Képviselőházi napló, 1910. X. kötet • 1911. julius 17–augusztus 30.
Ülésnapok - 1910-210
210. országos íilés Í9ÍÍ július 29-én, szombaton. 187 barátjukat leljék fel. Nem, t. képviselőház. Egy triviálisnak látszó kifejezést használok; a kik a Balkán-népekkel némileg közelebbről ismerősek vagyunk, tudjuk, hogy van a Balkán-szlávság összeségében közszájon egy szó, a melyet ugy ejtenek ki, hogy »svaba«. Mit jelent ez a szó ? Jelenti a teljes bizalmatlanságot a bécsi politika iránt. Ha mi azt akarjuk és kell, hogy akarjuk, hogy a Balkán-államok irántunk barátsággal viseltessenek, bennünk védőjüket lássák, ennek elérésére is törekednünk kell, ez nagy nemzeti érdekünk nekünk, érdeke a dinasztiának, érdeke a kettős monarchiának. Mert ne méltóztassék azt hinni, hogy ha állig fegyverkeztünk, ezzel elértük a ozélt. Erre más utak és módok vezetnek. Kerülni kell azt a politikát, mely, mint pl. a boszniai amiexió is, provokálja a Balkán-államok féltékenységét, kerülni kell azt a politikát a mely ma a nagy-szerb pereknek mesterséges felidézésével súlyos éket hasított közénk és a Balkán-államok szerb népe között. Ezt a politikát nem szabad folytatni. Non verba sed facta. Meg kell mutatni a Balkán-népeknek, hogy mi nem törekszünk tovább előre, meg kell győzni őket, hogy nem Szaloniki a mi végczélunk, hanem az, hogy a status quo fentartassék, hogy az ő szabadságukat, önállóságukat nemcsak szavakkal, de tettekkel is előmozdítani akarjuk. Akkor ezzel a hadsereggel vagy egy nagyobb hadsereggel egyaránt megnyerjük szimpátiájukat, de szuronyokkal a szimpátiát megnyerni nem lehet. (Igaz! Ugy van ! a fizélsőbahldalon.) Gr. Lazái™ István : Gyengeséggel sem lehet ! Gr. Batthyány Tivadar: Gróf Tisza István t. képviselőtársam beszédében szükségesnek tartotta azt a tételt felállítani,, hogy a függetlenségi és 48-as párt feladta a maga nemzeti követelményeit s erre vonatkozólag idézte Justh Gyula t. barátomnak egy mondását. Justh Gyula egy feltételes állítást tett. Ö azt mondta : adassék meg nekünk a mód, hogy mi a legközelebbi években Magyarország teljes gazdasági önállóságát kiépítsük, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) s míg ezt keresztülvittük, hajlandók vagyunk a nemzeti követelések programmjának keresztülvitelét egyelőre nem forszírozni. Tehát ehhez a feltételhez volt az szabva. Minthogy pedig nemcsak ez a feltétel be nem teljesedett, hanem ellenkezőleg, ez a képviselőház megtette azt, hogy az önálló berendezkedés aktuálissá vált kérdésében a közösség álláspontjára helyezkedett, ily körülmények között azt állítani, hogy nekünk nincs jogunk a nemzeti követelések mellett sikra szállni, nem felel meg a tényeknek. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.j Az is egészen bizonyos, hogy valahányszor mi a kilenczes-bizottság programúi]át taglaljuk, akkor, én legalább,. ezt a kérdést nem oly T an programmpont szerint tárgyalom, mely engem valami nagyon lelkesítene, mert azt a magam programmjához képest csekélységnek tartom, hanem taglalom az önök szempontjából, önök vállalták, beígérték a nemzetnek, tehát szállítsák. Azt hiszem, a t. háznak minden tagja elfogja ismerni, hogy az egész véderőreformtervezet német mintára van alajütva, természetesesen mutatis mutandis. Én ezt abszolúte nem kifogásolom, mert az európai közvélemény az utolsó években a német hadsereget tartotta a legjobban szervezettnek, a legkiválóbbnak. Ma már a japán sikerek az elismerésnek némi megoszlását idézték elő, de Európában a német hadsereg az a minta, a mit követnünk kell a józan ész szabályai szerint. Én helyeslem, hogy a mennyiben az urak a véderőt fejleszteni akarják, a német példát követik. Azonban kénytelen vagyok megállapítani, hogy midőn javaslataikat a német hadszervezetre alapítják. itt egy elhatároló vonalat állítottak fel, mely magyar szempontból igazán rendkívül sajnálatos. Márkus László t. képviselőtársam, ékesszólással előadva, erős filippikát tartott az önálló hadsereg ellen. Kifejtette nekünk, hogy minő rettentő károkat okozna az Magyarországnak; (Zaj balfelől.) dizasztrózus dolog lenne az önálló hadsereg felállítása ; utalt a költségekre. Engedelmet kérek, a költségek tekintetében nem vallom sem Andrássy Gyulának, sem Márkus Lászlónak felfogását. Ellenkezőleg, én azt hiszem, hogy az önálló hadsereget igenis fel lehetne állítani, a nélkül, hogy nagyobbmérvű többkiadásokkal állnánk szemben. Meg is indokolom, miért. Ma, a mi mai szervezetünk mellett, ugyebár ennek a kettős monarchiának három hadügyministere van : a közös hadügyminister, az osztrák Landwehr-minister és a magy T ar honvédelmi minister. Ma nálunk fennállanak a térparancsnokságok, az állomásparancsnokságok, a hadkiegészítő-parancsnokságok stb., még pedig a honvédségre külön és a közös hadseregre külön, önálló hadsereg esetén mindezek az igen drága szervezetek egy kézbe kerülhetnének, egyesittetnónek, itt azután milliókat takarithatnáuk meg, a miből igen könnyen fedezhetnők azokat a kiadásokat, a melyek esetleg az önálló hadsereg tekintetében szükségesekké válnának. Azzal érvelt igen t. képviselőtársam az önálló hadsereg ellen, hogy akkor két külön vezérkart kellene felállitani, és érvelt azzal is, hogy kérdezte : ki lesz annak a két önálló hadseregnek főparancsnoka ? (Derültség balfelől.) Itt csodálom t. barátomat, mert csak egy lehet: ö felsége a király. Szerettem volna részletesebben foglalkozni ezzel a kérdéssel, de, sajnos, időm nem engedi. (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) Azonban mégis kénytelen vagyok az önálló hadsereg ezen kritikájával szemben néhány momentumra utalni, elsősorban a német példára, önök, ugy-e bár, velünk együtt, elismerik, hogy a német hadsereg a legjobban szervezett, a német hadsereg a legerősebb, a leghatalmasabb hadsereg ; Németország ezért oly kitűnő és hatalmas szövetséges társunk. De méltóztassék csak analizálni, megnézni, hogyan van a német hadsereg szervezve. A német hadsereg áll négy — mond négy — 24*
