Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-309

309. országos ülés Í911 deczember 9-én, szombaton. 163 séges önkéntesi kar alakulhatott volna. (Vgy van ! jobbfelól.) Természetesen egészen nem lehetett megszüntetni ezt az intézményt, mert ez igazságtalan lett volna, de a problémát igen szerencsésen oMotta meg az uj javaslat az által, hogy az értelmi vizsga letehetését hat középiskolai osztály elvégzésétől tette függővé, a minek következtében elestek azok a kellemetlen következmények, hogy nem volt semmi alapjuk azoknak az ifjaknak, a kik igy egyéves önkéntességhez hozzájutottak. A ki mégis hat évig tanul, annak mindenesetre több tudományos képzettsége lesz, mint annak, a kire nézve pusztán a véletlen műve, vájjon leteszi-e a vizsgát vagy sem. (Igaz ! ügy van I jobbfelól.) Ezzel különben még egy czélt érünk el, azt, hogy némileg eltéri tjük az ifjakat attól, hogy mindenáron elvégezzék a középiskolákat. Mert az eddigi rendelkezéssel igen sok ifjút kényszeritettünk arra, hogy a lateiner-pályán keresse boldogulását, pedig azt vajmi nehezen találhatja ott meg. A tervbe vett intézkedés lehetővé teszi, hogy hat középiskola elvégzése után az ifjú ipari, kereskedelmi vagy más produktiv pályára menjen, s az ezen a téren tapasztalható hiányokat pótolja. (Helyeslés jobbfelól.) Az a körülmény, hogy a javaslat ennek az értelmiségi vizsgálatnak letételét ugyancsak a besorozás időpontjáról átteszi a bevonulás időpontjára, itt is sok követelménynek, kívánságnak tesz eleget. A t. túloldalnak régi kivánsága volt a tiszti vizsga kötelező letételének elejtése. E tekintetben is eleget tesz a javaslat a megnyilvánult óhajtásnak, és ennek daczára még egy ellenzéki szónok sem emiitette ezt, mint a javaslat előnyét, holott ez és a második kötelező év alól való mentesség, azt hiszem, nagyon üdvös rendelkezése az uj javaslatnak. (Helyeslés jobbfelól.) Az önkéntességgel kapcsolatosan rendezi az uj javaslat a tanitók szolgálati viszonyát is. Egy kicsit elcsépelt, de mindnyájunk által ismert mondása Bismarcknak az, hogy az 1870—1871-iki háborúnak sikerei nagyrészt a német Schulmeistereknek köszönhetők. E mondásban van kétségtelenül igazság, csak ki kell azt belőle hámozni. A tanitók a gyermekek oktatásán kívül, az ő testi nevelésükkel kapcsolatosan, hivatva vannak bennük mindazon erényeket is kifejleszteni, a melyek nemcsak a polgárembernek, hanem a katonának is ékességei. A jó testi nevelés hivatva van a rossz szocziális viszonyok javítására is, mert azzal elérjük, hogy fegyelmezett, rendes, pontos, becsvágyó, önmagát és másokat becsülő ifjúságot nevelünk, és ha a németeknek ilyen ifjúságuk volt, ne csodáljuk, hogy olyan dicső haditetteket vívtak ki 1871-ben, a melyekből a nagynémet militarizmus még ma is táplálkozik. Ezt a nagy szellemi tőkét, a melyet mások felismertek, a mi mostani véderőtörvényünk kiaknázatlanul hagyta az által, hogy a tanítókat csaknem kivétel nélkül a póttartalékba utalta, Hogy ez mit jelent, azt azok, a kik a katonai életet ismerik, bőven tapasztalhatják. A tanitók eddig náluknál lényegesen alacsonyabb intelligencziáju környezetben nyolcz hét alatt részesültek a forszírozott kiképzésben, erőltetett szolgálatban töltötték idejüket, sokszor túlzsúfolt kaszárnyákban vagy épen barakkokban és ha ily körülmények között nem tudtak lelkesedni a katonaságért, azon nem lehet csodálkozni. Ezzel szembeállítva az önkéntességben eltöltött éveinket, azután tartalékos tiszti gyakorlatainkat, mindnyájan tudjuk, hogy ezek legszebb emlékeink közé tartoznak, és egyetlen tartalékos tisztet sem ismertem, a ki ne lett volna büszke tiszti kardbojtjára. Ezt a két állapotot szembeállítva, mindnyájan láthatjuk, hogy ez a javaslat nagyon szerencsésen oldotta meg e kérdést a tanítóknál, a mikor megadta nekik az önkéntesség kedvezményét, és igy lehetővé tette, hogy maguk lelkesedést és szeretetet táplálván az intézmény iránt, hatványozott mértékben az ifjúságba oltsák a szeretetet, s lelkesedést a hadsereg iránt, a melyet pedig egyrészt a politikai agitáczió következtében, másrészt kissé különleges és komplikált közjogi helyzetünknél fogva a hadsereg iránt eddig nem sikerült kivívni. Szép perspektívát látok ebben, mert ha az a tanító visszamegy az ő kis falujába, tele lelkesedéssel a hadsereg iránt, egészen más hangulatot fog ott a hadsereg iránt terjeszteni, és ha sikerül a nemzeti szeUemet is bevinni a hadseregbe azáltal, hogy a magyar elemet beviszszük annak tisztikarába, akkor megoldjuk a hadsereg körül való nehéz kérdéseket a nélkül, hogy a magyar vezényszó követelését vagy más ilyen vívmányt emlegetnénk. Mert példával tudom igazolni, hogy mit jelent az, ha magyar egy ezrednek a tisztikara, vagy pedig német az a tisztikar, legyen az közös vagy honvédezred. Nem fogok a mai állapotokról beszélni, mert nem akarok felszólalásomba személyeket belekeverni, de hogy egy példát hozzak fel, ezelőtt körülbelül 10 évvel Sojjronban állomásozott a 9. cs. és kir. huszárezred, a melynek tisztikara főképen német arisztokratákból állott, Szombathelyen pedig a 11. cs. és kir. huszárezred állomásozott, a melynek tisztikara főképen a magyar középosztályból került ki. Ismertem mindkét ezred belső életét és mondhatom, hogy a soproni ezredben teljesen német, a szombathelyi ezredben pedig teljesen magyar volt á szellem, daczára annak, hogy mind a kettő közös ezred volt, s daczára annak, hogy mindkét helyen német volt a kommandó. Ez tisztán és egyedül a tisztikarnak volt köszönhető. Ha tehát igy kedvet és hajlamot teremtünk az ifjúságban arra, hogy a közös hadsereg tisztikarába nagyobb számban lépjen be, ezáltal megoldjuk a hadseregnek ezt a kérdését, a mery olyan régóta vajúdik. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) A törvényjavaslat 23. §-a nemcsak a végzett tanítóknak, hanem egyúttal a tanítóképzők végzett növendékeinek, a polgári iskolai tanítóknak, 21*