Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-260

346 260. országos ülés 1911 október 3-án, kedden. azonnal válaszoni. mert nem voltam jelen; különben szívesen válaszoltam volna mindjárt. Ugyanezen alkalomból interpellácziója megokolásának első mondataiban t. képviselőtársam arra hivatkozott, hogy én ismerem az ottani viszonyokat és ennek következtében elvárta volna, hogy interpellácziójára mielőbb válaszoljak. A mint előbb kijelentettem, ezt szivesen megtettem volna mindjárt. A képviselő ur ezek után egy generalizáló tartalmú kijelentést tett, a melyet nem tudnék a magam részéről egészen elfogadni "és épen mai előadásom folyamán ki fog derülni, hogy nem minden szabály helyt álló mindig, hogy vannak esetek, amikor a generális szabályokat nem lehet az adott esetre applikálni. A harmadik, a mire a képviselő ur ugyancsak interpellácziójának bevezetésében utalt, az volt, hogy miután előzőleg említést tett arról, mintha a jelenlegi bán szabálytalanságokat követelt volna, hogy ilyeneket az én hosszú bánságom ideje alatt velem szemben senki nem hozott fel, és hogy bárki bármiképen kritizálta is az én ottani működésemet, engem ilyen vád vagy gyanú nem ért. Ezt rektifikálnom kell. Mert, sajnos, nagyon jól tudom, hogy engem nem egy, de igen sok hasonló váddal és gyanúval illettek, a melyek eléggé fájtak abban az időben, és ha az idő ezeket a sebeket be is hegesztette, azok mégis sebek voltak, és igen gyarló, vagy mondjuk, kicsi vigasz az, hogy ma már nem is emlékezik azokra senki. (Igaz! JJgy van ! Tetszés jobbfelöl.) Ez igy szokott lenni az életben akárhányszor, és csak azért utalok rá, mert múlt dolgokról beszélek és fátyolt vetettem rájuk, de mégis figyelmeztetek arra, hogy jó lesz minden esetben elővigyázattal élni ilyen kérdésekben, nehogy évek múlva azután megint azt mondjuk, hogy nem is hallottunk semmit soha efféle kérdés skről. (Helyeslés és tetszés jobbról.) A mi a hozzám intézett interpelláczió konkrét dolgait illeti, a t. képviselő ur azt a kérdést intézte hozzám, hogy igaz-e, hogy a jelenlegi bán bizonyos pénzintézetek igazgatótanácsában foglal helyet, a mit a t. képviselő ur szokatlannak jelzett. Természetesnek kell ezt tartanom annyiból, hogy nem ismeri azon egyenes, becsületes és őszinte eljárást, a mely e dolgot megelőzte. T. i. alig két héttel azután, hogy ministerelnökké neveztettem ki, a magyar országgyűlés horvátországi képviselői, az akkori többségnek, az u. n. horvát-szerb koalicziónak a tagjai itt Budapesten összegyűltek tanácskozásra, hogy állást foglaljanak az uj magyar kormánynyal szemben, mert hiszen a múlt kormánynyal szemben ellenzékben voltak. Miután én velük semminemű érintkezésben nem voltam, ők jónak látták azt, hogy dr. Tomasics Miklóst, a ki akkor képviselő sem volt, felkérjék arra, hogy ő közvetítsen köztük és köztem azon politika megállapítása iránt, a melyet ők követni hajlandók volnának, illetőleg a kormány közt és köztük a modus vivendi megállapítása iránt. Ez meg is történt. Nem akarok most ennek a kérdésnek politikai részére kiterjeszkedni, mert hiszen lesz alkalmam egy másik interpelláczióra adandó válaszomban ezzel foglalkozni, miután Polónyi Dezső képviselő ur egy politikai természetű interpellácziót intézett hozzám, s az arra adandó válasz keretébe sokkal jobban beillik, ha ezekről a dolgokról megemlékszem. Miután ezek a tárgyalások bizonyos sikerre vezettek, az akkori többségnek az volt az óhaja, hogy Tomasics Miklós vállalja el a báni állást. A magyar kormány is ugyanazon az állásponton állott, miután az adott helyzetben ő is legmegfelelőbbnek tartotta, ha erre az állásra dr. Tomasics Miklós terjesztessék fel és neveztessék ki. Dr. Tomasics azonban ugyanazon alkalommal egyenesen tudatta, nemcsak az akkori koaliczióval, illetve azzal a párttal, a melylyel tárgyalt, hanem velem is, hogy ezen állást nem vállalhatná el, ha azokat a pozícziókat, a melyeket bizonyos pénzintézetekben elfoglal és a melyeket húsz éves munka eredményeképen foglal el, tehát nem protekczióból, hanem saját.munkájából, meg nem tarthatná, mert nincsen olyan független vagyoni helyzetben, hogy ezeket feladja, különösen egy efemer politikai állásért, mert hiszen minden ilyen politikai állás efemer természetű, és ebben az esetben annál is inkább az, mert ő csak bizonyos feladatok teljesítésére vállalkozott, s mert sem temperamentuma, sem egyéni hajlamai nem vezetik arra, hogy állandóan hivatalos állásban maradjon. Az ügyek ilyetén állásában sem az akkori, mondjuk, párt nem talált kifogásolni valót, sem én nem találtam, különösen azért, mert nemcsak hogy törvényes inkompatibilitás nincsen, a melyet különben t. képviselőtársam sem hozott elő, hanem reális inkompatibilitás sem volt és nem is lehetett, egyszerűen a horvát kormány működési körénél fogva, melyet természetesen igen közelről ismerek, a mint másrészt ismerem azon intézetek jellegét, a melyekről itt szó van. A mi a horvát kormány működési körét illeti, az egyszerűen adminisztratív hatóság, a mely közigazgatással, iskolával és birói intézményekkel rendelkezik és foglalkozik, azoknak ügyeit tárgyalja, semmiféle üzemet nem tart fen, vállalatokat nem alapithat, nem szubvenczionálhat, nincs abban a helyzetben, hogy ezt tehetné, sem bugdetje, sem egyéb eszközei erre nincsenek, és ennek következtében abszolúte nem jut abba a helyzetbe, (Halljuk ! Halljuk!) hogy bármely hasonló előnyökben részesíthetne pénzintézeteket. A mi pedig ezen intézeteket illeti — hiszen tulaj donképen kettő van, a melyről szorosan szó lehet; az egyik az országos jelzálogbank, a másik egy takarékpénztár. Az országos jelzálogbanknak alapszabályai értelmében nem is szabad mással foglalkoznia, mint jelzálogüzletekkel. Mezőssy Béla: Ez tévedés! Gr. Khuen-Héderváry Károly ministerelnök: Körülbelül olyan szerepe van ott, mint itt a földhitelintézetnek, különben majd rájövök az alapi-