Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-260

260. országos ülés Í91 tás történetére. Természetes, hogy a kormány nem keres jelzálogkölcsönöket, tehát nem is juthat feszélyezett helyzetbe e bankkal szemben. Az a takarékpénztár pedig, a mely nem egy credit mobilier, hanem egyszerű takarékpénztár, a milyennek mindnyájan többé-kevésbbé tagjai vagyunk, ez csakis betétek elfogadásával és azok elhelyezésével foglalkozik. A mi már most a jelzálogbankot illeti, — mert hiszen ez a főintézet, a melyről szó van — ez húsz év előtt az én szorgalmazásomra alakult meg, és pedig azért, mert abban az időben, lövéve az országos kormánynál levő alapokat és a káptalanoknál levő tőkéket, nem volt mód arra, hogy a jelzáloghitel kielégíttessék. És akkor, ezelőtt húsz évvel, magyar elsőrangú intézetek segítségével és egy osztrák bank segítségével megalapozott jelzálogbank az, a melynek első alapításában és szervezésében is épen dr. Tomasics jelentékeny részt vett, és legalább is mint bizalmi férfia ezen nagy intézeteknek, szerepelt e jelzálogbankiján. Ennek a természete pedig, nemcsak ezen alapszabályszerű munkakörénél fogva, — felfogásom szerint — kizár minden inkompatibilitást, hanem van még egy másik körülmény, a mely a dolgot egészen más szinben tünteti fel, t. i. hogy egy bizonyos időben, a midőn attól kellett tartanom, — a mikor még én voltam horvát bán — hogy irántunk nem barátságos befolyások révén a részvényeknek egy része olyan kezekbe juthatna, a melyek nem voltak kivánatosak; én a részvényeknek egy harmadát egy napon megvásároltam egy osztrák bankban elhelyezett részvények közül, és azóta is még jelentékeny részük beszereztetett, ugy hogy a részvényeknek több mint egy harmadrésze az országos kormány, illetve az általam annak idején megalapított közgazdasági alap javára lett beszerezve. így tehát e banknak jellege ma nemcsak az, hogy jelzáloghitelt elégit ki ott az országban, hanem az ország, mint ilyen is lényegesen érdekelve van benne, és pedig olyan módon, hogy azt hiszem, ez — legalább belátható időkre, ha csak talán a kormány egyszer majd nem adja el a részvényeit — arra közvetlen befolyást is szerezhet. És ezért, ha történt is olyan intézkedés, a melyet a t. képviselőtársam előhozott, hogy t. i. bizonyos értékpapírok bevásárlását a kormány és épen a jelenlegi bán e banknak közvetítésével rendelte el, — de nem is a kormány, hanem csak a kormánynak illető osztábya, mert az csak belkezelési rendelet volt — ez csakis az országos alap javára szolgálhatott, a mennyiben az közvetve részesül abban a növekedő jövedelemben, a melyben a jelzálogbank ez utón részesül. Tehát ebben semmi kifogásolni való szerintem nincs. Miután tehát, a mint mondottam, a fenforgó körülmények között, a midőn arról volt szó, hogy egy olyan bán állittassék oda, a kit az akkori pártok a maguk részéről kivántak, és a kit a magyar kormány is arra alkalmasnak tartott, miután törvényes inkompatibilitás nem volt; méltányoktóber 3-án, kedden. • 347 talannak tartottani volna valakit e jövedelemtől elütni, a melyet munkája alapján, még pedig hosszas munkája és hazafias működése által biztosított magának, (Zaj balfelől. Halljuk ! Halljuk !) elütni, talán rövid időre szóló politikai szereplés miatt. Igen kívánatos volna, ha országunkban olyan viszonyok volnának, hogy sokan lennének abban a szerencsés helyzetben, hogy öröklött anyagiak nélkül is minden hivatalban megállhassák helyüket, a nélkül, hogy gondokkal kellene küzdeniök. De ez, sajnos, ritkán fordul elő, és Horvátországban erre még kevésbbé van eset. Hogy pedig a t. képviselő urat megnyugtassam, — hiszen, kérem, gazdagodási vágyról itt szó sem lehet, mert a ki ismeri a báni állással összekötött javadalmazást, az először is igen jól tudja, hogy abból bizony senki sem gazdagodik meg, sőt ellenkezőleg; másodszor pedig az is tudott dolog, hogy a ki ott a helyén meg akar állani, annak kell hogy a sajátjából is legyen báni jövedelméhez hozzápótolni valója. Teljesen méltányos tehát, hogy egy olyan eszköz, a melyre szüksége van, ne vétessék el tőle. Csak abban az esetben tudnék t. képviselőtársamnak igazat adni, ha valaki e helyzettel visszaélne. Akkor természetesen egészen másképen állana a kérdés. Ez az egyik. A másik pedig az az eset volna, ha valaki ezen állásokat nem a munkájával szerezte volna, hanem mostani állásával járta volna ki magának. Ez ismét más volna. (Igaz ! ügy van I a jobboldalon.) Mindezeknél fogva én a magam részéről nem találtam a dologban semmiféle kifogásolni valót és mikor a bán mindezt bejelentette, hozzájárultunk, hogy ezekben az állásaiban megmaradhasson. De — ezt is hozzá kell még tennem — ezeknek az állásoknak a javadalmazása természetesen nem mozog azon nagy összegek keretében, a melyeket t. képviselőtársam — igaz, hogy csak hallomás után — előadni szives volt; ezek az összegek sokkal szerényebbek. Másfelől pedig a bán, mióta ezen állását elfoglalta, azokról, a külön tiszteletdijakról, a melyeket addig különleges munkája alapján élvezett ezen intézetnél, részint lemondott, részint pedig a hivatalnokok felsegélyezéséhez szánt alap javára lettek azok ottan tőkésitve attól a naptól kezdve, a mióta ő báni állását elfoglalta. (Elénk hdyeslés a jobboldalon.) Azért azt hiszem, hogy e tekintetben teljesen megóvhatom a bánnak nemcsak állásában való szükséges tekintélyét, hanem személyi integritását is. (Hdyeslés jobbfdől.) A mi pedig a többi kérdéseket illeti, a melyeket t. képviselőtársam egy újságnak, a Pesti Hírlapnak közlései alapján volt szives itt nagyjában előadni, azokra az a megjegyzésem, hogy mélyen sajnálom, hogy a t. képviselő ur nem volt szives, ugy, mint az első esetet, a többieket is itt a házban előhozni. Polónyi Dezső: Kérem, én próbáltam, de 44*