Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.
Ülésnapok - 1910-309
174 309. országon ülés 1911 deczember 9-én, szombaton. Ez az előny most teljesen elesik, mert most már a közös hadseregbe beosztott katona egész katonai szolgálata alatt nem fog más szuverenitást ismerni, csak az általam előbb sérelmesnek jelzett magasabb szuverenitást, reá nézve a magyar állam idegen államnak fog feltűnni, más állam kötelékébe tartozónak ismeri majd magát, a magyar államnyelvnek hivatalos megnyilatkozásához, a mely a magyar állami szuverenitásnak elengedhetetlen jelvénye és kifejezése, sohasem fog hozzájutni egész katonai szolgálatának ideje alatt. Ez is tehát olyan sérelmes pont, a melynek eliminálását okvetlenül követelnünk kell, a melynek kiküszöböléséhez okvetlenül ragaszkodnunk kell, ha ennek a törvényjavaslatnak hatályba lépéséről egyáltalában szó lehet. (Ugy van! balfelól.) De nézzük már most azokat az előnyöket — nem terjeszkedem ki valamennyire, csak a legfőbbekre, — a melyeket ez a javaslat a magyar nemzetnek állítólag nyújt, a magyar népnek mint ajándékot hoz. Merem vitatni, hogy semmi olyan lényeges előnyt ez a javaslat a magyar nemzetnek, a magyar népnek nem nyújt még szocziális és gazdasági tekintetben sem, a mi csak bármiképen is egyenértékű volna azokkal az óriási terhekkel, a melyeket ez az országra hárit, ugy a vér- mint a pénzadó tekintetében. A legfőbb előny lenne a kétéves katonai szolgálat, mert a többi felsorolt előnyökkel, a melyekkel — ismétlem — az idő rövidsége miatt nem akarok foglalkozni, bár kimutathatnám, hogy ezek oly csekély mérvűek, hogy igazán számba is alig vehetők. A kétéves katonai szolgálat, ha az egész vonalon keresztülvitetnék, kétségtelenül nagy szocziális és nagy gazdasági előnyt rejtene magában, mert kevesebb erőt vonna el olyan bosszú időre, mint eddig, a közgazdasági tevékenységtől, szóval tulajdonképeni hivatásától. Ha már most mérlegeljük, hogy milyen keretben valósul meg ez a kétéves katonai szolgálat, mindjárt meg fogunk arról győződni, hogy vajmi kevés előnyt rejt ez is magában, különösen a magyarság szempontjából. (Ugy van! balfelól.) Hiszen először is a lovasságnál a hároméves szolgálat fenmarad továbbra is, már jjedig tudjuk, hogy épen a lovasságnak legnagyobb kontingensét a fajmagyarság szolgáltatja. Ehhez hozzájön a lovas tüzérség, valamint egyes műszaki csapatok, a hol ugyancsak hároméves szolgálat van, a tengerészeinél pedig négyéves. De hiszen eddig azt tapasztaltuk, t. képviselőház, — s ezt katonai tekintélyek is megerősitették, — hogy bár a honvédségnél a lovasság két évig szolgált, még sem maradt hátra semmiben sem a közös hadsereg lovassága mögött. Tehát megfordítva : nem a közös hadsereg szolgálati idejét kellett volna kiterjeszteni a honvédségre, hanem a honvéd lovasságét a közös hadsereg lovasságáéra. A mi pedig annál könn3 r ebb lenne, mert hiszen általánosan el van ismerve, hogy a magyar köznéj> igen magas intelligencziával bir és igy bizonyára rövidebb idő alatt képezhető ki, mint sok más kulturnemzet köznépe; a két esztendő tehát okvetlenül elég a kiképzésre. A mi a tengerészetet illeti, nem vagyunk tengeri hatalom, nincs rá erőnk, terrénumunk és szükségünk. Már most, ha egyes olyan államok is, a melyek pedig igazán nagy tengeri hatalmi állásra vannak hivatva, megelégesznek hároméves szolgálattal a haditengerészetnél, miért kell nekünk megtartanunk a négyéves szolgálatot ? (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha mindehhez hozzávesszük, hogy eddig igen sokan a póttartalékba soroztattak nyolcz heti katonai szolgálatra, s most ezek is két évig lesznek kötelesek szolgálni, a mi ujabbi gazdasági erőelvonást jelent, akkor látjuk, hogy a javaslat állítólagos szocziális előnyei igen szűk keretekbe szorulnak össze. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Természetesen azért kellett a javaslatot ilyen szép színben feltüntetni, hogy a magyar népet megnyerjék annak támogatására ; a magyar népnek azonban kinyílt már a szeme és nem engedi magát szemfényvesztéssel félrevezetni. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldaion.) A másik kérdés, a mely nézetem szerint igen fontos, vájjon ez a törvényjavaslat meg fogja-e legalább egy számbavehető lépéssel közelíteni azokat a nagy czélokat, a melyeket a javaslat előterjesztésével Id tűztek. Nézetem szerint nem, mert épen azok a feltételek, azok a legelemibb és legszükségesebb feltételek hiányzanak, a melyek nélkül ezek a czélok meg nem valósithatók. Ha a magyar nemzeti követelmények, a melyek törvényben gyökereznek, egészen ügyeimen kivül hagyatnak, ha azok megvalósítása felé a javaslat utján és alkalmával nem közeledünk, akkor merem azt állítani, hogy nemcsak a magyar nemzeti állam biztonsága, hanem a kettős monarchia nagyhatalmi állása és biztonsága sem fog nyerni e javaslatoknak törvényerőre emelésével. (Ugy van! balfelól.) Először is itt van a nagyhatalmi állás kérdése. A nagyhatalmi állás a mi érdekünk is, de csak feltételesen a magyar nemzeti állam érdeke, tudniillik annyiban és addig a határig, a mig a nagyhatalmi állás valóban nemzeti államunk létét és szuverenitását is védelmezi. De ha azt tapasztaljuk, a mint a történet során hosszú időn keresztül tapasztaltuk, hogy ez a nagyhatalmi állás nem a magyar nemzeti államnak védelmére szolgál is egyúttal, hanem a nagyhatalmi állásnak Magyarország nemzeti léte és szuverenitása teljesen alárendeltetik, akkor egész másként áll a helyzet, ha a nemzet, kellve nem kellve, kényszeríttetik magát alárendelni, mert ha nem teszi, akkor a nagyhatalmi állás nem kifelé érvényesül, hanem elsősorban befelé az összbirodalmi beolvasztás irányzatában. A nagyhatalmi állást óhajtanunk kell, óhajtja is minden igaz magyar akkor, ha annak nemzeti előfeltétele is megvan, ha t. i. a nagyhatalmi állás Magyarországnak is fentartója,
