Képviselőházi napló, 1910. XII. kötet • 1911. október 21–november 30.

Ülésnapok - 1910-289

289. országos ülés 1911 november 15-én, szerdán. 223 Deák Ferencznek ezt a felfogását annyival is inkább magunkévá kell tenni, mert hiszen a katonai kérdésnek a personal unió alapján való meg nem oldása korántsem tángálj a nemzeti létünket, állami­ságunkat. Es nem áll az, hogy a közös hadsereg nem volna a mi hadseregünk, hogy ez idegen szel­lemben, idegen érzésben ; hiszen ez értünk is él, hiszen ez értünk is hal, és nem indokolt az a csata­kiáltás, hogy a közös hadsereg fentartása mellett államiságunk, nemzeti létünk elvész. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) T. képviselőház ! Én nekem nem tartozhatik a tisztemhez annak a körülménynek bebizonyí­tása, hogy a másik állam mi nélkülünk szintén nem élhetne-e önálló állami életet. En csak erre reámutatva, állapitom meg azt, hogy a két állam csak egymással karöltve élhet meg, és hogy az egyiknek a halála a másiknak a pusztulása. (Igaz ! ügy van ! a jobboldalon.) Jól tudom én azt is, hogy a dualizmus bizo­nyára még sok oly ügyet rejt méhében, mely ellen­téteteknek nyújt tápot. De kérdem : van-e ember, van-e szervezet, van-e állam a világon, a kinek vagy melynek ügyes-bajos dolgai, nehézségei nem lennének, és a kinek vagy a melynek akarata min­denkor és mindenben teljesedik ? (Igaz ! Ugy van ! jobbfeUl.) Ezt szem előtt tartva, azon kétségkívül fennálló nagy érdekazonosságon belül, mely a két államot összeköti, az ellentéteket kisebb részlet­kérdésekben sohasem szabadna annyira kiélesi­teni, hogy ama nagy igazság, hogy az egyik áUam a másik állam létét biztosit] a, hatálytalanná váljék. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezeket az ellen­téteket kisebb részletdolgokban el keüene simí­tani, akár váltakozó engedékenységgel, akár kompromisszummal olykép, hogy az egyik vagy másik államnak konszisztencziája, tömöttsége és állaga ne veszitsen semmit. (Ugy van ! jobbfelól.) Ezen alárendelt kérdéseknek ilyenképen való elsimítása kompromisszum utján korántsem je­lenti azt, a mit a t. közjogi ellenzék hirdetni szo­kott, hogy mi lemondunk az állami létről, a nem­zeti életről, és hogy mi a lemondás elvét valljuk. Dehogy valljuk,! De nekünk a nemzeti életért, az állami létért vívandó harczot nem a király ellen és nem Ausztria ellen, viszont Ausztriának nem Magyarország ellen kell folytatnia, mert hiszen kell, hogy ők életben és halálban hű társak legye­nek ; de igenis folytatni kell azon destruktív erők ellen, melyek a két állam megrontásán dolgoznak. (Helyeslés jobbfelól.) Ezek ellen én is az erőszakos harczot hirdetem, de azt a harczot, a melyre ben­nünket az egészséges önzés kényszerit, és melynek tárgya a minket megillető hely elfoglalása a kettős monarchián belül. Ezt a küzdelmet nem az erő­szak fegyverével, hanem a békés harcz fegyve­reivel kell megvívni, épen ugy, a hogyan ezt egy jogállamban az egyes egyének küzdelménél el­várjuk. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Mélyen fájlalom, hogy ez nálunk és odaát nincsen igy,1 hogy minálunk a honboldogitás eszközeit a teljes izolálásban, az erők abszolút gyengítésében és az ezekért folytatott küzdelem módszereit az önsanyargatással járó kerékkötés politikájában látják, (Igaz ! ügy van ! jobbfelól.) és mélyen sajnálom, hogy odaát sokan a letörés vagy szétszakítás elvét hirdetik. (Igaz ! ügy van I jobbfelól.) Ezeket a küzdelmeket, melyeket az élet törvényei ellen az érzelmek fáklyájának meg­gyújtásával itt és odaát viselnek, nagyon vesze­delmesnek tartom. Nem vagyok hivatva megitélni azt, vájjon a múlt századok magyar országgyűléseinek sérelmi politikája helyénvaló és czélravezető volt-e. (Fel­kiáltások balfelól: Kényszerűség volt ! Halljuk I Halljuk! jobbfelöl.) De ha még czélravezető lett volna is, a mit igen sok tekintély tagadásba vesz, ezt az akkori idők összviszonyainak lehet tulaj­donítani. Ma már azonban ki a reszisztenczia fegyvereivel kivan a fejedelem ellen harczolni, az átaludt egy hosszú időt és nem veszi számba azokat az erőket, melyek időközben körülöttünk keletkeztek. A saját és közös szükségletek meg­tagadása és a belügyi munkátlanság nem jelenthet többé erőelvonást a fejedelemtől, de igenis jelenti az ezredéves Magyarországot döngető erők erős­bitését, (Igaz! Ugy van! jobbfelól.) jelenti az öngyengitést, a halálos betegségbe esést (Taps a jobboldalon.) és jelenti végre a másik állam szupremácziájának öntudatlan megalapozását. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Ez a politika látszólagos aggresszivitása mel­lett igazán a legnagyobbfoku lemondás politikája lenne ! (Igaz I Ugy van ! jobbról és a középen.) Lovászy Márton : Kicsit merész állítás ! (Fel­kiáltások jobbfelól: De igaz !) Hazai Samu honvédelmi minister: Kimutatni igyekeztem, hogy sem a tiszta personal-unióra irányuló törekvés, sem pedig ezen törekvésnek eszközei: a sérelem feletti keserg munka­meggátlás, vagyis a sztrájk és a szükségletek meg­tagadása nem járhatnak a nagy czélt előmozditó sikerrel. Jeleztem azt, hogy Magyarországot a magyar­nak nem ösztönszerűleg, hanem öntudatosan jött azon gondolata emelte ki a török által ásott sír­ból 175 év után, hogy egy másik és hatalmas koronával biró fejedelmet választott királylyá és ennek népével természetes szövetségre lépett, kölcsönösen biztosítandó a létet. Es hogy az egy­másnak nyújtott védelem által menekült és fog menekülni a két állam ama veszélyből, hogy az élők sorából kitöröltessék. Immár mondhatom azt is, hogy politikai hely­zetünk korántsem desperátus, hogy mi nem provincziális, de állami és nemzeti életet élünk, ha nem is teljesen önálló, de részben közös háztar­tásban, és hogy a két állam megtalálja a boldo­gulását a jövőben, ha az emberek ott is, itt is, nem a hurok feszülését és szétszakadását előidéző gyűlöletes harczot fogják erőszakolni, de a békés harczot, vagy tárgyalást választják azon czélért, hogy mindegyik állam a közösségen belül az őt

Next

/
Oldalképek
Tartalom