőn Bosznia-Herczegovinának az okupácziójáról volt szó, az egész magyar nemzet mint egy ember megállotta a helyét a nagyhatalmi állás prestizse és a dinasztia hatalmi érdekeinek megóvása mellett. Azt hittük, hogy az előbb már kilátásba helyezett katonai engedmények tekintetében már most czélhoz fogunk jutni. Es mikor a veszedelem elmúlt, főleg a magyar nemzet magatartása következtében — mert Csehországban és más örökös tartományokban izgatás folyt Bosznia-Herczegovina annexiója ellenében — akkor azt láttuk, hogy a nemzetnek semmiféle követelése, a mely törvényben gyökerezik, nem nyert kielégítést, hanem bekövetkezett egy zűrzavar, melyből még ma sem tudunk kikászolódni. (Ugy van! a baloldalon.) Az volna a feladata az igazi államférfiunak, hogy az irányadó köröket e részben világosítsa fel és odatörekedjék, hogy a magyar nemzeti követelmények, melyek az 1867: XII. t.-czikkben gyökereznek, e véderőjavaslattal kapcsolatban megvalósíttassanak. (Ugy van! balfelöl.) Az ellenzék részéről lojálisabb álláspont elfoglalását, mint a minő a mai ellenzéké, nemcsak kívánni, de képzelni sem lehet. (Ugy van: a baloldalon.) Ez az ellenzék, melynek nemzeti ideálja a magyar önálló nemzeti hadsereg, mint az állami szuverenitásnak lényeges kiegészítő része, ez az ellenzék a maga részéről saját programmjának megvalósítását ez idő szerint nem követeli, sőt még a javaslat oly átalakítását sem, mely annak megszavazását rá nézve lehetővé tenné, hanem csak oly módosítását, mely egyfelől a nemzet teherviselési képességét figyelembe veszi és másrészről a nemzeti törvényes követelményekhez legalább annyira közeledik, hogy az ránézve legalább átereszthetűvé váljék. Nem kivan egyebet, mint azt, hogy legalább csak egy lépéssel haladjunk előre a törvényben gyökerező jogos kívánságaink megvalósítása felé, hogy a kilenczes-bizottság programmjának még végre nem hajtott része hajtassák végre, mint minimális feltétel. Ennél nagyobb lojalitást nem lehet kívánni. Megelégszik tehát az ellenzék a kormány saját programmjának keresztülvitelével és azzal, hogy a közjogi sérel-