Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.
Ülésnapok - 1910-293
293. országos ülés 1911 november 20-án, hélfőn. 309 képviselnek, és igazában az állam egész önkormányzata rajtuk kellene, hogy nyugodjék. Azonban ezen közigazgatási teendők ellátására ismét nem kapnak megfelelő dotáoziót az államtól, vagyis a belügyi kormánytól. Mert ha kapnának, — és itt szerény nézetem szerint nem segélyt kell felvenni a tisztviselő számára — méltóztassék a vármegyék dotáczióját felemelni, és ezen dotáczió rendjén támogatni a tisztviselőket. (Helyeslés haljelől.) Hantos Elemér: Államosítsunk ! (Zaj a baloldalon.) Sümegi Vilmos: Ha Magyarország független lesz, akkor állomosithatsz ! (Zaj. Elnök csenget.) Elnök : Csendet kérek ! Győrffy Gyula : De annyira szűkkeblű e téren a belügyi kormányzat, hogy pl. a közigazgatás szükségszerű funkczionárusai sem állanak rendelkezésére, mert kérem, ugy-e bizony, a járások képezik nálunk azokat az adminisztratív egységeket, a melyeken a közigazgatás nyugszik, és én ismerek járásokat, a melyek oly rengeteg területre terjednek ki, a községeknek olyan nagy száma van ottan, hogy a rendelkezésére álló közigazgatási erők azt még rendszeresen beutazni is képtelenek. Gr. Lázár István: Azért van felvéve a járások szajwritása ! Eitner Zsigmond : összesen négy járás szajjoritása ! Győrffy Gyula: Annyira ismerem, hogy az eg3?ik pláne az én vármegyémbe esik. De ha méltóztatik meggondolni azt, hogy T Csik vármegye területe egész Románia hosszában nyúlik el, és ha méltóztatik meggondolni, hogy ez a vármegye 84 négyszögmérföld területet foglal el, akkor négy járás, a mi eddig volt, lehetetlen állapot. Hiszen ezt a vármegyét beutazni három nap sem elegendő. Már most, t. ház. ezen területeken vannak a legnagyobb erdőterületek és az u. n. erdőlopás és erdőkihágás itt van najnrenden. Már most az a csíkszeredai, vagy mondjuk, háromszékmegyei hasonló helyzetben levő járási főszolgabíró hogy r an tudja ilyen rengeteg területen az erdőrendészetet kezelni és ellenőrizni ? De ha itt igy van, és más vármegyékben, más vidékeken szintén hasonló helyzetek vannak, hát akkor miért nem méltóztatik felemelni ismét a vármegyék dotáczióját, hogy ezen magas dotáczió keretén belül jól fizethessék a maguk tisztviselőit és hasonlóvá tehessék az állami tisztviselőkkel; másodszor, hogy a járásokat ugy kerekíthessék ki és ugy oszthassák be, hogy azon közigazgatási feladatoknak és kötelességeknek, a melyeket az állam ró reájuk, és a melyeket saját érdekükben teljesiteni kell, jól felelhessenek meg ? Hiszen az előadó ur emiitette panaszosan, hogy ezek a vármegyék, a melyek — ismétlem — mint önkormányzati testületek az állami közigazgatást és saját kulturális és anyagi érdekeiket vannak hivatva előbbre vinni, pótadót is vethetnek ki, de csak ministeri engedéíylyel; sőt a saját tisztviselői nyugdijukra is csak ministeri engedélyekkel vethetnek ki pótadót önmagukra. Itt csak azt a níegjegyzést koczkáztatom, hogy, a mint látni méltóztatnak, a községek, az önkormányzati testületek mindenütt saját anyagi és kulturális szükségleteiket pótadóból kénytelenek fedezni. Mindig pótadó és pótadó, és mégsem tudják feladataikat ellátni. Ugyanakkor e testületek tagjai, mint jaolgárok fizetik a nagy állami terheket és az állami kiadásokhoz a hozzájárulást. Méltóztassék megmondani, ha ilyen rendszertelenül megy ez tovább, nem teljes anyagi csődhöz jutnak-e a községek is, a vármegyék is és a közigazgatás is ? Hiszen az állami közigazgatásnak igen nagy területeit az önkormányzat hatásköréből kivette az állam ; kivette a pénzügyeket, kivette az államépitészetet stb., s a vármegyék és községek mégis kénytelenek egyenesen az állami funkcziók végrehajtásában segédkezni és ezzel vannak megterhelve, például, midőn az államépitészetnek és a pénzügyi adminisztrácziónak dolgait végzik és hozzájárulnak ezeknek részben még az anyagi terheihez is. Ha mindezeket figyelembe veszszük és kérdezzük, hogy vájjon Magyarország közigazgatása abban az irányban halad-e, a mely azt a kilátást nyújthatná nekünk, hogy r az egyéni szabadság, a polgárok vagyonbiztonsága, az egyesületi jog, a politikai szabadság kellőképen megoltalmaztatik s ezen hatóságok — mert hiszen erre vannak rendelve, — ezen feladatukat híven és becsületesen teljesíthetik, vájjon mondhatjuk-e, hogy ez a költségvetés nekünk erre kilátást nyújt ? Vájjon szabad-e nekünk ezen közigazgatástól és ezen belügyi kormányzattól várni azt, hogy a rendelkezésre bocsátott, most már magasabb összegeket a költségvetésben csakug3 r an a közigazgatás javára és érdekében használja fel, ugy hogy az tényleg a polgárok javát szolgálja ? (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Vájjon a belügyi korámnyzat ellenőrizte-e a legnagyobb közigazgatási testület önkormányzatának mikénti kezelését, a fővárost ? Ma szó volt a fővárosi épitkezésekről. Azok az épitkezési balesetek pl., a melyek napirenden vannak, talán sehol a világon ilyen mértékben elő nem fordulnak. Pedig igen egyszerű az oka ezen balesetek nagy részének. Ha megvizsgáljuk, hogy az építkezéseknél minő rendészetet gyakorol a belügyi kormányzat, nyomban rájövünk erre. Budapest fővárosában az épitendő ház terveit a főváros és a közmunkák tanácsa hagyják helyben. Megkezdődik az épitkezés, bekövetkezik a baleset. Kik vizsgálják felül, hogy mi idézte elő a balesetet ? Ugyanazon közegek, a kik az épitési engedélyt megadták. És kik vizsgálják felül, hogy vájjon betartattak-e a kellő rendszabályok ? Ugyanazon fővárosi közegek, a kik annak ellenőrzésére hivatva vannak. Pedig van az államnak egy iskolája — gondolom kőmivesiparosokat képző iskola, állami intézmény . . . Mártonffy Márton : A Thököly-uton ?
