Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-257

%$. országos úlés ÍQ11 szeptember 2<)~én, péntekéit. 295 és pedig azt, hogy a hadsereg gabonaszükségletét elsősorban a termelőtől szerzi be. Azután ár, súly és minőségre vonatkozólag is nagyon helyes alapelveket állapított meg. Ezek az alapelvek azonban csak papiroson voltak meg, de még papiroson is csak egy évig. Ezen alapelvek között szerepelt ugyanis az a nagyon helyes intézkedés, hogy a hadsereget elsősorban a gazdák lássák el, és a gabonaszükséglet közvetlenül a termelőktől szerzendő be, még pedig aratás idejétől február haváig minden évben. Ez a hosszú spáczium, a mely a gazdáknak kedvező, azonban mihamarább leszállittatott egy hónapra, közvetlenül az aratás utánra. Azt tudjuk, hogy a budapesti tőzsde rendesen gondoskodni szokott arról, hogy közvetlenül az aratás után jól lemenjen a gabona ára. (Igaz! Ugy van! a balés a szélsőbaloldalon.) Ha tehát a hadsereg csak ezen aratás utáni hónap leteltéig köteles beszerezni szükségletét közvetlenül a termelőtől, akkor a gazda vagy kénytelen a gabonáját ezen az olcsó áron odaadni a hadsereg részére, vagy ha megtartja és jön egy hónappal később, akkor azután bekövetkezik az úgynevezett nyilvános árlejtésnek a korszaka. (Igaz! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hogy az árlejtés korszaka mit jelent, és az árlejtés hogyan megy, azt minden termelő tudja, a ki azt megpróbálta. Csodálatos dolog, de tény, hogy az esetek 9

/

10 részében mindig a régi jóbarátságban levő liferáns kapja meg a szállítást és csak a legritkább esetben a termelő. És itt hiába mondják nekem azt, hogy ott van a hadügyministeri rendeletben, hogy egyenlő feltételek mellett a termelő a liferánssal szemben előnyben részesítendő, vagyis, hogy annak kell adni a szállítást. Mindig akad egy j)ár komisz ember a termelők között, a ki jó pénzért odaáll a liferáns részére strómannak, és ennek segélyével és nevében a liferánsok még a termelvényi kedvezményt is igénybe veszik. Mikor azután a gazda elveszti kedvét a hadtesteknél tapasztalható sok szekatúra folytán a hadsereg szállítástól, és termeivényét nyomottabb áron adja oda a liferánsnak, ez így nemcsak ol-. csóbb áron szedi össze az egyik oldalon a gazda termeivényeit, hanem a stróman segítségével igénybe veszi a termelők javára szóló kedvezményeket is, ugy, mintha ő termelt volna, és igy két oldalon szerzett busás haszonnal adja el, régi szokás szerint, gabonáját a hadtestnek. (Igaz! Ugy van ! a baloldalon.) Ezen a módon azután szinte lehetetlen elérni azt, hogy a termelők, első sorban a kisgazdák kapják a rendeléseket, mert hiszen azok képtelenek lennének ezen finesszek ellen védekezni, tehát szinte ki van zárva, hogy ezek valaha is szállítói lehessenek közvetlenül a hadseregnek. A legutóbbi időben megint több jóindulatot tapasztalunk a hadügyi kormány részéről: az idén juhus 14-én adott Id a földmivelési minister egy rendeletet, a melyben közli a következő évre a hadseregellátás föltételeit, a mely föltételek kez^ denek visszatérni az 1907-i ankét loyális elveihez. De egy évenként megállapított föltétel szerint nem lehet a bajt gyökeresen orvosolni, mert nem lehet követelni, hogy a gazdák nagy befektetéseket tegyenek a hadseregellátás czéljaira, hogy pl. közraktárakat is létesítsenek. Ennek a kérdésnek a gyökeres megoldását megint csak szövetkezeti alapon lehet elérni ugy, hogy a hadügyi kormány és a földmivelésügyi kormány támogassák a gazdákat, elsősorban a kisgazdákat, hogy egy nagy hadseregellátó gabonaszövetkezetet létesítsenek. Ez minden hadtest székhelyén közraktárakat, gabonaraktárakat állítana fel, a hol elsősorban azután a kisgazdák gabonáját rostálják, szortírozzák súly és minőség szerint, ugy, hogy a hadseregnek megfelelő mennyiségben és minőségben tudják az árut rendelkezésére bocsátani. Egy ilyen nagy az egész országban organizált hadsereg-ellátószövetkezet képes lesz a hadsereg szükségleteit nemcsak nagygyakorlatok, hanem mozgósítás idején is ellátni. A hadseregellátásnak ez volna az igazán modern és demokratikus módja az eddigi liferánsszisztémával szemben. (Helyeslés a. baloldalon.) Az állam a társadalomtól a militarizmus czéljaira évente minden évben fokozódó arányban száz meg száz milliókat igényel, e mellett óriási munkaerőt von el tőlünk. Viszont a hadsereg évente száz meg száz milliókra menő szükségletet elégít ki a gazdasági életben. Azt lehet tehát mondani, hogy a modern militarizmus a modern államnak legnagyobb gazdasági üzeme. Ennek a gazdasági üzemnek busás haszna azonban az eddigi szisztéma szerint egy pár milliomos nagyvállalkozónak és liferánsnak a Wertheim-kasszájába gyűlik össze és nem megy vissza a nép széles rétegeibe, a honnan a nagy hadügyi költségek adófillérek alakjában minden évben összegyűjtetnek. Már pedig a nemzeti társadalom is olyan, mint a föld, ha mindig csak kiszívunk belőle erőket, de soha vissza nem pótoljuk, akkor a föld és a társadalom egyformánjkimerülnek. Es nem lehet állami és még ke-vésbbé katonai feladat az, hogy a hadseregellátási helytelen 'ökonómiája folytán előmozdítsa az állam is, a hadsereg is évente száz meg száz milliókkal azt, hogy egyes kezekben tulnagy vagyonok halmozódjanak össze, a társadalam termelés széles rétegei pedig minden regresszus nélkül kimerittessenek. (Igaz ! ügy van 1 a szélsőbaloldalorv.) Az előttünk fekvő törvényjavaslatból ezek az uj szocziális és gazdasági szempontok teljesen hiányzanak ; nem találunk benne egy gondolatot sem, a mely igyekeznék az ország gazdasági és társadalmi életét megtermékenyíteni és kerülőuton visszajuttatni a nagy hadügyi kiadásokat oda, a honnan kikerültek, t. i. a nép közé. (Igaz! ügy van! a szélsőbal-oldalon.) Ez a javaslat tehát gazdasági és szocziális szempontból azért elfogad-