Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-289

^24 289. országos ülés Í9ÍÍ november 15-én, szerdán megillető helyet foglalja el. (Élénk helyeslés jobbról és a középen.) Lovászy Márton: Hol van az a megillető hely ? (Zaj. Halljuk ! Halljuk I jóbbfelöl.) Hazai Samu honvédelmi minister: Most még csak az van hátra, hogy egy nagyon is futó pillantást vessek azon okok egynémelyikére,' a melyek az áldatlan harczot eredményezik. (Halljuk! Halljuk !) Azért mondom, hogy csak az okok egynémelyikére pillantok, mert azt hiszem, hogy az összes okok tömkelegét emberi szem nem képes áttekinteni. Ezen áldatlan harcznak egyik oka az az emberi gyarlóság, mely a pillanatnyi bajt, kellemetlenséget, ha még oly kiesi is, óriási nagynak, elviselhetetlennek képzeli s attól minden áron, talán saját nyomorúsága felidézésével is, szabadulni akar. Egy másik okát az egészségtelen és könyörtelen önzésben és uralomvágyban, egy harmadik okát pedig a tragikumot előidézni akaró, egyéni érdekeket szolgáló vagy a külfölddel szövetkező destruktív erők ugrató működésében Játom. A bölcseségnek volna dolga oda hatni, hogy e bajok forrásai ott is, itt is, megszűnjenek. (Helyeslés jobbfelöl.) Fájlalva beszélek még az alantas szempontokból és tendencziózusan irt történelmi műveknek és sajtótermékeknek harczra ösztönző befolyásáról. Ezek a művek nagy károkat okoznak akkor, a midőn az eseményeket és a cselekmények összefüggését alantas önzésből az igazság határain kivül állva adják elő és kissebbitnek, ócsárolnak egyikmásik fajt, nemzetet, a fajon, nemzeten belül pártokat, osztályokat, egyeseket és ostoroznak intézményeket; nagy károkat okoznak akkor, a mikor szítják az előitéletet, nagyra nevelik az indokolatlan gyűlöletet s a mikor a gyöngeséget erőnek, az igazi erőt gyöngeségnek, a fegyelmet szolgaságnak, a szolgaságot fegyelemnek, a szabadosságot szabadságnak, vagy megfordítva deklarálják és ezzel fogalomzavart idéznek elő. Ausztriában van nem egy németül, csehül, lengyelül, olaszul, Szent István korojánának területén van nem egy magyarul, tótul, románul, horvátul irt történelmi vagy egyéb eseményekről tájékoztató mű, a melyek a legelkeseredettebb harczot vivják egymással, a gyermek lelkét s az ifjú szivét hamis érzelmekkel telitik és egyoldalúan itélőkké nevelik. ( Ugy van ! jobbfelöl.) Nekem nem áll tisztemben a másik állam nevelésügyét pertraktálni, de a mienk hibáit, mert szeretem nemzetemet, feltárhatom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Mert hiszen nem a folytonos dicsőítés és igaz, nem is az örökös ócsárlás teszi életerőssé a nemzetet ; de az, ha az igazság és a tárgyilagosság álláspontjára helyezkedvén, nemzeti hibáinkról leszokunk, nemzeti érvényeinket pedig a múlt, a jelen, és a jövő helyes szemléletével erősitjük. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Én, t. képviselőház, ebből kiindulva mutattam rá a részemről diffikultált történetírási jelenségre, és mutatok reá olyan másikra, a mely szintén bajokat szül. Ugyanis történelmi műveink egy része az eseményeket nem az emberiség, nem a kultúra, nem az eszmék áramlatának behatása szempontjából, de felszínesen és meseszerűen ugy adja elő, mintha azok a fejedelmek és egyes szereplők szubjektív ténykedéseinek folyománya lettek volna. Ennek következtében az ifjúnak nem az eseménj^ek okszerűsége, de legjobb esetben a szereplőknek az eseményekre ragasztott bélyege vésődik lelkébe. Ilyen körülmények között, s mert sok történelmi műben nem az objektivitás, de a bűnbak-elmélet vezeti a tollat, a fejedelmekről általában, s főleg a Habsburg-házbeliekről sokszor található igen egyoldalú, sőt némelykor fájósán érintő rajz, erős eiőltéletre vezet, a történteket színezetten láttatja és károsan befolyásolja a jelen és a jövő politikai kérdésének megítélését. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Az egyoldalú történetírás, az események egyoldalú megítélése Ausztriában ugy, mint nálunk valóban nem kis befolyással van a folytonos háborúskodásra. Amott mindig attól tartanak, hogy itten az elszakadási vágy a mozgató elem, és ezért ellene a legszorosabb összefoglaló erőt hozzák játékba ; holott itten a szoros központosító, a beolvasztó erőtől félnek, és ellene a czentrifugál erőt kívánják alkalmazni. Ezen ellentétes erők, mert minden tiz évben — a mi az állami életben csekély időköz — az úgynevezett kiegyezés idejében újból tápot kapnak, örökös ádáz harczot vívnak egymással, ugy hogy igazi erő egy harmadik ellen nem marad, (igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) Lovászy Márton : Mi ennek a konzekvencziája ? Hazai Samu honvédelmi minister: T. ház! Ki ne akarná a független nemzeti állam kiépítését ? Ezt zokon senkitől sem vehetik, hiszen ez olyan vágy, a mely minden ember, minden nép, minden faj szivében él és onnan Iá nem irtható, mert a természet rendjén alapszik. (Altalános helyeslés.) Ámde ha valamely független állam nyilvánvalóan ingatag alapon létesülne, a melyet egy erősebb orkán, mely a természetben, valamint az emberek, vagy népek társadalmában nem épen ritka jelenség, összedarabol olyformán, hogy a régi részek talán sohasem kerülnek együvé, kérdem: nem előnyösebb-e a nemzet fenmaradását, erősbitését. szerényebb, kevésbbé csillogó külső keretek között szem előtt tartani, különösen akkor, a midőn az ilyen nemzetnek az önálló népek sorában, ha társas viszonyban is, bejegyzett és elismert elsőrangú czége van s államiságának a kiegyezési törvények oly bázist adtak, a mely — és azt már a tények után konstatálhatjuk — egészséges és tartós nemzeti életet biztosit ? (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) T. képviselőház ! Bölcs magyar embereknek tulaj donitható, hogy nem vált valóra a velenczei követnek ama híres kijelentése: Magyarország immár holttetem.