Képviselőházi napló, 1910. XIII. kötet • 1911. deczember 1–deczember 23.

Ülésnapok - 1910-308

122 ,308. országos ülés 1911 deczember 7-én, csütörtökön. Bégüknek ? Ugy alakul az életben ez a dolog, hogy azoknak a kerületi pénztáraknak, a melyeknek van pénzük, nincs szivük beszállítani a felesleget a központi pénztárba; azoknak a pénztáraknak pedig, a melyekről felteszem, hogy van szivük, azoknak pénzük nincs. És a pénz felett a szivek többségben vannak. (Derültség.) A hol pedig a pénz van többségben, ott is meg kell állapitanunk, hogy ez a többségben lévő pénz csak a papíron van meg. Az országos pénztár kimutatja, hogy a kerületi pénztárak 1907.. 1908. és 1909. évi nyereségrészesedés fejében 2,077.403 K-ával tartoznak. Kétségtelen előttünk, — mondja az országos pénztár, — hogy ennek a részesedésnek nem jelentéktelen része behajthatatlanság czimén idővel törlendő lesz. Vagyis ez azt jelenti, hogy a pénz akár itt a központban kezeltetik mint követelés, akár pedig a kerületi pénztáraknál mint tartozás, egyformán csak a papiroson van meg. Ebből a pénzből nem igen esznek. Hogy csak papiron van meg, azt legjobban bizonyitj tény, t. képviselőház, hogy a kerületi pénztáraknak, a melyeknek tehát a kétharmad felesleget be kellett volna szállitaniok, de a melyek az országos pénztár kimutatása szerint két milliót nem szállítottak be, ugyanezeknek a kerületi jaénztáraknak az országos pénztár több mint 2 millió korona kölcsönt, előleget szerzett. A segélyezési kiadásokat tehát kamatterhekkel járó kölcsönből fedezik, a mi, azt hiszem, szintén nem rendjén való. De előkészíti a pénzügyi teljes csődöt a járulékhátralékoknak hihetetlen magasra való emelkedése. 1910 deczember 31-idékn 6,101.360 K 22 fillérre emelkedett a betegsegélyezési járulékhátralék, a mely az egész évi járulékelőirányzatnak, a 22 milliónak 27 %-át teszi. A baleseti ágazatban az országos pénztár jelentése szerint 8 millió 552.663 K az az összeg, a melylyel a fizetésre kötelezett munkaadók hátralékban vannak. Kerekszámban tehát liy> millió korona a jelenlegi hátralék. A hol ilyen nagy a hátralék, ott talán azt lehetne hinni, hogy a hátralékot ellensúlyozza majd a tartalékalap. Hát hogy állunk ezen a téren, t. képviselőház '? Miután az Országos Pénztár megállapítja, hogy az 1909. és 1910. évben a veszteségek folytán tartalékot nem gyűjthetett — csak két pénztár felszámolásával maradt valami jelentéktelenebb összeg — konstatálja a pénztári jelentés, hogy a betegsegélyezési tartalékalap 1910. deczember 31-én 532.669 koronára emelkedett. Azt mondjuk tehát, végre itt van mégis a pénz; megtaláltuk azt. Ha az ember azonban egy kicsit tovább néz, akkor azt látja, hogy az is csak papiroson van meg. Mivel a jelentés t. i. megállapítja, hogy ezen több mint 500.000 koronányi összegből 17.689 koronáért magyar koronajáradékot vásároltak, kijelenti, hogy a különbözetet kitevő 514.979 korona és 39 fillér a helyi szervek járulékhátralékaiban, illetőleg ezen helyi szervek által be nem szolgáltatott kezelési feleslegek künnlevőségeinek elszámolásában található. Ez is tehát csak papiroson van meg. Mert mi ez tulaj donképen ? Hiszen a kezelési szervek feleslegeinek künnlevőségeit meg is fordíthatnám és mondhatnám, hogy a künlevőségek feleslegeiben. {Derültség.) Ez játéküzés a fantáziával. (Igaz! Ugy van ! a középen.) Azt hiszem, t. képviselőház, hogy objektíve tényekkel és adatokkal beigazoltam, hogy a helyzet kuszált, a helyzet zavaros és hogy a dolgokon alig lehet elmenni. Ezen tapasztalat mindenesetre megokolttá teszi azt a megfontolást — én csak megfontolást említek — hogy nem kellene-e megadni a vagyonjogi önállóságot a kerületi pénztáraknak, oly módon, a mint a külföldön is meg van másutt, hogy a közösség megmaradna oly alkotásoknál, a melyeket a kerületi pénztár nem tud létesíteni, hogy t. i. a szanatóriumok, üdülőhelyek és más ehhez hasonló alkotások létesítéséhez a kerületi pénztárak kötött kvótával járulnának hozzá, egyébként pedig maguk kezelnék a maguk pénzét. Hogy pedig a paritásos testületek teljes egyértelmű állásponton vannak e kérdésben, erre nézve méltóztassék megengedni, hogy elsősorban a Gyáriparosok Országos Szövetségének, másodsorban pedig a szoczialista szakszervezetek erre vonatkozó kongresszusán elfogadott javaslatokat felolvassam. Gondolom, nem lesz érdektelen ezekkel foglalkozni. (Halljuk ! Halljuk !) A Gyáriparosok Országos Szövetségének 1911. április 23-iki közgyűlésén a következő határozati javaslatot fogadták el (olvassa) : »Halaszthatatlannak tartja a szövetség az 1907 : XIX. t.-czikk reformját. A szövetség az 1907. törvénynek legfőbb hibáját az elsietett czentralizáczióban, a bonyolult hatáskörökben, az egyes helyi és vállalati pénztárak pénzügyi autonómiájának megfojtásában látja. A közgyűlés szükségesnek tartja, hogy a kerületi és vállalati pénztárak autonómiájának kibővítésével mindegyik pénztár önmagának takarékoskodhassak, önmaga rendelkezhessék járulékszázalékainak megállapítása, az igazgatásnak költségei és az általa megtakarított összegek munkásjóléti felhasználása iránt. Az igazgatási fórumok apasztandók. A működési körök világosan körülirandók. A szövetség az ezen alapelven felépülő reformot szükségesnek tartja, mert a munkásbiztositás növekvő pénzügyi és adminisztratív bonyodalmai nemcsak a munkás emberbaráti ellátásának helyes keresztülvitelét veszélyeztetik, hanem mert az iparfejlődést határozottan gátolj ák.« Ezt mondja a Gyáriparosok Országos Szövetségének határozati javaslata. A magyarországi szakszervezetek 1911. évi augusztus hó 13. és 15. napján megtartott kongresszusa pedig a következő határozati javaslatot fogadta el. (Olvassa:) »Megállapitja a kongresszus, hogy az 1907 : XIX. t.-cz. mai rendelkezéseivel nem felel meg a munkásbiztositás érdekeinek, és így a törvényhozás utján sürgősen módosítandó. A fentieknél fogva követeli, hogy a törvényhozás a revízió alkalma-