Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-257

294 257. országos ülés 1911 szeptember 29-én, pénteken. azt a kifogását, hogy a hadsereg nem vesződhet száz és száz kisiparossal, azok pontatlanok, rendetlenek, nem tudnak terminusra szállítani. Szó sincs róla, én ezt az egyenként, magánosan működő kisiparosokra elismerem. De épen azt mondtam premisszának, hogy a hadsereg vezetőségében kell lenni modern szocziális érzéknek is. Tessék a hadvezetőségnek élére állnia egy olyan akcziónak, hogy a kisiparosok a szövetkezeti eszme alapján egy nagy hadsereg-ellátó szövetkezetben egyesüljenek. (Helyeslés balfelöl.) Ez azután el íogja látni tagjait kis munkagépekkel, nyers anyagot log nekik előlegezni, tanitani és vezetni fogja őket és szervezi az egész ellátást ugy, hogy megfelelő társadalmi és állami támogatás mellett ezen hadseregellátó kisiparos szövetkezet rö\id idő múlva abban a helyzetben lesz, hogy a hadsereg egész felszerelési és ipari szükségletét ki 1

'ogja tudni elégíteni és az ezen szövetkezet által szervezett kisiparosok fognak olyan szolid és jó árut szállítani a hadseregnek, mint a gépüzemű nagy gyári vállalatok. (Helyeslés a báloldalon.) Konczedálom, t. ház, hogy ebben a kérdésben történtek már bizonyos tapogatódzások és első lépések, de kis mértékben és kis eredménynyel. Nagy, mélyreható változást csakis akkor lehet elérni, ha a hadsereg vezetőségét a fejtől egészen a végrehajtó közegig áthatja egy modern szocziális érzék, és maga a hadvezetőség áll egy ilyen szövetkezeti akczió élére. (Helyeslés balfelöl.) Ha meggondoljuk, hogy ezen a réven 10—15 év alatt czirka egy milliárdnyi megrendelés jutna a végnapjait élő magyar kisiparosság körébe, akkor látjuk csak be, hogy egy ilyen akcziónak micsoda szocziális eredményei lennének, mennyi könnyet lehetne letörölni, mennyi vándorbotot az emberek kezéből kivenni. (Taps balról.) A gazdasági exisztencziáknak százezreit lehetne újra megalapozni és családi boldogsághoz, békés és megelégedett élethez juttatni. Hogy a hadsereg ellátásának eme két rendszere közül melyik volna hasznosabb az államra, társadalomra, sőt a hadseregre nézve is, az nem képezheti vita tárgyát. (Helyeslés balról.) Hasonló kifogás alá esik a hadsereg ellátása mezőgazdasági terményekkel. Körülbelül 50 millió korona értékű az, a mit emberi és állati élelmezési czikkekre és a lóállomány kiegészítésére évente fordit a hadsereg. Ez az összeg természetesen az uj javaslatok folytán még emelkedni fog. Lássuk, hogyan állunk ezzel a kérdéssel ? Vegyük mindjárt a lóállomány kiegészítését. Köztudomású, hogy a hadsereg a maga lószükségletét 3—4 budapesti és főleg bécsi nagy lókereskedő czégnél szerzi be. (Igaz ! Ugy van ! balfelöl. Zaj. Elnök csenget.) Mikor bevonultam önkéntes koromban, egy esetre emlékszem. Egy századbeli közhuszár ráismert arra a lóra, melyet az apja nevelt fel. Ezt a lovat két évvel azelőtt hiába kínálták a lóavató komissziónak, nem vette meg. Az öreg földmivelő elvesztette kedvét a lovától, jött egy nagy lókereskedőczég ügynöke, meglehetős olcsó pénzen odaadta neki. Azt a lovat azután kissé megnyírták, megvakarták, Mfésülték (Derültség.) és 80—100 másik lóval együtt a nagy lókereskedő eladta ugyanazt a lovat, a melyet a termelőtől visszautasított a hadsereg, mégis csak a hadseregnek. Az ellenvetés megint szakszerű szempontból az, hogy az ezredparancsnokok sokkal jobban kedvelik a nagyszállitót azért, mert ha az idomítás alatt kiderül egyik-másik lóról, hogy alkalmatlan, akkor a jó üzleti barátság és összeköttetés kedvéért visszaveszik a használhatatlan lovat, a mire a magános termelő, főleg pedig a kisgazda, sem nem képes, sem nem hajlandó. Konczedálom ezt a kifogást. De ott vagyunk megint a remédiumnál. Tessék a hadvezetőségnek támogatni azt, hogy a termelők elsősorban a kisgazdák egy lóértékesitő, hadsereg-ellátó szövetkezetet létesítsenek, és ez a szövetkezet ugyanazon kereskedelmi kulantériákat tudja a hadsereg részére nyújtani, a mit az egyes kistermelők nem tudnak nyújtani. Ennek, egy ilyen lóértékesitő szövetkezetnek a létesítésével főleg kisgazdáink körében tudnók a lótenyésztést előmozdítani, de egyúttal alkalmas volna ez a szervezet arra is, hogy a külföldi hadseregek lószükséglete is Magyarországon fedeztessék. Akkor nem fordulnának elő olyan botrányos esetek, mint a milyen előfordult a bur háború idején, — a mely akkor az angol parlamentben interpelláczió tárgyát is képezte, — t. i. abban az időben az angol kormány Magyarországra lóbeszerző tiszteket küldött ki. Ezeket a lóbeszerző tiszteket állítólag néhány budapesti és néhány bécsi nagykereskedő cég megvesztegette, és olyan virslinek való vén gebéket adtak el az angol államkincstárnak, hogy a lovaknak a felerésze meg sem látta az afrikai partokat, kimúltak a tengeri ut közepén. Képzelhető, milyen jó híre fc támadt Angliában a magyar lótenyésztőknek és a magyar kereskedelemnek, ugy, hogy azóta egyetlenegy angol lóbeszerző tiszt sem akarja Magyarországra betenni a lábát. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hasonlók az állapotok, t. ház, az emberi és az állati élelmiszerek beszerzésénél is. (Folytonos zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Baross János : E tekintetben még klasszikusabb példát szolgáltat a magyar gazdasági élet. (Halljuk ! Halljuk! a baloldalon.) Valóságos zab- és buzakirályokat növelt nagyra a hadvezetőség. (Igaz! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az ő hatalmuk előtt minden ajtó megnyílik és befolyásuk ellen tiz-husz év óta hiába küzdenek a magyar gazdák és a magyar kistermelők. Hosszas kínlódás után végre 1907-ben a közös hadügymimster Bécsben egy ankétot hivott össze, a melyre az Országos Magyar Gazdasági Egyesület is meghivatott. Ez az ankét tele volt a legjobb szándékkal. Egy nagyon becses princzipiumot fogadott el a hadügyminister ezen az ankéten