Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-308

308. országai ülés 1911 deczemher 7-én, csütörtökön. 147 Ily körülmények közt azután nem birkát előttem sulylyal az a vád, ha azt mondják, hogy nagyon sokba kerül a viczinális vasutak fentartása. Hiszen 13 milliót le kell ütni abból a számból, a mely a viczinális vasutak czimén előirányoztatik, és akkor 12—13 millió korona marad, a mely semmi esetre sem oly nagy összeg, hogy az ilyen vasutak továbbfejlesztését megakadályozhatná. Azt azonban nem tagadhatom és arra kénytelen is vagyok rámutatni, hogy azt sem tartom egészséges helyzetnek, hogy a viczinális vasutakra ráfizetünk. Mert mit jelent az az önköltség? Azt, hogy nem akarok a viczinális vasúton semmit sem nyerni, de ebből még korántsem következik az, hogy rá is fizessek. Ezért tehát nézetem szerint ezt a 12—13 millió koronát is lehetőleg meg kell takarítani, és ezt ugy gondolom megtakaritandónak, hogy igyekeznünk kell mégis azt az arányt, a melyben a kezelési költség megoszlik, s amely 50°/o, nólia 51 ós 52% körül van, némileg emelni, és ugy látom, hogy ebben az irányban az ujabb időben tett kísérletek nem is idéznek fel olyan nehézségeket, a melyek mellett a viczinális vasutak fölépítése lehetetlenné válnék. A viczinális vasutakkal kapcsolatban fölemlítette Szterényi József t. képviselőtársam azt az eszmét, a melyet én igen egészségesnek tartok és a mely, azt hiszem, bizonyos esetekben meg is van, hogy a személyszállítás és az állatszállítás egymástól elválasztassék s hogy a személyszállítás gyorsabb járatú kocsikban volna lebonyolítandó, míg az áruszállítás külön, lassúbb járatú vonatokkal, a mely beosztás mellett egyes vidékeken nem is kellene mindennap áruforgalmat indítani. Itt méltóztassék megengedni, hogy Csermák Ernő képviselő ur egyik konkrét kérdésére válaszoljak. A képviselő ur kifogása az, hogy a torda-abrudbányai h. é. vasút igen magas segélyt kap, tiz százalékot. Erre vonatkozólag igen helyesen jegyezte meg közbeszólásával az igazságügyminister ur, hogy először is igen fontos nemzetiségi missziót teljesít ez a vasút, de másodszor az állítás téves, (Derültség a jobboldalon.) ez a vasút sem kap semmivel nagyobb segélyt, mint a többi; 10°/o segélyben részesül az ujabb időben a legtöbb vasút; méltóztassék megnézni a kimutatásokat, a segélyezett vasutak legnagyobb része 10%-ot kap. Ezek után áttérek a második nagyfontosságú kérdésre, a mely a vita folyamán leginkább foglalkoztatta a t. házat, az iparoktatás kérdésére, és legyen szabad mindenekelőtt igaz köszönetemet kifejeznem Szterényi József és Reök Iván t. képviselő uraknak, a leik meleg elismeréssel méltatták az iparoktatási személyzet működését. Legyenek meggyőződve, hogy egy ilyen elismerés igen nagy mértékben járul hozzá, hogy ezen czélokat sikeresen elérhessük, igen nagy mértékben fokozza az illetők ambiczióját, munkakedvét, kitartását, a mi pedig minden téren, de különösen a közoktatás terén, minden sikernek a titka. (Általános helyeslés.) A mi ipari oktatásunk abból az alapeszméből kiindulva van felépítve, hogy főleg azokat az ipari foglalkozásokat igyekszünk elméleti és gyakorlati kiképzés utján támogatni, a melyek nálunk már bizonyos talajjal, erősebb gyökérszállal birnak, részint a népességnek hajlamánál és előszereteténél fogva ezen foglalkozások iránt, részint az által, hogy egyes ipari foglalkozások nálunk olyan kedvező feltételek között vannak, hogy az ipar nagyobb eredménynyel, nagyobb prosperitással gyakorolható. (Általános helyeslés.) Ezt a kiindulási pontot feltétlenül helyesnek tartom, helyesnek tartom azért is, mert ez által biztosithatjuk leginkább, hogy az iparoktatásban részesült fiatalságot az ipar számára továbbra is megtarthassuk. Ez nem frázis, t. ház, megvan ennek a gyakorlati jelentősége, mert a ki e kérdésekkel foglalkozik, az azt a, — hogy ugy mondjam — aggasztó tünetet látja, hogy vannak egyes iparoktatási intézetek, a melyeket elég szép számmal végeznek el a tanulók, meglehetős nagy számban hagyják el az intézetet és azután nem értékesitik az ott végzett tanulmányokat. Nekünk hivatásunk az, hogy azt a szellemi tőkét, a melyet iparoktatásunkkal produkálunk, azt az anyagi tőkét, a melyet az r iparoktatásba befektetünk, kamatoztassuk is. (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) E tekintetben legyen szabad egypár adattal szolgálnom. (Halljuk!) A felső ipariskolákban végzetteknek csak 89 °/o-a marad meg az ipari pályán, 11 °/o-a nem. Sokkal kedvezőbb a helyzet a kézművesiskolánál, a hol 10 % az, mely megy pályára, kevésbbé kedvező az ipariskolánál, a hol ez ll°/o; a szövő-ipariskolánál a megmaradók száma 72*2 °/o-ra száll alá, vagyis száz közül, a ki elvégezte az ipariskolát, 28'8°/o más pályán keresett foglalkozást. Ha már most azt a programmot, azt az alapelvet méltóztatnak helyeselni, hogy t. i, mi ezen iskolákat pártoljuk, akkor természetszerűleg a legközelebbi teendő az lesz, hogy ezen már létesített iskolákat igyekezzünk egyfelől tökéletesíteni, kifejleszteni és másfelől benépesíteni. (Helyeslés.) E tekintetben szem előtt kell tartanunk, hogy nem jó eljárás volna, ha meglehetősen közel egy rayonban ugyanegy fajtájú iskolát állítanánk fel, (Helyeslés jobbfelöl.) mert ezáltal egyikkel elvonnánk a másiktól a tanulókat és lenne egy vidéken két-három pangó iskola, (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) a helyett, hogy különböző vidékeken igyekeznének felállítani. Ha méltóztatott báró Solymossy Ödön. t. barátomnak figyelemmel kisérni előadásomat, meggyőződhetett arról, hogy engem épen azok a szempontok vezetnek az ipariskolák felállításánál, mint a melyeket a soproni iskolával 19*