Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-204

204. országos ülés i9ii Julius 22-én, szombaton. 81 ujonczjutalék emelését czélzó törvényjavaslatot megszavaztam és meg fogom indokolni, hogy miért támasztok nemzeti követeléseket, miért kívánok bizonyos reformokat a hadseregben, ámbár az előtt ezt nem tettem, sőt magam is küzdöttem az ellen, hogy ilyen nemzeti követelések támasztassanak. Második részében beszédemnek azután foglalkozni kivánok azon érvekkel, melyeket fel lehet hozni és melyeket felhozhatok a nemzeti követelések ellen. Alapmeggyőződésem volt és alapmeggyőződésem ma is, ez a főtekintet vezetett a múltban és vezet ma is, hogy én szükségesnek tartom, hogy a király és a nemzet katonai kérdésben egy és ugyanazon állásponton legyen, (Helyeslés balfelől.) hogy a katonai kérdés ne legyen a politikai küzdelmek tárgya, (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) ne legyen a poütikai küzdelmek jelszava. (Igaz ! Ugy van! jobbfelől.) Szükségesnek tartottam és szükségesnek tartom ma is azt, hogy a magyar nemzet és a magyar hazafi abban a hadseregben magát otthon érezze (Élénk helyeslés és taps balfelől.) és abba a hadseregbe hazafias öntudatával léjshessen be. Én igen sokáig abban a hitben voltam, hogy ezt el lehet érni akként, hogy a nemzet megmarad azon' régi álláspont mellett, mely nem követel haladást a nemzeti irányban. Én sokáig azt hittem, hogy ez lehetséges, hogy ez könnyebben elérhető, mint az, hogy a király a maga álláspontját megváltoztassa. Félvén a konfliktusoktól, melyeket előreláttam, minden erőmet megfeszítettem, hogy visszatartsam a nemzetet azon iránytól, mely tudomásom szerint előbb-utóbb biztos küzdelemhez vezetett. De beláttam, hogy ebben tévedek, hogy ezt az eredményt el nem érhetem. Megváltozott álláspontom azon választás napjától fogva, melyet Tisza miniszterelnök elrendelt pár év előtt. De uj álláspontom nem ezen egy eseménynek volt következménye, hanem akkor csupán mintegy befejeződött azon lassú átalakulás,, melyen felfogásom átment, akkor ezen külső tény következtében levontam következményeit azon megfigyeléseknek, mekyeket évek hosszú során át tettem. A fordulópont a katonai kérdés történetében az 1889-iki véderővita volt. Az egy elhibázott szövegű törvényjavaslat volt, mely nagy ellenállást ébresztett fel és attól a percztől fogva mindig sűrűbben voltak katonai viták e házban, attól a percztől fogva mindig nagyobb visszhangra találtak a katonai viták a nemzetben. (Igazi Ugy van ! a baloldalon.) Az én igen t. barátom, Apponyi Albert (Éljenzés a baloldalon.) a maga nagy szónoki tehetségével, tiszta jellemével, erkölcsi erejével és súlyával és az ő pártjával azt a czélt akarta elérni, hogy a nemzetet felébreszsze és arra birja, hogy ebben a kérdésben bizonyos reformokat követeljen. Mondom, féltem ettől az áramlattól, s ezért szembe állottam vele. Én akkor irtani is egy KÉPVH. «APLO. 1910 1915. X. KÖTET, könyvet épen az ő követeléseiről, meg akartam győzni a magyar intelligencziát arról, hogy nem előnyös, ha ezen kérdést tolja előtérbe. Nem sikerült. Tévedtem. Az igaz, hogy, a mint emlékszem, akkor egy kritikában azt mondták, jól van, szép az egész, igaza lehet Andrássynak, de nem értjük, hogy miért tartja szükségesnek ezt az álláspontot anynyira védeni, hisz a többség úgyis ezen az állásponton van, hogy azt csak egyesek támadják. Én éreztem, hogy a nemzet halad ebben az irányban, hogy napról-napra nehezebb lesz visszatartani attól a természetes követeléstől, hogy a maga hadseregében a maga nyelvét és a maga jelvényeit használja. (Éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Gróf Apponyi Albert t. barátom nem vonta le akkor az ő tézisének és annak a hangulatnak, melyet ébresztett, összes követelményeit. Akkor ő még keveset követelt, én azonban tudtam, hogy mások meg fogják azt tenni, hogy az ő téziseinek következményeit le fogják vonni. Meg is történt. A függetlenségi és 48-as párt, a mely azelőtt azon az állásponton volt, hogy megelégedett a kritikával, megelégedett azzal, hogy kijelentette, hogy nem támogatja a hadsereget, mely nem felel meg az ő programmjának, lépésről-lépésre arra a politikára tért át, hogy törekedett megközelítem czéljait azáltal, hogy bizonyos reformokat már a közös hadseregben is követelt; magáévá is tette azután Apponyi Albert t. barátom tézisének összes következményeit. Megindult a harcz a magyar kommandó, a magyar vezényszó, a magyar zászló mellett. így már tulaj donképen alá volt ásva a talaj a régi rendszer, a régi felfogás lábai alatt, a mikor megindult a nagy vita, a nagy obstrukczió Széll Kálmán t. barátom javaslata ellen. Ennek az obstrukcziónak nagy erejét bizonyítja, hogy nem a vezérek akarták, hisz én nagyon jól emlékszem, hogy Kossuth Ferencz t. barátom ellenezte akkor ezt az obstrukcziót, mert ő tulaj donképen kezdettől fogva azon az állásponton volt, hogy jobb, előnyösebb, ha a függetlenségi párt a gazdasági kérdésekben harczol, ő mindig félt attól, hogy a katonai kérdések előtérbe tolása konfliktushoz vezet. Justh Gyula t. barátom akkor elvi ellensége volt az obstrukcziónak, (Mozgás a jobboldalon.) nagyon jól emlékszem arra, hogy keményen küzdött ellene. És mit láttunk ? Láttuk azt, hogy azok az urak, kiket mi — ellenfeleik — Zoltánoknak gúnyoltunk, erősebbek voltak, mint a vezetők; láttuk, hogy magukkal vitték a pártot; láttuk, hogy fel tudták kavarni a nemzet közvéleményét; láttuk, hogy olyan erőre tudtak szert tenni, melylyel azután a többségek és a kormányok megbirkózni nem voltak képesek. Egyik kormány bukott el a másik után. Ezután jött gróf Tisza István barátom azzal a hittel^ hogy a házszabályrevizió által az obstrukcziót egyszersmindenkorra lehetetlenné teszi. Ez 11