Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-309

100 309. országos ülés 1911 áeczeinbcv 9-én, szombaton. A japán-orosz háború tanúságai megmutatták, hogy ma is szükség van erődítésre és az erődítések ostromlásához a nehéz vártüzérségre. (Igaz ! Ugy van ! jobhjelől.) Itt is el vagyunk maradva és itt is eleget tesz a javaslat ezen általános hiánynak, és 7 vártüzérzászlóaljjal szaporítja a mostani létszámot. Hogy milyen fontossággal birnak nemcsak háborúban, de békében is a technikai csapatok, azt számtalanszor látjuk, ha valamely országos szerencsétlenség ér bennünket. így pl. a kecskeméti földrengésnél is épen technikai csapataink, az utászok voltak azok, kik halált megvető elszántsággal siettek embertársaik segítségére, és hogy oly kevés haj történt, s hogy oly hamar rendbe jött minden, azt főkép utászainknak köszönhetjük. De az utászok nemcsak a polgári életben, de a katonaságnál is minden uj technikai alakulásnál végeznek szolgálatot. Az ő nyakukba sózták a léghajózás, a repülőgépek, az automobilszolgálat vezetését, szóval, annyira igénybe voltak véve, hogy a jelenlegi kis létszám mellett e követelményeknek nem voltak képesek eleget tenni. Itt is lényeges szükségnek felel meg tehát az uj törvényjavaslat, midőn egy uj vasúti ezreddel, egy léghajó-csapattal, egy utászzászlóaljjal szaporítja a létszámot. Ezen uj alakításokra 7500 ujonezot vesz íel a javaslat, és ezekkel igyekszik ezen uj alakításokat felállítani. Láthatjuk tehát, hogy a hadsereg fejlesztése igazán elhalaszthatatlan. Nagy áldozatokat ró a nemzetre, ez tagadhatatlan, de ezeket az áldozatokat meg kell hoznunk, mert könnyen ugy járhatunk, mint a hogy Zrínyi Miklós a költő és hadvezér a »Török áfium elleni orvosság« czimű munkájában mondja, hogy »midőn Mohamed Konstantinápoly ellen indult, a görögök sehogy sem találtak pénzt, hogy hadsereget állíthassanak maguknak, de midőn elfoglalták Konstantinápolyt, annyi pénzt találtak a törökök a városban, hogy az egész hadsereg fejlesztésére és szükségletük kielégítésére elég volt*. Az uj javaslat alapvető gerincze a kétéves katonai szolgálat. Ha a kétéves szolgálat fejlődését figyelembe vesszük, tapasztaljuk, hogy ez már a kontinens összes parlamentjeit foglalkoztatta az utóbbi időben. A 90-es évek elején Németországban vetették fel elsőben ezt a javaslatot, és hoszszas parlamenti viták után el is fogadták azt próbaidőre. Csodálatos, hogy mikor e javaslat a német parlament elé került, a katonai szakkörök csaknem kivétel nélkül mind ellene voltak e reformnak. Daczára ezen ellenzésnek, mégis törvényerőre emelkedett, és most ugy a katonai, mint a polgári társadalom összes rétegeinek teljes elismerése mellett szolgálja hivatását. Pedig Németországban is hosszas küzdelem előzte meg ezt a javaslatot, és ott is igen sokan voltak, a leik nem bíztak abban, hogy ezt sikerrel keresztül lehet vinni. Németországban főképen az az ok vezette a hadvezetőséget, — annak ellenére, hogy aggályok voltak a kétéves szolgálat ellen — hogy ezzel kapcsolatosan a hadsereget fejleszszék, a létszámot és az ujonczjutalékot felemeljék. Nem is tagadták ezt a katonai körök, sőt egész nyíltan beismerték, és ma már látják, hogy nemcsak a czél elérésére volt ez jó, hanem katonai szempontból is szükséges volt. Francziaországban egész más volt már a helyzet. Bár ott is ellenezték a katonai körök a kétéves szolgálat behozatalát, mégis quasi a szoczialistáknak és a radikális csoportnak adott engedményképen terjesztette. be az erről szóló javaslatot 1898-ban Combes mimsterelnöksége alatt Holland szenátor. A kormány csakhamar magáévá tette a javaslatot és 1902-ben törvényerőre is emelkedett, és azt tapasztalhatjuk, hogy annak ellenére, hogy Francziaország elnéptelenedése következtében ott igazán nehézséget okoz a felemelt ujonczjutalék kiállítása, kivéve a lovasságnál tapasztalható nehézségeket, az intézmény elég jól bevált és Francziaországban ma már a katonai körök is elismerik, hogy azok az aggályok, melyeket annak idején a kétéves szolgálat ellen felhoztak, teljesen alaptalanok voltak. Magyarországon is régen kisért a kétéves szolgálat kérdése. És ez nem is csodálatos, mert hiszen mezőgazdasági állam lévén, nekünk duplán fontos az, hogy fiainkat mennél hamarább visszanyerjük a nemzeti munkára. (Ugy van! a jobboldalon.) 1903-ban Bolgár Ferencz t. képviselőtársam a kétéves szolgálatról irt művében már bővebben foglalkozott ezzel a kérdéssel és bár elismerte, hogy katonai szempontból kifogás ez ellen nem tehető, az áldozatok szempontjából mégis bizonyos aggályokat támasztott, azt azonban hangsúlyozta, hogy a kétéves szolgálat a békelétszám és az ujonczjutalék felemelése nélkül az e'ső lépés a milicziához. A kétéves szolgálat nemzetgazdasági előnyeit, azt hiszem, felesleges itt bővebben fejtegetnem, hisz ezt már számtalanszor kifejtették nálam hivatottabbak; azt azonban konstatálnom kell, hogy a kétéves szolgálat különösen két szempontból fontos. Fontos a közgazdaság szempontjából és fontos a szolgálatot teljesítő egyén szempontjából. (Helyeslés a jobboldalon.) Katonai szempontból ellene aggályokat igazán nem találhatunk, mert ha a katonaság nélkülözi a szolgálatot már megunt harmadéveseket, a kik igyekeznek magukat kivonni mindenféle nehéz szolgálat alól, s ezzel csak a fegyelmet rontják, bő kárpótlást talál abban, ha az ujonczjutalék felemelésével tetterős anyagot kap, a mely csak két évi szolgálatra lesz kötelezve. (Ugy van! jobbfelől.) A lovasságnál és a lovagló tüzérségnél, bár elvileg óhajtandó volna az üdvös reformok kiterjesztése, mégis a Németországban, Francziaországban és Olaszországban tett tapasztalatok alapján egyelőre még nem hozható be a kétéves szolgálat, mert maga a lovaglás olyan nehéz, hogy, lovagló emberek mondják, egy élet sem