Képviselőházi napló, 1910. XI. kötet • 1911. augusztus 31– október 20.

Ülésnapok - 1910-255

260 255. országos ülés 1911 szeptember 2?-én, szerdán. ha erre vissza méltóztatik emlékezni, akkor azt hiszem, hogy a t. igazságügyminister ur komolyan meggyőződésének adott kifejezést, midőn nem vonta kétségbe azt, hogy ha én a biróságok kérdé­sével gyakrabban foglalkozom, ezt tényleg a kö­teles jóakarattal teszem és engem semmi egyéb czél nem vezet akkor, midőn e kérdésekkel foglal­kozom. Sőt azt hiszem, hogy abban talán mind­annyian egyetértünk, hogy sajnálatos dolog az, hogy ezekkel a komoly nagy kérdésekkel, a me­lyektől pedig sokszor Magyarország jövendője, közgazdasági- és közéletének jósága függ, talán aránylag csekély mértékben foglalkoznak, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) i Kell, hogy itt rektifikáljam a t. igazságügy­minister urnak legutóbb tett azon kijelentését is, mintha én bíróságainkat tenném felelőssé a tény­leges állapotok miatt. Az igazságügyminister ur összes eddigi felszólalásaimat legalább e tekintet­ben talán nem méltatta a körülmények folytán arra a beható bírálatra, a melynek révén okvetle­nül az ellenkező következtetésre kellett volna jutnia, mert igenis mindig az volt a tendeneziám és mindig azt bizonyítottam, hogy hiába birósá­gainknak, hiába a bírósági személyzetnek és a hozzája tartozó összes kezelőszemélyzetnek (Moz­gás. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) minden igvekezete, minden törekvése; szervezetbeli hi­bák, továbbá az ügyek rendkívül nagy száma és az ezzel szemben álló személyzet csekélysége oka annak, — erre mindig súlyt helyeztem, és ma is súlyt helyezek — hogy ezeken a viszonyokon gyökeresen változtatni nem lehet. A t. igazságügyminister ur most költségveté­sébe 20 albirói és 25 jegyzői állást vett fel. Hivat­koztam interpelláczióm előterjesztése alkalmával azokra az adatokra, a melyekkel az igazságügy­minister ur épen ezen állások betöltésének sürgős szükségességét indokolta meg és ezért nagyon csodálkozom, hogy az igazságügyminister ur, a ki a költségvetése előterjesztése alkalmával már indokoltnak látta ezen létszámot, tehát statisz­tikai adatai alapján abban a helyzetben kellett hogy legyen, hogy már előre tudja, hogy hol van­nak ezek a kiáltó szükségek, hogy. mondom, az igazságügyminister ur azt mondja, hogy most tanácskoznak a felett, hogy ezeket az állásokat hol és mikor töltsék be, sőt ezen állásoknak egy jelentékeny részét — számadatokkal nem rendel­kezhetem ; ezek elmaradtak — vissza fogja tar­tani tartalékban. Bátor vagyok ismételni azt, hogy a mi igazság­ügyünk siralmas és kétségbeejtő helyzetben van. (Mozgás és ellenmondások jobbjelől.) Bocsánatot kérek, nem tudom, hogy a t. képviselőház jelen­lévő tisztelt tagjai közül hány a gyakorlati jogász. (Mozgás a jobboldalon.) Minden emberhez a maga személye áll legközelebb példaképen és igy meg méltóztatnak engedni, ha én egy épen tegnapi példámra hivatkozom, a mikor egy 103 koronás saját ügyemben — tehát el méltóztatik gondolni, hogy bizonyos érdeklődéssel viseltettem ez ügy iránt és sürgettem is — júniusban hozott első­birósági ítélet után tegnap kaptam meg az érte­sítést, hogy fellebbezésre ki van tűzve az ügy 1912 február 3-ára. (Mozgás a szélsőbaloldakm.) T. ház ! Mi tehát, a kik gyakorlati jogászok vagyunk és a kik látjuk azt, hogy a birák igazán erejüket megfeszítve iparkodnak a nagy munka­halmazt törleszteni, (Mozgás. Elnök csenget.) joggal állithatjuk, hogy nem az ő személyükben rejlik a hiba, hanem abban, hogy képtelenek az óriási munkaszaporulattal megbirkózni. Az a 45 állás, a mely a költségvetésben összesen — egybevetve az albirákat és a jegyzőket — kreáltatott, igazán csak annyi, mint egy csepp a tengerben és ha akkor még ezeket az embereket is tartaléknak tart­juk vissza, akkor annak az intencziónak, a mely által vezéreltetve felfogásunk szerint készséggel szavaztuk meg ez állásokat és bocsátottuk az igazságügyi tárcza rendelkezésére, nem fogunk tudni megfelelni, akkor a törvényhozásnak ez a áldozatkészsége nem éri el czélját. Ennél a kérdésnél mindjárt megragadom azt, a mire az igazságügyminister ur kitért, a mikor ugy vádolt meg, mintha személyek ellen intéztem volna interpellácziómat. Ne méltóztassék azt hinni, hogy az intcrkalárék az igazságügj^minister urnak kvázi személyét sértőleg hozattak volna fel az én részemről. De ha a t. igazságügyminister ur méltóz­tatik arra- hivatkozni, hogy a költségvetéseknek megszavazása mindig későn történik és a költség­vetés késői megszavazása következtében kénytelen az igazságügyminister ur — ez a múltra vonatko­zik — megspórolni ezeket az interkalárékat, akkor az igazságügyminister ur, azt hiszem, indokoltnak találja, ha azt mondom, hogy az igazságügyminister ur a tényleg megszavazott költségvetést nem hasz­nálta fel, mert a költségvetés megszavazásakor tudta már jól, hogy hova kell ezen állásokat és személyeket elhelyezni, tehát előkészületi ideje elég volt, és épen az igazságügyminister ur mondja, hogy daczára, hogy megszavazott költségvetés van, nem történt meg ezen állások betöltése, tehát a meg nem szavazott költségvetéseket ezzel szem­ben érvül — azt hiszem elég világos — felhozni nem lehet, mert ime, világos példa van arra, hogy a megszavazott költségvetés parancsait sem tel­jesitik, nem hogy megszavazat] an költségvetések­kel lehetne ezen érveimmel érveket állítani szembe. Tény az, hogy sokan, a kik joggal várhatnak már ezen állások elnyerésére, a minister urnak válasza után ép ugy, mint én és talán mind­nyájan, nem leszünk kielégítve, mert nem lehetünk kielégítve, t. igazságügyminister ur. A tartalékra való hivatkozás . . . (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Ráth Endre: ... az én szerény véleményem szerint nem elég indok erre, mert a hibák, a sérel­mek, a hiányok annyira érezhetők, hogy minden további tanácskozás nélkül, az eddigi statisztikai adatok és jelentések alapján már csak lehetett volna intézkedni ezekben a kérdésekben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom