Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.
Ülésnapok - 1910-258
258. országos ülés 1911 szeptember 30-án, szombaton. 307 következő levelet intézte (olvassa) : »A képviselőház mai napirendjére kitűzött 4—5—6. pontokra vonatkozó indítványaimat visszavonom.* Ennélfogva kijelenthetem, hogy a névszerinti szavazások szüksége elesvén, Szatmár vármegye, Marosvásárhely város és Pécs város közönségének felirataira vonatkozólag a t. ház az elnöki javaslatot fogadj a el. Következik napirend szerint a véderőről (írom. 276., 356. sz.) szóló törvényjavaslat tárgyalásának folytatása. Ki következik ? Vermes Zoltán jegyző: Preszly Elemér! Presziy Elemér: T. képviselőház ! Igénytelen felszólalásommal meg akarom indokolni azt, hogy miért- küzdök a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat ellen meggyőződésem egész hevével, minden törvényes eszközzel, nem kivül álló czélok elérésére, hanem tisztán és kizárólag a javaslatnak a nemzeti aspirácziókat és teherviselési képességét figyelembe nem vevő rendelkezései miatt. (Élénk helyeslés a hal- és a szélsőbaloldalon.) T. ház ! A szabadelvüpártnak évtizedes uralmát a katonai kérdésekben merev orthodoxia jellemezte. Ez a reziim eleve elzárkózott a katonai kérdések előbbrevitelétől, sőt 1889-ben még visszafejlesztést is kísérelt meg, a midőn fel akarták adni, meg akarták szüntetni, el akarták kobozni a nemzet ujonezmegajánlási jogát, (ügy van! baljelől. Zaj. Elnök csenget.) A mikor a szabadelvű párt a hadsereg kérdésében ezt az orthodox politikát követte, akkor nem haladt azon az utón, a melyen elődei, a Deák-párt és az 1867-iki kiegyezés megalkotói, oly providencziális államférfiak, mint Deák és Andrássy haladtak. Mert leszek bátor bővebben kimutatni, hogy ezek az államférfiak és a 67-iki kiegyezésnek nemes megalkotói igenis a hadsereg kérdésében ugyanazt a leszólt vivmán3 r politikát folytatták és követték, a melyet mi vallunk és mi tartunk helyesnek, (ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.j Gróf Apponyi Albert és a vezetése alatt álló nemzeti párt — mondhatom — apostoli igehirdetésének eredményeként és a gyakorlati térre lépett függetlenségi politika erős nyomása alatt elértük azt a nagy eredményt, hogy a szabadelvüpárt és a 67-iki kiegyezés legorthodoxabb értelmezői is a hadsereg kérdésében ráléptek a nemzeti jogok érvényesítésének terére, és elértük azt, hogy erre a térre lépett a 67-es kiegyezésnek ma élő talán legkonzervatívabb képviselője, gróf Tisza István is. A különbség közöttünk, azt mondhatnám, csak kvantitatív, mert mi is, annak daczára, hogy az önálló magyar hadsereghez való kétségtelen jogát a nemzetnek egy pillanatra sem adjuk fel, ezért küzdünk, ezt hirdetjük, (ügy van! baljelől.) átmeneti megoldásként megelégszünk, a 67-es kiegyezés alapján és az abban lefektetett jogokból kifolyólag, a dualizmus érvényesítésével a hadseregben, megelégszünk egyelőre mi is azzal, hogy a dualizmus nyelvben, intézményekben élő valósággá legyen a seregben. (Helyeslés balfelöl.) Tisza István és sajtója azt a veszedelmes tantételt állították fel, hogy a mi vívmány- és konczesszió-politikánk veszedelmes. Ugyanezt az álláspontot foglalja el az igen t. honvédelmi minister ur is egyébként rendkívül értékes és nagyszabású beszédében ; de adós maradt annak indokolásával, hogy tulajdonkép miért tartja ő a »do, ut des« politikáját az országra nézve veszedelmesnek. Tisza István és sajtója azt az álláspontot foglalja el, hogy a mi vivmánypolitikánk tulajdonkép a rendiségből visszamaradt elavult régiség, mert hiszen ma már az ujonezokat nem a hadseregnek, nem az uralkodónak, hanem a nemzetnek szavazzuk meg és a mit a hadseregnek adunk, azt magunknak, a nemzetnek adj uk, a hadsereg terén kétségtelenül fennálló és még életbe nem léptetett jogainkat pedig halaszszuk el ad kalendas graecas és a már csak teljesen kielégített katonai molochtól, a jóllakott katonai boa constrictortól várjuk ennek a teljesítését. Mi ezzel szemben történelmünk tanulságán okulva, (Igaz! Ugy van! baljelől.) azt az álláspontot foglaljuk el, hogy akkor kell a vívmányokat érvényesítenünk, akkor kell lépésről-lépésre előhaladnunk, mikor a hadsereg tőlünk valamit követel, (Helyeslés baljelől.) mert sajnos, a 67-es kiegyezés negyvennegyedik évében meggyőződtünk róla, hogy ez az egyedül helyes politika, mert hiszen még ma is a dualizmus érvényesitéseért kell küzdenünk nekünk, 48-as politikusoknak. Mennyire más volt ezzel szemben a 67-es kiegyezés férfiainak, idősb Andrássy Gyulának és Deák Fereneznek az álláspontja ! El nem mulaszthatom, hogy midőn ennek a kérdésnek vitatására térek át, a legnagyobb tisztelet hangján ne emlékezzem meg Andrássy Gyula emlékéről, (Zaj. Halljuk! Halljuk ! Elnök csenget.) a kit egy pillanatra sem tévesztett meg az udvarnál elfoglalt "'rendkívüli bizalmi helyzete, hanem nagy befolyását nemzete javára használta fel és érvényesítette. Ha Andrássy is azt az álláspontot foglalta volna el a 67-es kiegyezés létrejöttének idején és később a 68-as véderőtörvény tárgyalása idejében, hogy ne folytassunk vivmánypolitíkát, akkor ma nem volna ujonezmegajánlási jogunk, nem volna honvédministerünk, nem volna honvédségünk. (Igaz ! ügy van ! baljelől.) Tudjuk, hogy az ujonezmegajánlási jog kérdésében a dinasztia és a hadvezetőség milyen nagy ellenállást fejtett ki Andrássy val szemben. Beust már 1866-ban ellenezte és azon álláspontra helyezkedett, hogy egy különleges ujonezmegajánlási jog ellenkezik a hadsereg egységével. Ugyanezen álláspontot vallotta és hirdette maga Ö felsége is, a ki azt mondta Andrássynak, hogy ebben a kérdésben engem kérlelhetetlennek h/g találni. Ennek daczára Andrássy kivitte, hogy az ujonezmegajánlási jog belekerült mind az 1867-ik évi kiegyezési törvénybe, mind az 1868-as véderőtörvénybe. Mert tudta és érezte Andrássy, hogy ez a nemzetnek olyan intézményes joga, melyről egyetlen egy országgyűlés sem mondhat le. Tudta és érezte, hogyha ő az ujonezmegajánlási jogot elejtené s a nélkül lépne,a parlament elé, 39*
