Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-308

124 308. országos ülés 1911 d szélyességi arányszámuk, illetve üzemeik szerint fizetni kötelesek. Azt a veszélyességi táblázatot, melyben az üzemek fel vannak sorolva és a veszélyesség alapján osztályozva, s a mely szerint nekik fizetniök kell, a törvény értelmében először az állami munkásbiztositási hivatalnak kellett volna felállítani s ezen az alapon kellett volna történnie évenként a kirovásnak. Már most mi történt ? Ezen veszélyességi táblázat alapján a kirovás négy év óta ez idén történt meg először és pedig visszamenőleg, a mi nagyon igazságtalan eljárás,, mert a törvény kimondja, hogy, a mennyiben ez az összeg nem hajtható be azoktól, a kikre kiszámíttatott, akkor a többiekre keU azt elosztani. Ha figyelembe veszszük, hány vállalat pusztult el azóta, hány munkaadó ment tönkre, (Igaz ! JJgy van !) a kiktől az most be nem hajtható s ha meggondoljuk, hogy most a többiektől kell ezt behajtani, akkor megállapithatjuk, hogy ez csak igazságtalan eljárás. (Élénk helyeslés jobb felől.) Az a munkaadó, az arról nem tehet; ezeket a munkaadókat aránytalanul, illetéktelenül sújtja az a plusz, mely abból keletkezett, hogy nem idejében készült el a táblázat s nem idejében lettek kiróva az összegek. (Igaz ! JJgy van!) Talán hosszura is nyúlt felszólalásom, (Halljuk ! Halljuk!) de méltóztassanak megengedni, hogy az állami munkásbiztositási hivatal köréből kiemeljem azt, hogy az alkalmazotti kar, a tisztviselői kar dolgában, a melyet igazán ápolni és nevelni kellene, hogy ebben az irányban humánusan, szeretettel és lelkesedéssel végezze működését, szintén hatásköri kérdésen veszekednek. Az állami munkásbiztositó hivatal azt mondja, hogy az ületményszabályzat jóváhagyása az ő hatáskörébe tartozik, az Országos Munkásbiztositó Pénztár pedig a törvény alapján azt állítja, hogy az ő hatáskörébe tartozik. (Egy hang a középen : ügy is van !) ügy is van, az én jogászi felfogásom szerint is ; azonban akkor, mikor emberek exisztencziális érdekeiről van szó, ilyen hatásköri kérdések talán még sem húzhatók el a végletekig. Ennek az állapotnak az a következménye, hogy az Országos Munkásbiztositó Pénztár alkalmazottainak kétharmadrésze még mindig napidíjas, még mindig nincs véglegesítve. Minden kommentár nélkül rámutatok arra, hogy ez lehetetlen állapot egy olyan intézménynél, a mely hivatott arra. hogy rendszeresen működjék, hogy a segélyeket, kiadásokat gyorsan, jól, szakszerűen folyósítsa. (Igaz ! JJgy van! a középen.) Mint a munkásbiztositási törvény revíziója szempontjából fontos kérdést meg kell említenem az orvoskérdést, a mely szintén rendkívül izgatja ugy az orvosokat, mint az illetékes tényezőket. Farkas Pál: És a betegeket! Bródy Ernő i Ne mondjunk mi rosszat az orvosokról, a betegek úgyis elvégzik azt! (Derültség a középen.) Bocsánatot kérek, becsüljük meg az orvosi kart. Az lateiner-elem, a mely küzd, fárad, dolgozik; nekem, mint szintén lafceiner-embernek, megvan a szolidaritásom velük •zember 7-én

3 csiilörlökön. és követeléseikkel szemben, (Helyeslés jobb- és balfelől.) Megjegyzem az orvosi kérdésnél, hogy ez nem speeziális magyar kérdés, ez internaczionális kérdés, (Igaz I Ugy van !) a mely mindenütt felvettetik ; t. i. mindenütt előtérbe tolul az a kérdés, hogy az orvos fegyelmi alatt szolgáló, esküvel megerősített alkalmazottja legyen-e a pénztárnak — a mit ők magukra nézve nem tartanak előnyösnek — va

gy se. Ugy tudom, Angliában is sokat foglalkoznak most ezzel a kérdéssel. De hogy a kérdés internaczionális természete daczára, itt is közmegelégedésre el legyen intézhető, utalok Haydin t. barátom beszédére, a melyben szóba hozta a belügyminister rendeletét: erre a beszédre a belügyminister ur olyan választ adott, a mely alkalmas arra, hogy az ellentétek kiegyenlittessenek. Én ezt igen szeretném, mert azt hiszem, a közvélemény is azt kívánja, hogy a betegek és az orvosok közt, a kik egymásra vannak szorulva, lehetőleg minden ellentét kiegyenlittessék. (Helyeslés.) De hogy visszatérjek az állami munkás-* biztosítási hivatalra, engedjék meg, hogy felemlítsem, hogy az állami munkásbiztositási hivatal 1911-ben felügyeleti jogkörében feloszlatott három kerületi munkásbetegsegélyezési pénztárt, a lugosit, nagyszombatit és a zilahit; az autonómiát elvette tőlük és az egyik helyébe a főjegyzőt, a másik kettő helyébe pedig a rendőrkapitányt ültette. Sümegi Vilmos: Jó kortesek voltak! Azokat jutalmazzák igy ! (Zaj.) Elnök : Csendet kérek, t. képviselőház ! Bródy Ernő: Bocsánatot kérek, mikor a munkásbiztositást egy kalap alá fogják a rendőrséggel, akkor, azt hiszem, minden további kommentár felesleges. Mert a munkásbiztositás czélja, lényege, rendeltetése mind ellenkezik azzal, a mi rendőri. A rendőrség arra való, hogy megelőzze és utóiérje a bűnt. De a betegség talán nem bűn és a betegség ellen nem a bűn közegeit, hanem igenis a humanizmusnak felvilágosodott, művelt embereit kell alkalmazni. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Azt hiszem, az teljességgel megengedhetetlen dolog, hogy itt rendőrkapitányok alkalmaztassanak, nem is szólván arról, hogy az állami munkásbiztositási hivatal a törvény értelmében sem járt el helyesen. Hivatkozom a törvény 173. §-ára, a mely azt mondja, hogy feloszlatás esetén a pénztárt az állami munkásbiztositási hivatal csak saját közegeivel vezettetheti. Azt hiszem, a rendőrkapitányok nem közegei az állami munkásbiztositási hivatalnak, és igy nem is volt senkinek joga ahhoz, hogy a feloszlatott autonómia helyébe rendőrkapitányokat ültessen. Egyáltalában van ennek a törvénynek egy paragrafusa, a 175., az a hírhedt 175. §, a melynek fogantyújával történnek ezen hatásköri összeütközések, történik a bürokrácziának teljes mértékben való kiszélesítése, és az egész ügynek erposványositása. Ez a 175. §. azt mondja, hogy az állami munkásbiztositási