Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-308

136 5ü& országos ütés 19il di vetést. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Ellíök : Az ülést öt psrczre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Ki következik szólásra ? Hammersberg László jegyző: Haller István! Haller István : T. ház! Miután magam is osztozkodom abban a várakozásban, a melylyel mindannyian el vagyunk telve a kereskedelemügyi minister ur programmját illetőleg, igyekezni fogok, minél rövidebbre szabni mindazt, a mit pártom nevében kötelességszerüleg elmondandó vagyok. Kérem erre az időre a ház szives figyelmét. T. képviselőház! A ki szoeziális érzékkel ellátott füllel hallgatja a panaszokat, a melyek országszerte állandóan felhangzanak, kénytelen megállapítani, hogy Magyarországon ma, a mint nem régiben egy képviselőtársunk mondotta, mindent menteni kell. Menteni kell a kisiparost, a kit megöl a gyáripar, menteni kell a gyáripart az osztrák verseny elől, menteni kell az orvosokat, a kik a maguk körében a háziorvosi intézményt tartják exisztencziájukra vonatkozólag sérelmesnek, az ügyvédeket, a kik csak a numerus clausustól vagy az öt esztendős ügyvédjelölti gyakorlattól remélik jobb sorsukat. Ez a sok mindenféle mentésre szoruló társadalmi osztály, iparág, foglalkozás azt jelenti, hogy már itt az ideje annak, hogy a magyar parlament a legnagyobb komolysággal foglalkozzék gazdasági kérdésekkel és hogy nálunk is beköyetkezzék az a helyzet, mely a nyugati államokban már régen bekövetkezett, hogy a parlamentekben a legjobb munkaerőket a gazdasági problémák megoldása foglalkoztatja, (Ügy van ! balfelől.) és a politikát állandóan a gazdasági kérdések dominálják. Annak, hogy mi gazdaságilag elmaradtunk és velünk szemben a nyugati államok oly horribilis módon fejlődtek, egyik oka kétségtelenül az, hogy mig ő náluk a politika legtehetségesebb emberei minden energiájukat és tehetségüket gazdasági kérdések megoldására forditják, addig nálunk a politikai élet elsőrendű erői kénytelenek a mi közjogi viszonyunkból kifolyólag állandóan közjogi kérdések megoldásával foglalkozni. Népünknek politikai érzéke is csak ebben az irányban van kifejlődve s egyáltalában semmi érdeklődéssel, vag}^ legalább nem a dolgoknak megfelelő érdeklődéssel fordul a közgazdasági kérdések felé s ennek következtében messzebbmenő áldozatokra sem hajlandó. Remélhető, hogy ezen a Danaidák sikerére emlékeztető szizifusi munka a magyar parlamentben véget fog érni; ez a vita, mely komolyan foglalkozik a gazdasági kérdések megoldásával, mutatja, hogy nálunk is beköszöntőben van az a korszak, mikor a nemzeti érdekek produktiv kérdései fogják a ház figyelmét foglalkoztatni. T. ház ! Senki sem lehet a magyar parlamentben-Annyira agrárius, hogy ne lenne kénytelen belátni, hogy ha mi egyoldalú agrárius állam maraczember 7-én, csütörtökön. dunk, akkor a mi külkereskedelmi mérlegünket . soha aktívvá tenni nem fogjuk és nem lehet annyira antimerkantilista sem senki, hogy be ne lássa azt, hogy a magyar termelő munkát sokoldalúvá kell tenni, hogy ki kell fejleszteni mindazokat a forgalmi eszközöket, melyek a mi termelő munkánk produktumait el tudják vinni oda. hol a legjobb értékesítésre megtalálja az alkalmat, és ki kell fejleszteni azokat a szerveket, melyek ugyanazt a szerepet töltik be a nemzetgazdaságban, a melyet a folyók a természetben, hogy t. i. a felgyújtott felesleget elviszik a szükségben szenvedő helyekre, a csatornákkal együtt szétosztják. Ép ezért örömmel látom, hogy az egész házban mindenki abban a véleményben van, hogy nálunk ipart kell fejleszteni. Azt hiszem, a ház egyetlen oldalán sincs senki, a ki ezt az igazságot a maga számára el ne fogadná, és ezen igazságnak az életben való átültetéséhez hozzá ne járulna. Kétségtelen, hogy kell ipart fejleszteni. Mi a néppárton is abban a véleményben vagyunk, hogy állami szubvenczióval, állami kedvezményekkel is kell ipart fejleszteni, azonban nagy kérdés, hogy milyen ij)art kell nálunk fejleszteni. Itt két nézetre emlékszem., mely ebben a házban elhangzott. Az egyik gróf Batthyánv Tivadaré, a ki azt mondta, hogy ipari állammá kell tenni Magyarországot, s be kell vinni az ipari államok közé, mert e nélkül sem a véderői, sem a szoeziális eszmék, sem a kulturális feladatainknak megfelelni nem tudunk, s csak az indusztrializálódás segíthet rajtunk. Lengyel Zoltán t. képviselőtársam ezzel szemben azt mondotta, hogy ostobaság nekünk minden ipart fejleszteni. Nálunk csak az az ipar fejlesztendő, mely a virágzására szükséges természetes létfeltételeket a hazában legjobban megtalálja, melynek tehát versenyképességi feltételei a legjobban megvannak minálunk. Én gróf Batthyány Tivadar t. képviselőtársam nézetével nem tudok egyetérteni. A magyar államnak nem lehet hivatása az, hogy minden áron ijiari államot teremtsünk belőle. Mind az a tőke és mind az az állami támogatás, melyet arra a czélra fordítunk, hogy minden áron ipari államot teremtsünk, kárbaveszett áldozat és fáradság volna részünkről, mert mindenkinek tudnia kell azt, hogy ma a világpiaezok ipari termékekkel annyira telítve vannak, oly tökéletességre vitt iparágak versengenek a nemzetközi piaezon, hogy ott nekünk azzal a kicsi tőkével, a melylyel rendelkezünk, azzal a kezdetlegességgel, a melyben mi vagyunk, a siker reményében a versenyt felvenni vajmi kevés kilátásunk lehet. A nemzetek közti feszültségnek ma már elsősorban az az oka, hogy az ipari államok kénytelenek minden erővel odahatni, és minden igyekezetet arra fordítani, hogy a maguk iparczikkei számára a piaezokat megszerezzék és megtartsák; és ha nemzetközi konfliktusok fognak kitörni, ez kétségtelenül ebben fogja gyökerét találni. Ezekben a küzdelmekben nekünk, mint gyenge és tőkeszegény államnak részt venni nem volna helyes.