Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.

Ülésnapok - 1910-233

233. országos ülés 1911 augusztus 30-án, szerdán. 493 elnök nem szavazván, igennel szavazott 113, nemmel szavazott 7, távol volt 329. B szerint a ház 106 szótöbbséggel határozattá emelte az elnökségnek a tarnabodi gazdakör kérvényére vonatkozó javaslatát és mellőzte Egry Béla képviselő urnak ezzel szemben beadott elleninditványát. (Helyeslés jóbbfelől.) Minthogy a ház határozata értelmében 1 órakor az interpellácziókra kell áttérnünk, (Helyeslés a jobboldalon.) most pedig csak néhány perez választ el 1 órától, azt hiszem, hogy a t. ház nem kivánja most a napirend szerint következő névszerinti szavazást megejteni. (Helyeslés.) Ennélfogva javaslatot íogok tenni a legközelebbi ülés idejére és napirendjére nézve. (Halljuk ! Halljuk !) Javaslom, hogy a ház legközelebbi ülését holnap, csütörtökön délelőtt 10 órakor tartsa és ezen ülés napirendjére a mai ülés napirendjének el nem intézett része, vagyis az összes hátralevő, számszerint hat névszerinti szavazás és azok megejtése után a véderőről szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatása tűzessék ki. (Helyeslés.) Méltóztatnak ezen napirendi javaslatomat helyeselni ? (Igen !) Ha igen, akkor ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Következnek az interpellácziók. Szojka Kálmán jegyző: Ábrahám Dezső! Elnök : Ábrahám Dezső képviselő ur arra kéri a t. házat, hogy neki megengedni méltóztassék, hogy interpelláczióját a legközelebbi interpellácziós napon terjeszthesse elő. (Helyeslés.) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a ház a kért engedélyt megadja. Szojka Kálmán jegyző: Ostfíy Lajos! (Halljuk ! Halljuk ! Felkiáltások jobbjelöl: Helyre !) Ostffy Lajos: T. ház! A rendjeleknek és kitüntetéseknek kérdésével csak nemrég foglalkozott a t. ház egy felmerült javaslattal kapcsolatosan. Ez alkalommal kénytelen vagyok ismét röviden egy, a rendjelen és kitüntetések körébe tartozó ügyet a t. ház elé hozni. Azonban bátor vagyok előrebocsátani, hogy nem abból a szempontból óhajtok ehhez a kérdéshe'z szólni, hogy kiknek adassék vagy kiknek ne adassék rendjel és kitüntetés . . . Sümegi Vilmos: Senkinek ! Ostffy Lajos: . . . hanem inkább a mód, hogy hogyan adassék és hogyan ne adassék kitüntetés, késztet mai felszólalásomra. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) T. képviselőház ! Általánosságban a rendjelek és kitüntetések dolgában olyan nézetet vallok, mint Arany János, a kinek közismert az a klaszszikus humora, a melylyel megénekelte érzelmeit és gondolatait, akkor, a mikor Szent István-rendet kapott. De hát ennek daczára is számot vetve a fennálló szokásokkal és számot vetve azzal, hogy tényleg mé„ a legdemokratikusabb időkben is, mint a milyen volt a nemzeti szabadságharezidőszaka is, szükségét látták és helyén valónak tartották azt, hogy igaz érdemek, kiváló szolgálatok bizonyos »nemzeti jeliek tüntettessenek ki, illetőleg ismertessenek el. Annál inkább természetesnek találom azt. ha monarchikus állam egy ilyen külsőséget fentart, a mennyiben épen monarchikus államban ez . . . (Zaj a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk ! balfelöl.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Ostffy Lajos: . . . az uralkodónak a polgári erény, a nemzeti érdem elismerésére alkalmul szolgálhat, külső jelét szolgáltathatja az uralkodó részéről is annak, hogy a nemzeti^szolgálatban, a polgári erények tekintetében kitűnt egyéneknek érdemeit a polgárokkal együtt méltányolj a. Azonban az is közismert dolog, hogy a rendjelek és a kitüntetések igen sokszor a maguk nagy jelentőségéből veszítenek épen az által, mert talán túlságosan bőkezűen, vagy némely esetben bizonyos felületességgel történik azoknak adományozása. És hogy azok a rendjelek igazán megfelelhessenek annak a hivatásnak, a melylyel birniok kell, szükséges, hogy azok bizonyos szellemi tartalommal töltessenek meg. Ez a szellemi tartalom pedig áll kettőből; először abból, hogy az uralkodónak közvetlen tényeként jelenjenek meg és mint ilyenek már külsőségeikben is bizonyos tiszteletet parancsoljanak ; másodszor, hogy az igaz érdemnek jutalmazására az uralkodónak ténye mintegy összefolyjon a polgári elismerés alkalmaival. Epén ezért, ezen szellemi tartalom érdekében nagyon fontos az, hogy a rendjelek adományozásának módja körül is bizonyos formalitásra tekintenek. Ha valahol, különösen itt áll a tétel: »forma dat esse rei«. Ezen a téren az eljárásban bizonyos felületesség és kapkodás magát a tényt a maga szellemi tartalmától megfosztja és igazi értékét nagyon, de nagyon devalválja, ugy, hogy önérzetes, komoly emberre nézve olyan külső formalitássá teszi, hogy az inkább bántó, mint felemelő. (ügy van! balfelől). A konkrét eset, a mely miatt ezt a fejtegetést szükségesnek látom itt a ház előtt megtenni, Gyurátz Ferencz főrendiházi tagnak, a dunántúli evangélikus egyházkerület püspökének kitüntetése. (Halljuk ! a bal- és a szélsőbaloldalon). Ez a főjjásztor abból az alkalomból, hogy életének hetvenedik évét és rendes lelkészi működésének negyvenedik évét betöltötte ő felségétől a II. oszt. osztrák császári vaskorona rendet kapta. Ez a kitüntetés egy egyénileg mindenesetre rendkívül szerény, munkásságban azonban annál inkább kiváló, általánosan ismert, vallásfelekezeti és mindenféle politikai különbség nélkül nagyrabecsült, tisztelt, kimagasló egyéniséget ért, és épen ezért, bár mellesleg megjegyzem, hogy Gyurátz Ferencz elődje, Karsay Sándor, a dunántúli evangélikus eg}'házkerület püspöke, annak idején a II. oszt. Lipót-rendet kapta, a melyet elsőbbnek szokás tartani, mint a vaskoronarendet, mégis ez mellékesebb kérdés és, mondom, annyi kétségtelen, hogy a legfelsőbb kitüntetés, mint Gyurátz Ferencz kiváló érdemeinek leg-